A Paramount-logóra úgy kerülnek fel a csillagok, mintha egy mérges nindzsa vette volna célba a közismert feliratot - lendületes kezdés, az ember pont ilyet vár Michael Baytõl, meg közepesen átsütött, vérnarancs naplementét metálszínû, tolótetõs világvégékkel. Lehetséges, hogy Pearl Harbort nem vele kellett volna újrajátszatni (bár így legalább túlestünk rajta, mint a rubeólán), de azt még a lélektõl lélekig terjedõ kamaradrámák hívei is elismerték, hogy Baynél rátermettebb szakit aligha találhatott volna Spielberg a Hasbro játék robotjainak megfilmesítésére. Persze Will Smith és Nicolas Cage is jól mutatott lassított vetõdés közben, de a nyomába sem jöttek Bay új felfedezettjeinek, a sportkocsiból, kamionból és még sok más jármûcsodából átalakult robotoknak. A rendezõ idült heroikussága végre megfelelõ alanyokra talált, a 2007-es Transformers-mozi pedig megérdemelten végzett az óriásrobotos filmek élmezõnyében. Bár a spielbergi családszeretet már az elsõ részre is rányomta bélyegét, a másodikban nemcsak a szülõvonal kap erõre, de a cukisági faktor is jelentõs mértékben emelkedett, akciótéren viszont nem sikerült új frontokat nyitni. Két rossz hírû alak, Jar Jar Binks és Mutt Williams szellemei kísértenek a folytatásban két egymással civakodó bevásárlóautó képében, annyi önmérséklet azonban maradt az alkotókban, hogy nem énekeltetik meg a jármûveket. Félõ azonban, hogy a harmadik részre ezt a gátlásukat is sikerül leküzdeni, és nem kizárt, hogy legközelebb egy Transformers-bébi világrajöttéhez asszisztálhatunk.
A UIP-Duna Film bemutatója
**
