Film - Színekbe mártott ostya - Mike Leigh: Hajrá, boldogság!

  • - borz -
  • 2009. március 26.

Zene

A négy évvel korábbi súlyos történelmi dráma, a Vera Drake után ez abszolút mai, könnyed vígjáték. Azt eddig is tudtuk, hogy az angol rendezőnek van humora, de ez leginkább az élet sötétebb oldalán előadódó groteszk helyzetekhez való érzékben nyilvánult meg. Persze itt van ellenpéldának a Tingli-tangli, az alkotói válságba jutott operettszerző páros, Gilbert & Sullivan viselt dolgairól, de nevezzük nevén azt a gyereket: a Hajrá, boldogság! egy jól fejlett romcom.

Hogy a színészi játék fantasztikus, azon Leigh esetében nincs mit csodálkozni, eleve színészekben gondolkodik, amikor új filmen kezdi el törni a fejét, másfelől színházi módszerekkel dolgozik: a forgatást hetekig-hónapokig tartó, improvizációra épülő próbafolyamat előzi meg. A Hajrá, boldogság! két kulcsszereplőjét - a Poppyt adó Sally Hawkinst és az autóvezetés-oktató Scottot (Eddie Ransan) a Vera Drake-ből hozta magával a rendező.

Poppy (polgári nevén Pauline-nak hívják, mint Mike Leigh anyukáját) harmincéves, szingli, általánosban tanít, és két barátnőjével lakik együtt. Zoe, a lakás tulajdonosa ugyanabban az iskolában tanít, a harmadik lány jogra jár. De ez mind nem lényeges. Poppy ugyanis az a ritka tünemény, aki imádja az életet úgy általában, a sajátját meg különösen. Egyszerűen élvezi minden percét. Nagy látványbiciklizéssel indul a film, hogy felvehessük a ritmust. A mozgalmas Camden Townba tartunk, ami majd sűrűn viszsza is játszik, Poppy a bolhapiacon nézelődik, s egy könyvesboltban próbálja reakcióra bírni a mogorva eladó srácot. Aztán robbanás a hangsávon, üvölt a Pulptól a Common People, Poppy roppant energiafölöslegét igyekszik letáncolni másik ezer emberrel együtt egy klubban, ami tán maga a híres KOKO. Miután ellopják a biciklit, gumiasztalon gyakorolja a repülést, beiratkozik egy flamencotanfolyamra, és úgy dönt, hogy megtanul autót vezetni.

Itt kezdődnek a bajok. Kifog egy többszörös -ista (szexista, rasszista, sátánista) oktatót, aki rendpárti nézeteinek fejtegetése, a világ és összes lakójának elátkozása és két kontrollálatlan dühkitörése között jól beleszeret elviselhetetlen, örökvidám és idétlenül vihogó tanítványába. Valójában az első óra után kellene megtenniük azt, amire végül is sor kerül, de már csak büntetőjogba vágó cselekmények, úgymint zaklatás és bántalmazás után: békében elválni egymástól. De Scott olyan embernek mondja magát, aki sose mond le egy tanítványáról sem, Poppynak pedig mondania sem kell, mert addigra már tudjuk róla, hogy nem ismer reménytelen esetet. Az emberekbe vetett bizalma és nyitottsága már-már az önveszélyes, eszelős ostobasággal határos. Nemcsak a néző látja ezt így, de Zoe barátnője is - hogy sárkány jellegű nővéréről már ne is szóljunk, aki a felnövés, megállapodás és jelzálogkölcsön felé terelné dinkatök húgát.

A csodálatos Két angol lányt - a Poppyval egykorú hőseivel - könnyű melankólia fátyolozta el, a Hajrá, boldogság! erős fénybe, mozgásba, színekbe mártva szinte erőszakot tesz a nézőn: gyerünk, rázd meg magad, és sürgősen kezdj el örülni. Két moziórát kapunk depresszió ellen.

Forgalmazza az SPI

Figyelmébe ajánljuk

Fiúk a barakkból

Andy Parker sorozata sokáig megtéveszt a cukiságával, és csak lassan virrad a nézőre, hogy más üzenet rejlik itt. Az érzékeny és nagyon is meleg Cameron Cope (a valós koránál jóval hamvasabbnak és naivabbnak tetsző Miles Heizer) rejtélyes indíttatásból úgy dönt, hogy nehéz természetű édesanyját azzal tudná a legjobban kiborítani, ha csatlakozna a tengerészgyalogsághoz.

Szellemes

Ifj. Vidnyánszky Attila „saját” Hamletjének színpadra állításához tett vállalásaiból akár már egy is túl nagynak tűnhet. Nemcsak a darab címe változott meg: az „és a többi, néma csend” válik a rendezői elképzelés alfájává és ómegájává is.

Lehetnénk jobban is

Ismerjük a híres idézetet, amelyben Rousseau a polgári társadalom megteremtését az első emberhez köti, aki „bekerített egy földdarabot és azt találta mondani: ez az enyém, s oly együgyű emberekre akadt, akik ezt el is hitték neki”.

A fájdalomdíj

A Szentháromság téren álló, túlméretezett és túldíszített neogótikus palota, az egykori Pénzügyminisztérium Fellner Sándor tervei alapján épült 1901–1904 között, de nem aratott osztatlan sikert. Túlzónak, hivalkodónak tartották; az már tényleg csak részletkérdés volt, hogy a kortárs építészethez semmi köze nem volt.

Így bomlik

Nehéz lenne pontosan belőni, hogy a Fidesz mióta építi – a vetélytársainál is sokkal inkább – tudatosan, előre megfontolt szándékkal hazugságokra a választási kampányait (1998-ban már egészen bizonyosan ezt tették). Az viszont látható pontosan, hogy e hazugságok idővel egyre képtelenebbek lettek.

„Ők nem láthatatlanok”

A Pirkadatig című krimiért 2023-ban elnyerte a legjobb mellékszereplőnek járó Ezüst Medvét. Transz színésznőként aktívan kiáll a transz emberek jogaiért és láthatóságáért – minderről és persze Tom Tykwer új filmjéről, A fényről is kérdeztük őt, amelynek mellékszereplőjeként a Szemrevaló Filmfesztiválra érkezett Budapestre.

Mindenki eltűnt

Egy Svédországban élő nyugdíjas postás, műfordító kezdeményezésére gyűjteni kezdték a nagyváradiak a magyar zsidó közösségről és tagjainak sorsáról szóló könyveket. A polcon műveik révén egymás mellé kerülnek szülők és gyerekek, akiket a holokauszt idején elszakítottak egymástól.

„Ez az identitásom része”

Megfeszített erővel vett részt az emberkereskedelem elleni küzdelemben, védett házakat vezetett, kimenekítésekben működött közre. A saját egészsége érdekében hátrébb lépett, de továbbra is dolgozik.

Vaskézzel

Az okozott kár értéke a nyomozás során még a tízszerese volt a vádiratban szereplő 6 millió forintnak. Az előkészítő ülés lehetőséget teremtett volna arra, hogy a szennyest ne teregessék ki, aztán minden másként alakult.