film - EMBEREK ÉS ISTENEK

  • - kg -
  • 2011. január 27.

Zene

Szerzetesek ülik körül az asztalt, borral, Csajkovszkijjal és a halál biztos tudatával telik az este. A nagyjelenetben vagyunk.
Szerzetesek ülik körül az asztalt, borral, Csajkovszkijjal és a halál biztos tudatával telik az este. A nagyjelenetben vagyunk. Az asztal körüli sorsok szempontjából már minden eldõlt, a kilenc francia más-más lelki úton-módon, de mind ugyanarra jutott: marad. Bevárja a sorsát, s ha az úgy hozza, a fegyvereseket. Akár másnap jönnek a terroristák, akár a vacsora végén, õk nem hagyják el algériai állomáshelyüket és a helyi muszlim falu szegényeit. Az, hogy Csajkovszkij hattyúinak bármilyen keresnivalójuk lehessen e jelenetben, nagyon sok aprómunkát igényelt a filmesektõl, de elvégezték. Megcsinálták a kisjeleneteket, a hétköznapok ellenbalettjét. Az, hogy a halál torkában, e zenés képeslapnak sem utolsó utolsó vacsora alkalmából Lambert Wilson aszketikus ábrázata büntetlenül töltheti be a teret, és Michael Lonsdale is César-díj-esélyesen nézhet maga elé, az mind az eddig lefolyt falusi-kolostori jövés-menések hitelébõl jön össze. Abból, hogy biztos lábakon áll a kolostor, hogy jól látszódnak a békeidõk teendõi. A történet igaz, errõl papírja is van a produkciónak (1996-ban hét szerzetest túszul ejtettek és megöltek Algériában - hogy kiknek a lelkén szárad a mészárlás, az nem nyert bizonyítást), de az ilyen (ön)igazolásoknak kevés keresnivalójuk van a mozikban. Ez a történet sem a papír miatt tûnik igaznak, hanem attól, hogy az eleje-közepe-vége kínálatból az eleje sok más kolostorkertre, a vége sok más vérzivatarra ráillik. A közepe pedig a filmkészítés magasiskolája, aminek a hatytyúk sem tesznek keresztbe.

A Cirko Film - Másképp Alapítvány filmje

****

Neked ajánljuk