Film - Szandálban szaladni - Neil Marshall: A kilencedik légió

  • K. G.
  • 2010. augusztus 26.

Zene

Van egy jelenet ebben a filmben: az ellen elől lélekszakadva iszkoló hősök egyszer csak egy sziklaszirt peremén találják magukat, a mélyben lenn valami víz, tán egy patak, na jó, gyors folyású, nagy esésű hegyi folyó habzik, nyaldossa partját. A hősök visszahőkölnek, eljött hát a döntő pillanat, most szét lehetne rúgni - alkotóilag - az egész csehót. Mondjuk Michael Fassbender, a menekülők maroknyi csapatának rangidőse egy ilyet szólna: hát négyeljen fel a nyomorult barbár, szaggasson miszlikbe, de én oda akkor sem vetem le magamat, még vizes lesz a ruhám vagy megütöm magam. S akkor a közepén fel lehetne dobni egy magasabb tétet, el lehetne kezdeni egy új filmet. Nos,

Van egy jelenet ebben a filmben: az ellen elől lélekszakadva iszkoló hősök egyszer csak egy sziklaszirt peremén találják magukat, a mélyben lenn valami víz, tán egy patak, na jó, gyors folyású, nagy esésű hegyi folyó habzik, nyaldossa partját. A hősök visszahőkölnek, eljött hát a döntő pillanat, most szét lehetne rúgni - alkotóilag - az egész csehót. Mondjuk Michael Fassbender, a menekülők maroknyi csapatának rangidőse egy ilyet szólna: hát négyeljen fel a nyomorult barbár, szaggasson miszlikbe, de én oda akkor sem vetem le magamat, még vizes lesz a ruhám vagy megütöm magam. S akkor a közepén fel lehetne dobni egy magasabb tétet, el lehetne kezdeni egy új filmet.

Nos, azon túl, hogy szemernyit sem biztos, hogy az a film jobb lenne, még ott van az is, hogy a mondott jelenetet a film készítői minden bizonnyal éppen az identitásbéli bizonyosságuk szilárdságát demonstrálandó rakták bele az ő saját filmjükbe. Nekem például épp ezen a hétvégén sikerült pont akkor az illetékes reklámcsatornára kapcsolnom, bár gyanús kicsit, hogy idevágó promóból nyomták A szökevényt, amikor Richard Kimble főorvos futtában egy csatorna végére ért, s ott tátongott alatta valami iszonyú mélységben egy víztározó, volt nála egy pisztoly is, de az lehet, hogy Samuel Gerard rendőrbírónál volt, mindegy, ugrani kellett, az Harrison Ford arcára volt nagy betűkkel írva. Vagy a héten lesz a tévében a Butch Cassidy és a Sundance kölyök, ugrottak ők is le a mélybe, szép egyenes tartással, mint a gyertyák. Az üldözéses mozi alapvetően western műfaj, a csávók kirabolják a bankot, a seriff összetrombitálja a csapatot, és uccu neki! De például A szökevény is ékesen bizonyítja, hogy a kergetőzés minden zsánerben otthonosan (és ugye élénken) mozog. Mondjuk azt kétségtelenül kevesen próbálták eddig, hogy a tárgyalt alosztály dolgozóit egy szandálos (miszerint peplum) filmben kergessék meg. Most ez van, két ősi mesterség bagzik, köpenyes-kardozós filmbe ojtott western megy, s a kis torzszülött voltaképpen nem is annyira visszataszító.

Végig a sötét erdőben (olykor erődben) járunk, a nüanszok is stimmelnek: a tökéletes nyomolvasónak, a lerázhatatlan kopónak valamije mindig fehér (itt a lova, a Sundance-ben a kalapja), hogy a menekülők már jó messziről szembesüljenek a szomorú ténnyel, miszerint még mindig nem sikerült lerázni. Egyébként minden a Gladiátor utáni rómais filmek sztenderdjei, illetve azok - hol többé, hol kevésbé ügyes - variációi szerint megy. Sok a vér, sok a barna és sok a közeli beállítás, különben az istenek pénze sem lenne elég egy igazi csatajelenetre, pláne többre. A Britanniában állomásozó, s minálunk címszereplővé előléptetett légiót tőrbe csalják, s az emlegetett menekülés lesz maradékuk sorsa. Így érnek el a történet második fordulópontjára, ahol már tényleg nem hagyják ki a meglepetést az alkotók, s a vérfürdőt mesévé transzponálják - szerintem ezt nem kellett volna.

Mert az ugyan elég biztosnak látszik, hogy a műfaj valahai, kezdetekben emelt keretei között már nem lehet szandálos filmet készíteni, és az is faktum, hogy a Gladiátor szavatossági idejét direkt állították be olyan kurtára, hogy a gazdái még életükben kivehessék a részüket a lejárat előtti akciós kiárusítás összes hasznából. Minek köszönhetően mintaértéke csak részleteiben lehet neki, ha valaki a műegészet próbálná követni, vagy csak úgy magában átvenni belőle például a fő jellemzőjét, a pátoszt, nos, az alighanem nevetségessé válna ebbéli igyekezetében. Ugyanakkor egy tönkrevert sereg túlélői menekülnek a vérivó hordák elől, esélyük semmi, de mégis kezdeni kell velük valamit, hiszen - most már elárulhatjuk - belevetették magukat abba a rohadt szakadékba. Esélytelenekről meg valóban nehéz megindultság nélkül beszélni... S mi mentheti mindezt? Persze, a mese.

A mese, ami nyilván teljesen adekvát előadásmódja egy Krisztus után száz-egynéhány évvel játszódó történetnek, mert olyan régen volt az, hogy nehézség nélkül elbír mindenféle természetfeletti fordulatot, varázserejű kardot például, mint a vizsgált művünk közvetlen előzményének szemrebbenés nélkül tekinthető (címében is erről tanúskodó), ugyancsak alapvetően angol próbálkozás, Az utolsó légió, mely az Excalibur Arthus-mondakör előtti históriáját zengi. Csakhogy ebben a filmben a mese már az első kockáktól ott van a vásznon, s jelenléte annál is természetesebb, mivel a pofonokat sem minden esetben harminckilós fejszével vagy buzogánnyal osztogatják benne.

És épp, mint az ivásnál, a feszültségkeltési igyekezetnél is létezik egy optimális nehézségi sor, A kilencedik légió pediglen, amikor mesebeli fordulatot vesz: kiadós pálinkázásról tér át a nektársörre. Hosszú ideig szügyig gázolunk a vérben, elvesztett végtagokkal focizunk, aztán hipp és hopp, megjelenik egy tökéletes pedigréjű mesealak, és a helyes irányba tereli a dolgokat. Mármost a kommersz filmekben az isteni beavatkozás önveszélyes fegyver, lévén csak egyvalamit jelenthet: ezen (és itt távolról sem szerencsétlen főszereplőről van szó, hanem kizárólag a forgatókönyvről) már csak a csoda (az isten) segíthet. Vagy az sem. Dupla káreset, ha tényleg segít az illető.

Így aztán nyugodtan maradhatunk annyiban, hogy A kilencedik légió ígéretes start és lendületes alapszakasz után a rájátszásban egy rossz edzői döntés következményeként elszenvedi az utolsó döntő vereségét. Ám amíg idáig elértek, megtették a magukét.

A Mokép bemutatója

Figyelmébe ajánljuk

Szemrevaló: Páva – Valódi vagyok?

  • SzSz

A társadalmi szerepek és identitások a pszichológia egyik legjobban kutatott területe. Mead szerint nincs is objektív valóság, azt az egyének maguk konstruálják; Goffman úgy véli, az egész világ egy színpad, ahol mind különböző szerepeket játsszunk; míg Stryker elmélete azt magyarázza, hogy minden ember ezernyi identitással rendelkezik, s azok hierarchiába rendeződnek.

Szemrevaló: A fény

  • - bzs -

Tom Tykwer csaknem háromórás eposza mintha egy másik korból időutazott volna napjainkba (Tykwer maga is a Babylon Berlint, a múlt század húszas éveit hagyta hátra).

Szemrevaló: Gépek tánca

Markológépekkel táncolni, az ám a valami! Amikor a kotrókanál kecsesen emelkedik a magasba, akkor olyan, mint egy daru – mármint a madár (lehet, hogy magyarul nem véletlenül hívják így az emelőszerkezetet?) –, „nyakát” nyújtogatja, „fejét” forgatja.

Le nem zárt akták

A művészi identitás és a láthatóság kérdéseit helyezi középpontba Pataki Luca első önálló kiállítása. Keszegh Ágnes kurátor koncepciója szerint a tárlat krimiként épül fel: a látogatónak fragmentumokból, nyomokból kell rekonstruálnia a történetet. Az anyag kísérlet a művészszerep radikális újragondolására, és az igazi kérdése az, hogy az alkotói késztetés ledarálható-e.

Ingyen Carlsberg

  • - turcsányi -

Valamikor a múlt század kilencvenes éveinek elején Bille August nemzetközi hírű svéd filmrendező rájött, hogy mégsem lenne jó, ha ő lenne a filmművészet második Ingmar Bergmanja, még akkor sem, ha az ügyért addig számos követ megmozgatott (Hódító Pelle Max von Sydow-val, 1987; Legjobb szándékok, egyenesen Bergman forgatókönyvéből, 1992).

Utánunk a robotok?

A Székesfehérváron tavasszal bemutatott színpadi átiratot Szikora János, a Vörösmarty Színház tizenhárom év után elköszönő igazgatója rendezte. A színház vezetésére kiírt, majd megismételt pályázat után ősztől már Dolhai Attila irányításával működő teátrum irányvonala minden bizonnyal változni fog, a társulat egy része is kicserélődött, így A Nibelung-lakópark egy korszak összegzésének, Szikora János búcsúelőadásának is tekinthető.

Túlélni a békét

Az előadás ismét azt bizonyította, hogy egy ideje a Miskolci Nemzeti Színházé a magyar nyelvű színjátszás egyik legerősebb társulata. Pedig a darab – annak ellenére, hogy színházi felkérésre született – egyáltalán nem kínálja magát könnyen a színrevitelre.

A belülről bomlasztók

Fideszes alkalmazottak sopánkodnak, hogy ejnye, ejnye, nem vigyáz a Tisza Párt a szimpatizánsai adataira! A mostani adatszivárgási botrányt alaposan felhabosítva tálalja a kormánypárti közeg, a Tisza cáfol, hogy valóban kerültek ki valós adatok, de azokat más módon is beszerezhették fideszes körök.

„Idő és hely hoz létre igazi közösséget”

A Freeszfe elnökeként teljesen az egyesület körüli teendők kötötték le a figyelmét, mostantól pedig a FREEDOM, az új otthonuk szellemiségének kialakítása a cél. Arról kérdeztük, mit terveznek az épülettel, mit jelent a szabadság, és egyáltalán, milyen iskola lesz itt.

A Bolsonaro-végjáték

Szeptember 11-én a brazil szövetségi legfelsőbb bíróság, a Supremo Tribunal Federal (STF) bűnösnek mondta ki a demokratikus rend elleni szövetkezésben és 27 év és 3 hónap szabadságvesztésre ítélte Jair Messias Bolsonarót, Brazília volt elnökét, aki 2019 és 2022 között töltötte be ezt a posztot.