Film - Színekbe mártott ostya - Mike Leigh: Hajrá, boldogság!

  • - borz -
  • 2009. március 26.

Zene

A négy évvel korábbi súlyos történelmi dráma, a Vera Drake után ez abszolút mai, könnyed vígjáték. Azt eddig is tudtuk, hogy az angol rendezőnek van humora, de ez leginkább az élet sötétebb oldalán előadódó groteszk helyzetekhez való érzékben nyilvánult meg. Persze itt van ellenpéldának a Tingli-tangli, az alkotói válságba jutott operettszerző páros, Gilbert & Sullivan viselt dolgairól, de nevezzük nevén azt a gyereket: a Hajrá, boldogság! egy jól fejlett romcom.

Hogy a színészi játék fantasztikus, azon Leigh esetében nincs mit csodálkozni, eleve színészekben gondolkodik, amikor új filmen kezdi el törni a fejét, másfelől színházi módszerekkel dolgozik: a forgatást hetekig-hónapokig tartó, improvizációra épülő próbafolyamat előzi meg. A Hajrá, boldogság! két kulcsszereplőjét - a Poppyt adó Sally Hawkinst és az autóvezetés-oktató Scottot (Eddie Ransan) a Vera Drake-ből hozta magával a rendező.

Poppy (polgári nevén Pauline-nak hívják, mint Mike Leigh anyukáját) harmincéves, szingli, általánosban tanít, és két barátnőjével lakik együtt. Zoe, a lakás tulajdonosa ugyanabban az iskolában tanít, a harmadik lány jogra jár. De ez mind nem lényeges. Poppy ugyanis az a ritka tünemény, aki imádja az életet úgy általában, a sajátját meg különösen. Egyszerűen élvezi minden percét. Nagy látványbiciklizéssel indul a film, hogy felvehessük a ritmust. A mozgalmas Camden Townba tartunk, ami majd sűrűn viszsza is játszik, Poppy a bolhapiacon nézelődik, s egy könyvesboltban próbálja reakcióra bírni a mogorva eladó srácot. Aztán robbanás a hangsávon, üvölt a Pulptól a Common People, Poppy roppant energiafölöslegét igyekszik letáncolni másik ezer emberrel együtt egy klubban, ami tán maga a híres KOKO. Miután ellopják a biciklit, gumiasztalon gyakorolja a repülést, beiratkozik egy flamencotanfolyamra, és úgy dönt, hogy megtanul autót vezetni.

Itt kezdődnek a bajok. Kifog egy többszörös -ista (szexista, rasszista, sátánista) oktatót, aki rendpárti nézeteinek fejtegetése, a világ és összes lakójának elátkozása és két kontrollálatlan dühkitörése között jól beleszeret elviselhetetlen, örökvidám és idétlenül vihogó tanítványába. Valójában az első óra után kellene megtenniük azt, amire végül is sor kerül, de már csak büntetőjogba vágó cselekmények, úgymint zaklatás és bántalmazás után: békében elválni egymástól. De Scott olyan embernek mondja magát, aki sose mond le egy tanítványáról sem, Poppynak pedig mondania sem kell, mert addigra már tudjuk róla, hogy nem ismer reménytelen esetet. Az emberekbe vetett bizalma és nyitottsága már-már az önveszélyes, eszelős ostobasággal határos. Nemcsak a néző látja ezt így, de Zoe barátnője is - hogy sárkány jellegű nővéréről már ne is szóljunk, aki a felnövés, megállapodás és jelzálogkölcsön felé terelné dinkatök húgát.

A csodálatos Két angol lányt - a Poppyval egykorú hőseivel - könnyű melankólia fátyolozta el, a Hajrá, boldogság! erős fénybe, mozgásba, színekbe mártva szinte erőszakot tesz a nézőn: gyerünk, rázd meg magad, és sürgősen kezdj el örülni. Két moziórát kapunk depresszió ellen.

Forgalmazza az SPI

Neked ajánljuk