Könyv: Globalizációs lakásszabászat (Terence Conran: Belsőépítészet)

  • - sissova -
  • 1998. december 17.

Zene

Sir Terence Conran, a szerző kékvérű angol, kezében Churchill-szivarcsonk, és úgy néz ki mégis, mint egy sokat élt, irigylésre méltó, elegendő belső békével rendelkező, gleccserlakó finn ács. Nem csupán lakberendezési térképeket készít, de áruházlánc-tulajdonos, szakács, a londoni vendéglőkultúra reformere, formatervezésimúzeum-alapító, azonkívül bútorkészítő és restaurátor. Életmű-művész. Valószínűleg sok más dologgal is foglalkozik emellett, mert a nyughatatlan polihisztorok soha nem vetnek véget foglalkozáskereső mániájuknak, sőt arra nevelték magukat, hogy egy percig sem legyenek tétlenek, hiperaktivitásból kifolyólag naponta rendezzék át a lakásukat, lehetőleg radiesztéta és feng-shui szakértő közreműködése, sőt az esztétika szak elvégzése nélkül. Conrannak ezt a mutatós, lakberendezési tárgyként is funkcionáló, préskönyv méretű darabot sem eshetett annyira nehezére megírni. Szabadidejében rendszerbe foglalta a környezet megváltoztatásával kapcsolatos tudását. Ami csak kikívánkozott és belefért a több évtizedes tapasztalatok után. Hiába keresnénk benne azokat az alaphibákat, amelyek oly gyakoriak a belsőépítészetről szóló könyvekben: hogy úgyis csak luxusméretű, fényárban úszó, hegyoldali lakásokra alkalmazhatóak a benne leírt fortélyok, lapozgatni egyedül mazochizmusból érdemes egy penészedő bérház földszinti szoba-konyhájában. Első lapozásra - mert az ilyet mindig albumszerűen, gyorsan végig kell hajtani - tűnhet csak veszélyesnek, mert a fotók egytől egyig elképesztő lakhelyekről készültek az ausztrál sivatagban terpeszkedőktől kezdve a norvég fjordokon magukban állókon keresztül a londoni és manhattani galambpadlásokig. Rendesen visszataszítóan sterilek és műszakirajz-szerűek vagy irigylésre méltóan arisztokratikusak. Többnyire alkotó emberek lakásai vannak a képeken, valóban nincsenek benne a harlemi dílerbunkerek, de talán azért, mert a dílerek meglehetősen funkcionalista lakberendezési elképzelésein nehéz volna bemutatni mondjuk a tér érzetével kapcsolatos elrendezési részletkérdéseket.

Sir Terence Conran, a szerző kékvérű angol, kezében Churchill-szivarcsonk, és úgy néz ki mégis, mint egy sokat élt, irigylésre méltó, elegendő belső békével rendelkező, gleccserlakó finn ács. Nem csupán lakberendezési térképeket készít, de áruházlánc-tulajdonos, szakács, a londoni vendéglőkultúra reformere, formatervezésimúzeum-alapító, azonkívül bútorkészítő és restaurátor. Életmű-művész. Valószínűleg sok más dologgal is foglalkozik emellett, mert a nyughatatlan polihisztorok soha nem vetnek véget foglalkozáskereső mániájuknak, sőt arra nevelték magukat, hogy egy percig sem legyenek tétlenek, hiperaktivitásból kifolyólag naponta rendezzék át a lakásukat, lehetőleg radiesztéta és feng-shui szakértő közreműködése, sőt az esztétika szak elvégzése nélkül. Conrannak ezt a mutatós, lakberendezési tárgyként is funkcionáló, préskönyv méretű darabot sem eshetett annyira nehezére megírni. Szabadidejében rendszerbe foglalta a környezet megváltoztatásával kapcsolatos tudását. Ami csak kikívánkozott és belefért a több évtizedes tapasztalatok után. Hiába keresnénk benne azokat az alaphibákat, amelyek oly gyakoriak a belsőépítészetről szóló könyvekben: hogy úgyis csak luxusméretű, fényárban úszó, hegyoldali lakásokra alkalmazhatóak a benne leírt fortélyok, lapozgatni egyedül mazochizmusból érdemes egy penészedő bérház földszinti szoba-konyhájában. Első lapozásra - mert az ilyet mindig albumszerűen, gyorsan végig kell hajtani - tűnhet csak veszélyesnek, mert a fotók egytől egyig elképesztő lakhelyekről készültek az ausztrál sivatagban terpeszkedőktől kezdve a norvég fjordokon magukban állókon keresztül a londoni és manhattani galambpadlásokig. Rendesen visszataszítóan sterilek és műszakirajz-szerűek vagy irigylésre méltóan arisztokratikusak. Többnyire alkotó emberek lakásai vannak a képeken, valóban nincsenek benne a harlemi dílerbunkerek, de talán azért, mert a dílerek meglehetősen funkcionalista lakberendezési elképzelésein nehéz volna bemutatni mondjuk a tér érzetével kapcsolatos elrendezési részletkérdéseket.

A könyv tematikusan végigjárja a lakás helyiségeit, olyan részletkérdésekbe is beleturkálva, mint az elektromos vezetékek elhelyezése szépészeti és biztonsági előírások alapján. A kiváló fotókon rámutat a gazdagon berendezett lakások hibáira is. Nem ócsárol, csak kifinomultan kritizál, ahogy az egy angol úriemberhez illik. Így olvasás közben fokozatosan megnyugodhatunk, hogy a térformálás, a szervezés művészete, a színek kiválasztása a saját külbudai fióklakásunkon is sokat könnyíthet. Akinek van kedve kipróbálni kilenc négyzetméteren a Sir Conran-féle tapétázási színelméletet, az kérje kölcsön ezt a könyvet, mert meg fogja érteni, miért nyomasztóak ilyen kis térben a csontfehérre festett falak. Aki pedig lakberendezési tanfolyam elvégzésére készül, inkább szerezze be magának saját polcra, mert ezt a tudást három hónapos kurzuson hússzor ennyiért sem fogja elsajátítani.

- sissova -

Park Kiadó, 264 oldal

Figyelmébe ajánljuk

Vörösben

Bohumil Hrabal novelláit Balassa Eszter, a társulattal sokat dolgozó dramaturg az Európa Kiadónál nemrégiben újra megjelent Véres történetek és legendák című gyűjteményes kötet alapján dolgozta át. Vörös a zokni, a nyakkendő, de még a hajszalag is – véres drámára jöttünk –, mégsem sorolható a horror műfajába Soós Attila rendezése. Fekete humorban gazdag sztorik elevenednek meg, groteszk stílusban feltárva a kisemberek mindennapos küzdelmeit.

Magánügyek, közügyek

A félhomályos színpadon egy női alak ül az íróasztalnál, mögötte vörös fényben füst gomolyog. Létezik egy színházi mondás: ahol egy előadásban füstgép vagy stroboszkóp jelenik meg, ott véget ér a minőség. Ám ez az előadás egy holokauszthoz kapcsolódó történetet mond el, a felszálló füstnek így óhatatlanul pluszjelentése is van.

Szintén zenész

  • - turcsányi -

Nyilván nincs új a nap alatt, mindenesetre a síkhülye gyerekrabló történetét láttuk már kétszer, s éppenséggel olvashattuk is volna, ha Evan Hunter (a számos álnéven alkotó Salvatore Albert Lombinót Ed McBainként ismerjük jobban) 1959-ben publikált regénye megjelenik magyarul, de nem jelent meg, noha a szerző távolról sem alulreprezentált alakja a magyar könyvkiadásnak, beleértve a komcsit is).

Patchwork művészportrékból

A Fuga leghátsó, ámde igen nagy méretű termében látható a művész 2012 óta futó sorozatának (Ember Embernek Embere) majdnem teljes összegzése. A magángyűjtőktől is visszakölcsönzött alkotásokkal együtt a kiállításon 34 mű szerepel – sajátos, „bogis” művészportrék a nemzetközi művészszcéna volt és jelenlegi nagyjairól. S bár G. Horváth mindenekelőtt festő, a művészi Pantheonjában szerepet kapnak szobrászok, fotósok, konceptuális alkotók és performerek is.