Színház - Meleg víz - Bernard Slade: Romantikus komédia

  • Csáki Judit
  • 2010. augusztus 26.

Zene

Igaz ugyan, hogy a meleg vizet és a spanyolviaszt nem kell föltalálni - de megtiltva azért nincsen, hogy újra és újra föltalálják, és ebből alkalmasint elég jól lehet élni. A drámagyárban legalábbis így van - és nem a "nincs új a Nap alatt" miatt, hanem mert a tuti az tuti. Hamarjában Bernard Slade és Neil Simon neve jut eszembe - ők mindketten a meleg vízben és a spanyolviaszban utaznak, első osztályon méghozzá, még inkább magángépen.

Igaz ugyan, hogy a meleg vizet és a spanyolviaszt nem kell föltalálni - de megtiltva azért nincsen, hogy újra és újra föltalálják, és ebből alkalmasint elég jól lehet élni. A drámagyárban legalábbis így van - és nem a "nincs új a Nap alatt" miatt, hanem mert a tuti az tuti. Hamarjában Bernard Slade és Neil Simon neve jut eszembe - ők mindketten a meleg vízben és a spanyolviaszban utaznak, első osztályon méghozzá, még inkább magángépen.

Amit csinálnak - írnak -, az kommersz; és ez a szó angolul és az angol, még inkább az amerikai színházban távolról sem oly pejoratív, mint idehaza. Kell tudni hozzá ugyanis egyet s mást; minimum eminens tanulónak lenni a creative writing kurzuson vagy valamelyik televízió forgatókönyvíró-részlegénél, aztán csukott szemmel is biztos kézzel vetni papírra a klisék, sémák és sablonok végtelen tárházából távolról sem találomra kiemelt elemeket, majd az ugyaninnen származó, de változatosan kombinált fordulatokkal kiszámítható kiszámíthatatlansággal összetapasztani őket. Az eleje és a vége szigorúan rögzített, közte lehet némi szabadosság, óvatosan, mértékkel, hogy ne riassza, csak vonzza a közönséget.

Aztán kell - és már a Romantikus komédia című Bernard Slade-darabnál tartunk - két jó és ismert színész a két főszerepre (férfi-nő persze, mi más); New Yorkban, az Ethel Barrymore Színházban Mia Farrow és Anthony Perkins, és máris tuti a közel négyszázas széria (ami olyan hosszú, hogy Perkinst időközben Keith Baxter váltotta). Itthon, a Thália Színházban Tóth Ildikó és Szervét Tibor esélyes a sok közös estére (bár semmi kétségem afelől, hogy Pesten és vidéken követni fogja őket sok celeb, valóságshow-kreatúra, sportoló és expolitikus, mert mi szeretjük az olcsót, és azt hisszük, a közönségnek úgyis mindegy), az ő közönségük pedig egy könnyed, elegáns, szórakoztató előadásra számíthat.

Slade a könnyebb ellenállás jegyében saját háza táján nézett körül, amikor forgatókönyvírót választott főszereplőnek; és még a nő is az, pontosabban azzá lesz a férfi mellett, bár kezdetben vidéki tanítónő (némi biztatás a nézőtéren ülő vidéki és fővárosi tanítónőknek). A forgatókönyvírót persze olykor alkotói válság gyötri - ilyenkor nősül vagy válik, de írni azt nem tud. A társszerző - mert ez az alkalmi Higgins, mármint a forgatókönyvíró társszerzőnek veszi maga mellé az ő Elizáját - amúgy praktikus-nőiesen szépen kinövi magát, és miközben fülig beleszeret az ő "professzorába", az írásba is belejön, s lesz belőle a mesternél is mesterebb tanítvány. A többi bonyodalmat - mert már ez is az - nem illendő elmesélni, sokan helyből tudják, a többiek majd meglátják a színházban.

Ízlés, visszafogottság és a kötelezően beépített humor mellett némi extra önirónia jellemzi a Thália előadását, Bálint András rendezését. Vajda Miklós flott fordítása Radnai Annamária dramaturgiai közreműködésével átugrotta a megírása óta eltelt három évtizedet; a szöveg szellemes és jól mondható, ami ugyancsak elengedhetetlen kelléke a sikernek. Füzér Anni díszlete tágas-kellemes nappali-dolgozószoba, tehetős és alkotó ember otthona, ugye. A jelmezek nem túl extravagánsak, de azért bolondosak - itt is az arány a kulcsszó.

Amiként az alakításokban is: Szervét Tibor reflektáltabb és Tóth Ildikó drámaibb színészete jó kombináció. Míg Tóth Ildikó Aprilje az ő szerelmi bánatát színes és intenzív (ki)csapongásokba fojtja, Szervét Jasonje a férfinyafogásra, az önsajnálatra és a gőgre koncentrál - így aztán törvényszerű, hogy több mint egy évtizedig elmennek egymás mellett. Életük persze addig sem eseménytelen: Jason egy öntudatra ébredő és politikussá avanzsáló nőt kénytelen odahagyni, míg April egy dacházasságból lép ki nagy hirtelen. Akkor leülnek egymás mellé - és szép racionálisan megállapodnak abban, hogy összeborulnak.

A maga nemében - és bulvár az ő neme - kiegyensúlyozott és flott előadásnak egyetlen híja van azért: csöppnyi erotika, érzéki vágyakozás sem horgad a két főszereplőben egymás iránt; pedig alapjáraton Szervét például ezzel "működik", s Tóth Ildikóban is ott van ugrásra készen. A férfi menedzserét-titkárát alakító Takács Katalin az ő ruhakölteményeiben, tűsarkújában, feltűnő ékszereiben kelti maga körül azt az érzékiséget, ami a többiekből hiányzik - a főszereplőnő átmeneti férjét alakító Csankó Zoltánból is, akinek kevéssé való ez a szerep. De a férfiúi alkotói gödörből kikecmergő Jason és a sikeressé vált April az újabb közös munkában föltehetően több örömöt lel, mint az ágyban; alighanem a rendező döntése ez.

A Thália Színház mindazonáltal megérdemelt sikerszéria elé néz a Romantikus komédiával. A funkcióját, feladatát tekintve körvonalazatlan intézmény alulfinanszírozottan (produkciós támogatás nélkül), saját bevételeire hagyatva keresi az arcát és a közönségét. Buktatókon és bukásokon át, könnyű műfaj és rétegszínház keresztfinanszírozásával, vendégjátékok szervezésével, határon túli előadások alkalmi befogadásával tartana a fesztiválszínházi pozíció felé, ha fenntartói is így gondolnák. Fenntartói azonban nem gondolnak semmit - így meg nehéz.

Thália Színház, július 14.

Neked ajánljuk