Színház - Meleg víz - Bernard Slade: Romantikus komédia

  • Csáki Judit
  • 2010. augusztus 26.

Zene

Igaz ugyan, hogy a meleg vizet és a spanyolviaszt nem kell föltalálni - de megtiltva azért nincsen, hogy újra és újra föltalálják, és ebből alkalmasint elég jól lehet élni. A drámagyárban legalábbis így van - és nem a "nincs új a Nap alatt" miatt, hanem mert a tuti az tuti. Hamarjában Bernard Slade és Neil Simon neve jut eszembe - ők mindketten a meleg vízben és a spanyolviaszban utaznak, első osztályon méghozzá, még inkább magángépen.

Igaz ugyan, hogy a meleg vizet és a spanyolviaszt nem kell föltalálni - de megtiltva azért nincsen, hogy újra és újra föltalálják, és ebből alkalmasint elég jól lehet élni. A drámagyárban legalábbis így van - és nem a "nincs új a Nap alatt" miatt, hanem mert a tuti az tuti. Hamarjában Bernard Slade és Neil Simon neve jut eszembe - ők mindketten a meleg vízben és a spanyolviaszban utaznak, első osztályon méghozzá, még inkább magángépen.

Amit csinálnak - írnak -, az kommersz; és ez a szó angolul és az angol, még inkább az amerikai színházban távolról sem oly pejoratív, mint idehaza. Kell tudni hozzá ugyanis egyet s mást; minimum eminens tanulónak lenni a creative writing kurzuson vagy valamelyik televízió forgatókönyvíró-részlegénél, aztán csukott szemmel is biztos kézzel vetni papírra a klisék, sémák és sablonok végtelen tárházából távolról sem találomra kiemelt elemeket, majd az ugyaninnen származó, de változatosan kombinált fordulatokkal kiszámítható kiszámíthatatlansággal összetapasztani őket. Az eleje és a vége szigorúan rögzített, közte lehet némi szabadosság, óvatosan, mértékkel, hogy ne riassza, csak vonzza a közönséget.

Aztán kell - és már a Romantikus komédia című Bernard Slade-darabnál tartunk - két jó és ismert színész a két főszerepre (férfi-nő persze, mi más); New Yorkban, az Ethel Barrymore Színházban Mia Farrow és Anthony Perkins, és máris tuti a közel négyszázas széria (ami olyan hosszú, hogy Perkinst időközben Keith Baxter váltotta). Itthon, a Thália Színházban Tóth Ildikó és Szervét Tibor esélyes a sok közös estére (bár semmi kétségem afelől, hogy Pesten és vidéken követni fogja őket sok celeb, valóságshow-kreatúra, sportoló és expolitikus, mert mi szeretjük az olcsót, és azt hisszük, a közönségnek úgyis mindegy), az ő közönségük pedig egy könnyed, elegáns, szórakoztató előadásra számíthat.

Slade a könnyebb ellenállás jegyében saját háza táján nézett körül, amikor forgatókönyvírót választott főszereplőnek; és még a nő is az, pontosabban azzá lesz a férfi mellett, bár kezdetben vidéki tanítónő (némi biztatás a nézőtéren ülő vidéki és fővárosi tanítónőknek). A forgatókönyvírót persze olykor alkotói válság gyötri - ilyenkor nősül vagy válik, de írni azt nem tud. A társszerző - mert ez az alkalmi Higgins, mármint a forgatókönyvíró társszerzőnek veszi maga mellé az ő Elizáját - amúgy praktikus-nőiesen szépen kinövi magát, és miközben fülig beleszeret az ő "professzorába", az írásba is belejön, s lesz belőle a mesternél is mesterebb tanítvány. A többi bonyodalmat - mert már ez is az - nem illendő elmesélni, sokan helyből tudják, a többiek majd meglátják a színházban.

Ízlés, visszafogottság és a kötelezően beépített humor mellett némi extra önirónia jellemzi a Thália előadását, Bálint András rendezését. Vajda Miklós flott fordítása Radnai Annamária dramaturgiai közreműködésével átugrotta a megírása óta eltelt három évtizedet; a szöveg szellemes és jól mondható, ami ugyancsak elengedhetetlen kelléke a sikernek. Füzér Anni díszlete tágas-kellemes nappali-dolgozószoba, tehetős és alkotó ember otthona, ugye. A jelmezek nem túl extravagánsak, de azért bolondosak - itt is az arány a kulcsszó.

Amiként az alakításokban is: Szervét Tibor reflektáltabb és Tóth Ildikó drámaibb színészete jó kombináció. Míg Tóth Ildikó Aprilje az ő szerelmi bánatát színes és intenzív (ki)csapongásokba fojtja, Szervét Jasonje a férfinyafogásra, az önsajnálatra és a gőgre koncentrál - így aztán törvényszerű, hogy több mint egy évtizedig elmennek egymás mellett. Életük persze addig sem eseménytelen: Jason egy öntudatra ébredő és politikussá avanzsáló nőt kénytelen odahagyni, míg April egy dacházasságból lép ki nagy hirtelen. Akkor leülnek egymás mellé - és szép racionálisan megállapodnak abban, hogy összeborulnak.

A maga nemében - és bulvár az ő neme - kiegyensúlyozott és flott előadásnak egyetlen híja van azért: csöppnyi erotika, érzéki vágyakozás sem horgad a két főszereplőben egymás iránt; pedig alapjáraton Szervét például ezzel "működik", s Tóth Ildikóban is ott van ugrásra készen. A férfi menedzserét-titkárát alakító Takács Katalin az ő ruhakölteményeiben, tűsarkújában, feltűnő ékszereiben kelti maga körül azt az érzékiséget, ami a többiekből hiányzik - a főszereplőnő átmeneti férjét alakító Csankó Zoltánból is, akinek kevéssé való ez a szerep. De a férfiúi alkotói gödörből kikecmergő Jason és a sikeressé vált April az újabb közös munkában föltehetően több örömöt lel, mint az ágyban; alighanem a rendező döntése ez.

A Thália Színház mindazonáltal megérdemelt sikerszéria elé néz a Romantikus komédiával. A funkcióját, feladatát tekintve körvonalazatlan intézmény alulfinanszírozottan (produkciós támogatás nélkül), saját bevételeire hagyatva keresi az arcát és a közönségét. Buktatókon és bukásokon át, könnyű műfaj és rétegszínház keresztfinanszírozásával, vendégjátékok szervezésével, határon túli előadások alkalmi befogadásával tartana a fesztiválszínházi pozíció felé, ha fenntartói is így gondolnák. Fenntartói azonban nem gondolnak semmit - így meg nehéz.

Thália Színház, július 14.

Figyelmébe ajánljuk

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Mészáros Lőrinc egy történet

A Mészáros Lőrinc című történetnek az lenne a funkciója, hogy bizonyítsa, létezik frissen, ön­erejéből felemelkedett nemzeti tőkésosztály vagy legalább réteg, de ha még az sem, pár markáns nemzeti nagytőkés. Valamint bizonyítani, hogy Orbán Viktor nem foglalkozik pénzügyekkel.

„Mint a pókháló”

Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.

Nem a pénz számít

Mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió az orosz energiahordozókhoz fűződő viszonya tekintetében: május elején az Európai Bizottság bejelentette, hogy legkésőbb 2027 végéig minden uniós tagállamnak le kell válnia az orosz olajról, földgázról és nukleáris fűtőanyagról. Ha ez megvalósul, az energiaellátás megszűnik politikai fegyverként működni az oroszok kezében. A kérdés az, hogy Magyar­ország és Szlovákia hajlandó lesz-e ebben együttműködni – az elmúlt években tanúsított magatartásuk ugyanis ennek éppen az ellenkezőjét sugallja.

„A kínai tudás”

Az európai autóipart most épp Trump vámjai fenyegetik, de a romlása nem ma kezdődött. Hanem mikor? A kínaiak miatt kong a lélekharang? Vagy az Európai Unió zöld szemüveges bürokratái a tettesek? Netán a vásárlók a hibásak, különösen az európaiak, akik nem akarnak drága pénzért benzingőzt szívni az ablakuk alatt? A globális autópiac gyakorlati szakemberét kérdeztük.