Zene

Beszélhet nekem bárki az egyeztetés nehézségeiről, én az összes bizonyíték ellenére is azt fogom gondolni, hogy éjjel kezdeni az előadást és hajnal előtt nem sokkal befejezni, az rendezői koncepció. Az éjszakai néző valószínűleg más, mint a szabályos este hétórai. Kevésbé cinikus, sokkal szentimentálisabb, kisebb ellenállással adja át magát a színpad csodáinak. Az éjszakai néző álmodozó természetű, könnyen elandalodik, és még csak nem is szégyelli, a betétdalokat pedig néha önkéntelenül együtt dúdolja a színészekkel. Ha az előadás rossz, akkor pedig fogja magát, és elalszik: kritikai érzéke a kései órán sem tompul. Érdemes tehát neki játszani.

Nem tudom, közkincs-e, vagy a mű ismerői éppúgy fehér hollók, mint a sorozat címe, amelyben megjelent Choderlos de Laclos regénye, a Veszedelmes viszonyok.

Sir Terence Conran, a szerző kékvérű angol, kezében Churchill-szivarcsonk, és úgy néz ki mégis, mint egy sokat élt, irigylésre méltó, elegendő belső békével rendelkező, gleccserlakó finn ács. Nem csupán lakberendezési térképeket készít, de áruházlánc-tulajdonos, szakács, a londoni vendéglőkultúra reformere, formatervezésimúzeum-alapító, azonkívül bútorkészítő és restaurátor. Életmű-művész. Valószínűleg sok más dologgal is foglalkozik emellett, mert a nyughatatlan polihisztorok soha nem vetnek véget foglalkozáskereső mániájuknak, sőt arra nevelték magukat, hogy egy percig sem legyenek tétlenek, hiperaktivitásból kifolyólag naponta rendezzék át a lakásukat, lehetőleg radiesztéta és feng-shui szakértő közreműködése, sőt az esztétika szak elvégzése nélkül. Conrannak ezt a mutatós, lakberendezési tárgyként is funkcionáló, préskönyv méretű darabot sem eshetett annyira nehezére megírni. Szabadidejében rendszerbe foglalta a környezet megváltoztatásával kapcsolatos tudását. Ami csak kikívánkozott és belefért a több évtizedes tapasztalatok után. Hiába keresnénk benne azokat az alaphibákat, amelyek oly gyakoriak a belsőépítészetről szóló könyvekben: hogy úgyis csak luxusméretű, fényárban úszó, hegyoldali lakásokra alkalmazhatóak a benne leírt fortélyok, lapozgatni egyedül mazochizmusból érdemes egy penészedő bérház földszinti szoba-konyhájában. Első lapozásra - mert az ilyet mindig albumszerűen, gyorsan végig kell hajtani - tűnhet csak veszélyesnek, mert a fotók egytől egyig elképesztő lakhelyekről készültek az ausztrál sivatagban terpeszkedőktől kezdve a norvég fjordokon magukban állókon keresztül a londoni és manhattani galambpadlásokig. Rendesen visszataszítóan sterilek és műszakirajz-szerűek vagy irigylésre méltóan arisztokratikusak. Többnyire alkotó emberek lakásai vannak a képeken, valóban nincsenek benne a harlemi dílerbunkerek, de talán azért, mert a dílerek meglehetősen funkcionalista lakberendezési elképzelésein nehéz volna bemutatni mondjuk a tér érzetével kapcsolatos elrendezési részletkérdéseket.

Elhúz előttem a 424-es, orromat megcsapja a pálinka erős, szúrós illata. Hát persze hogy igazi. Vastag üvegű restipohárka, féldecis, áll stabilan a pici mozdony rakterében, tudom, a mozdony elemmel megy, és nem sokáig, mert a kiállító művésznek dehogyis van pénze egy héten át járatni ezt a helyes kis modellt itt, a Szolnoki Galériában, ahová kiváltságos elit-kevesek felzúdulására, mások, sokak, örömére (ki hallott még olyat, hogy egy szolnoki kiállításmegnyitón több százan legyenek, és másnap, harmadnap is jöjjenek, sokan) bebocsáttatást nyert ő, a nyeretlen kétéves, szolnoki lakos, aki azért kiállított már Szentendrén, Moszkvában, Párizsban, Budapesten, képzőművészeti színházat rendezett a MU-ban, a PeCsában, stúdiószínházat hozott létre önerőből a Szolnoki Művésztelepen és így tovább. Szóval dehogyis van pénze elemre a kiállító művésznek, de a mozdony, mintha tudná ezt, zötykölődik tovább. És a pálinka is igazi. Hiteles ember hiteles kiállítása. Nem az újatmondás kényszere, nem az üzenet sulykolása, nem a tétlenség lila játéka szüli a műveket. Egy ember mindennapjai - és persze két dolgos keze - teremtik ezeket a megállított, kimerevített jelenetforgácsokat. "Konzervatív művészet", azt látjuk, amiben élünk - persze álomba-emlékbe porlasztva.

Az egész lemezben a címe a legjobb. A név- és címadás, az nagyon megy Courtney Love-nak. Kezdődött - persze a saját művésznevét követően (merthogy a magát pitbullként jellemző papája után elvileg Harrison volna) - a zenekara nevével: Hole (Lyuk), aztán az első album, Pretty On The Inside (Belül szép, 1991), aztán Live Through This (Ezt átélni, 1994, egy héttel férje, Kurt Cobain öngyilkossága után), most pedig a Celebrity Skin (Híres ember bőre). Amit vásárra visznek. Ami a legvonzóbb árucikk. Amit óvni és ápolni szerződésileg kötelező. Aminek közelébe férkőzni külön embertípust kíván - úgy is mint paparazzo. Ami - ha közelről láthatja valaki - kegyetlenül árulkodik tulajdonosa életmódjáról.

Az amszterdami Space Theatre előadása egy létező dokumentum-szappanoperából merítette az ötletét. A legkegyetlenebből, a Valódi világból, amin a szerencsés Music Television-nézők a kilencvenes évek elején sírhatták könnyesre a padlószőnyegüket.

Krétakör Színház: Kicsi, avagy mi van, ha a tiszavirágnak rossz napja van?!

Talán Hitchcockból készül a legtöbb remake. Na ja, terjedelmes életművet hagyott hátra a korpulens mester, van miből válogatni. Ezzel együtt nyilvánvaló, hogy nem csak a feneketlen kút bősége vonzza a mai újraálmodókat. Általános iskolai osztálytársam épített egy házat, szép nagy, csak azt érdemes. Nincsen benne zuhanyozó, se hideg, se meleg. Nézek bután. Fő a biztonság, mondja. Psychós eset, világos, csak én tudom, hogy gyerekkorában mennyire utált mosakodni. Elég az hozzá, hogy különösen a filmkészítők között megszámlálhatatlan hatás alatt álló férfi és nő rohangál. Kéne is egy szerkezet, olyasmi, mint a lázmérő, ami kimutatná rajtuk a hatás fokát. Jönne Janisch, mondjuk, hóna alá csapnánk a műszert, az meg tíz perc múlva mutatná 37,9 H (H = Hitchcock), ideális munkaláz, mehetne dolgozni. De most nem ő jön. Sajnos. Persze hogy sajnos, de egy Michael Douglas nevével fémjelzett amerikai szuperprodukciónál nem is őt várjuk mint rendezőt, bár izgalmas kaland lenne alighanem.

Volt a Budapesti Foci, a kicsi és a nagy, alakú, színes is lett, mégis megszűnt, vagy nem, átalakult. Az új immár a Budapesti Labdarúgó-szövetség, végre helyesen, hetilapja, színes borító, bévül a magyar rögvalóság, olykor füves, sokszor földes, salakos, sárral elegy fűrészpor a mi kis ötésfelesünkön, hazai pálya, kis foci, nagy pénz (185 Ft).

Versengési mániánkból, mely a sírdíszítés és az esküvői csokrok készítése terén is erőteljes, bőven megélnek a koszorúkötők. A karácsony táji ünnepi előkészületi trendek is változnak: újabban, akárcsak az ősidőkben, divat az adventi koszorú vásárlása, illetve készítése, meghosszabbítandó a karácsonyi neurózis évi rendes lefolyását. A Magyar Virágkötők, Virágkereskedők Szakmai Egyesülete a Néprajzi Múzeummal közösen már több éve megrendezi az Advent kiállítást. Idén sem maradt el a nagy meglepetés.

Volt a Ladó, 1971 óta, az Akadémiai Kiadónál, komoly kötésben, évente új kiadás, hamisították is; most itt a Ladó-Bíró, új kiadó, új nevek, csaknem nyolcszázzal több, mint l971-ben, a borítón egy nemtelen lény ásít, boldog, még nem tudja, hogy hívják.

A magyar politikacsinálók nem kis hányada Tom Clancy-junkie. Mindjárt kiderül, mire alapozzuk ezt a látszólag merész, ugyanakkor teljesen lényegtelen állítást.

Aki nem figyel nagyon, talán észre sem veszi, hogy vagy nyolc éve dolgozik egy társulat a Merlinben. A vendégjátékok között, az étteremtől nem messze, színházalapításra szánta el magát néhány helyben nevelt színész. Azóta dolgoznak. És mert valamiért úgy alakult, hogy nem ők a Merlin fő attrakciója, és nem lettek sztárok, csöpp lehetőségeiknek kiszolgáltatva teszik a dolgukat. Tehetséggel, türelemmel, de igazi, csak rájuk figyelő szellemi vezető, irány- vagy formaadó gondolat nélkül. Vagyis: kiszolgáltatva a vendégrendezőknek.

A londoni klubzenéket egyre mélyebben szövi át az ázsiai underground. Hogy mozgalomról lenne szó, azt tagadják a főszereplői - azt mondják, ahány klub, annyi szokás. Másban utaznak az indiaiak, mint a pakisztániak, másban a politikai agitátorok, mint a partylovasok és így tovább. Beszélhetünk inspirációról, beszélhetünk hangmintákról, beszélhetünk "élő hangzásról", ugyanoda lyukadunk ki: a kis sárga halacskák megették a nagy fehér cápákat, és nagyon jó, hogy így van. S hogy még jobb legyen, a Tilos az Á a színtér legjelesebbjeit az Almássy Téri Szabadidőközpontba telepíti, rendíthetetlen fedezete, a British Council támogatásával. A Salon Oriental sorozat első fejezetét a Transglobal Underground tette emlékezetessé, de húzós a januári ígéret, a Suns Of Arqa is.