Franco halott, épp most mondta be a rádió; 1975-ben vagyunk egy stockholmi kommunában, a tagság kitörõ örömmel fogadja a diktátor halálhírét. Az anyányi, apányi fiatal felnõttek kollektív öröme azonban rövid életû, már mosogatáskor bomlani látszik: egyesek burzsoá, mások szimplán higiénikus tevékenységet látnak benne. Így Lukas Moodysson (2000-ben készült) filmje még egyszer elkezdõdik, egy asszonyveréssel rugaszkodunk neki az együttélés változatos formáit bemutató történetnek. A megvert feleség gyermekeit felpakolva a mulyaságig megértõ fivére kertvárosi kommunájában keres menedéket. Veszélyes üzem egy ilyen mozikommuna, könnyen lehet belõle csodabogarak gyûjtõhelye. Jön a pártkönyvével fekvõ forradalmár vagy a nyitott kapcsolatok bajnoknõje, a hónaljborotválást bátran elvetõ újdonsült leszbikus, vagy a svéd gyermekmesék klasszikusában, a Harisnyás Pippiben a materializmus rémét látó hippipár - szóval csupa-csupa ziccer, de még a virágokkal pingált Volkswagen kisbusz is berobog. Ilyen helyzetbõl szinte kötelezõ a gyõzelem: adott minden a nemzedéki tortadobáláshoz, vagy ha az úri közönségnek játszunk, az elegánsan ironikus távolodáshoz. Moodysson viszont életveszélyesen sokat idõz a nagyok játszóterérõl leválasztott átmeneti gyerekszállás környékén, ahová egy-egy felnõtt is beesik néha, ki részegen, ki a párt jelszavaival. Amilyen sok a felnõtt szó, sokáig fel se tûnik, hogy az Együtt minden retrószaga és korfestõ kezdeménye ellenére valójában nagyszerû gyerekfilm, a svéd gyerekversek prózai átirata, vagy épp Truffaut Zsebpénzének folytatása.
A Grant Film bemutatója
****
