Film: A börtön ablakába soha (Slam)

  • Vörös András Csaba
  • 1999. június 24.

Zene

A slamming rapszövegek előadása zenei kíséret nélkül. A slam pedig maga a költői verseny, mikor is a versenyzők közönség előtt adják elő szerzeményeiket.

A slamming rapszövegek előadása zenei kíséret nélkül. A slam pedig maga a költői verseny, mikor is a versenyzők közönség előtt adják elő szerzeményeiket.

A sztori szerint Ray Joshua (Saul Williams) huszonéves fekete srác, aki Washington lepusztult részén lakik, és kábítószerrel kereskedik, maga is slammer. Zseniális és társai körében is népszerű szövegeket ír. Az egyik haverját mellette lövik le, ő elfutna, de elkapják, és a nála talált kábítószer miatt letartóztatják. Akár tizenöt évet is kaphat, hiszen Washington D. C.-ben is van drogtörvény. A börtönben minden bizonnyal felőrlődne, de szövegelése segít rajta: csodálják művészetét, és őrülteknek kijáró tisztelettel kezelik.

A film a letartóztatástól egészen a tárgyalás előtti napig követi Ray sorsát. A rendező bemutatja nekünk a gettó és a börtön világát, ahol az egyszerűsített séma szerint minden a pénzről és az erőszakról szól. A fiú megismerkedik a börtönben tanító Laurennel (Sonja Sohn), és mikor óvadék ellenében szabadlábra helyezik, össze is jön vele. Tanúi lehetünk a fiú vívódásának, kiútkeresésének és annak, ahogy társai körében fölemeli szavát az erőszak ellen. Végül egy slammingre is elkísérhetjük, ahol nagy sikert arat a gettóról szóló versével. Az ítéletről már nem szerzünk tudomást, a történet nyitva marad.

Hát ennyi a film cselekménye. Kemény társadalomkritika, az élet kevésbé szép oldala, látszólag hitelesen ábrázolva, szleng, kábítószer, bűnözés, börtön - alig titkoltan a közönség érzelmeire alapozva. Csak az a baj, hogy hiába akar Marc Levin rendező a valóságról szólni, hiába akarja megmondani a tutit, ez sajnos nem sikerül neki. Nem sikerül, mert egy mesét látunk. Ahogy haladnak előre az események, egyre kevésbé reális dolgok esnek meg a vásznon, és az addig jól-rosszul megformált karakterek visszatérnek Meseországba.

Mert mennyire hihető az, hogy a börtönben -smasszer jelenléte nélkül - tanító, szexinek beállított Laurentől forró, baráti öleléssel búcsúznak el a nehézfiúk, és nemhogy nem áll fel nekik, de még egy árva megjegyzést sem tesznek a tanárnő fenekére? Vagy egy másik példa. Ray kijön a börtönből, és találkozik a film elején lelőtt haverjával, aki kevésbé szerencsésen élte túl a lövöldözést, ugyanis megvakult. Természetesen bosszút forral, és Ray természetesen - tündérmesébe illő módon -öt perc alatt lebeszéli a visszavágóról, méghozzá úgy, hogy a srác már soha többé nem akar fegyvert fogni.

Nálunk Ganxsta Zolee énekli, hogy "az erőszak nem erőt ad, csak kínt", a Slamben meg Ray, de pont az a probléma, hogy nemcsak a versek szólnak erről, hanem a szereplők is kimondják könnyes szemmel, a sírástól fuldokolva. Szájbarágós a dolog, és hazug. Azért hazug, mert úgy csinál, mintha ez megtörténhetne, mintha így működne a világ, mintha a költészet megállíthatná a gyilkolást, legyőzhetné a halált, pedig hát tudjuk, hogy ez utóbbi csak Orfeusznak sikerült.

Ami még nagyon zavaró lehet, az a női főszereplő. Minden tiszteletem a rendezőé: nem kevés idejébe és erőfeszítésébe kerülhetett, amíg rátalált Amerika legrosszabb színésznőjére. Arnold Schwarzenegger sokkal hitelesebben tudná alakítani ezt az amúgy teljesen hiteltelen figurát. Sonja Sohnból annyira hiányzik az önmérséklet, mint abból a kidobóemberből, akinek az anyját szidják. Oly mértékben játssza túl a szerepét, hogy az már fizikai fájdalmat okoz.

Egy ember munkája menti meg ezt a filmet: Mark Benjamin operatőré. Néha ugyan teljesen fölöslegesen, a Koktélbár stílusában élez és variózik, de általában olyan kreatív képeket talál, és olyan ügyesen egyensúlyozik a giccs és az esztétikum határán, hogy az már maga a művészet. Aki szereti Vong Kar-vaj operatőrét, Christopher Doyle-t, az most sem fog csalódni. Ezenkívül jók a zenei betétek is, élvezetesek Ray videoklipesre vágott rapelései, de semmi több.

A Slam a tavalyi Sundance Fesztiválon a zsűri nagydíját kapta, Cannes-ban meg a közönségdíjat. Szemek, zsebkendők nem maradnak szárazon.

Vörös András Csaba

Slam; színes, feliratos, amerikai, 1998, 104 perc; rendezte: Marc Levin; írta: Marc Levin és Richard Stratton; fényképezte: Mark Benjamin; szereplők: Saul Williams, Sonja Sohn, Bonz Malone, Beau Sia; forgalmazó: Budapest Film

Figyelmébe ajánljuk

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Levél egy távoli galaxisból

Mészáros Lőrinc olyan, mint a milói Vénusz. De már nem sokáig. Ő sem valódi, s róla is hiányzik ez-az (nem, a ruha pont nem). De semmi vész, a hiány pótlása folyamatban van, valahogy úgy kell elképzelni, mint a diósgyőri vár felújítását, felépítik vasbetonból, amit lecsupáltak a századok. Mészáros Lőrincnek a története hiányos, az nem lett rendesen kitalálva.

A gólem

Kicsit sok oka van Karoł Nawrocki győzelmének a lengyel elnökválasztás június 1-jei, második fordulójában ahhoz, hogy meg lehessen igazán érteni, mi történt itt. Kezdjük mindjárt azzal a tulajdonképpen technikai jellegűvel, hogy az ellenfele, Rafał Trzaskowski eléggé elfuserált, se íze, se bűze kampányt vitt.

„Mint a pókháló”

Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.

Nem a pénz számít

Mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió az orosz energiahordozókhoz fűződő viszonya tekintetében: május elején az Európai Bizottság bejelentette, hogy legkésőbb 2027 végéig minden uniós tagállamnak le kell válnia az orosz olajról, földgázról és nukleáris fűtőanyagról. Ha ez megvalósul, az energiaellátás megszűnik politikai fegyverként működni az oroszok kezében. A kérdés az, hogy Magyar­ország és Szlovákia hajlandó lesz-e ebben együttműködni – az elmúlt években tanúsított magatartásuk ugyanis ennek éppen az ellenkezőjét sugallja.

„A kínai tudás”

Az európai autóipart most épp Trump vámjai fenyegetik, de a romlása nem ma kezdődött. Hanem mikor? A kínaiak miatt kong a lélekharang? Vagy az Európai Unió zöld szemüveges bürokratái a tettesek? Netán a vásárlók a hibásak, különösen az európaiak, akik nem akarnak drága pénzért benzingőzt szívni az ablakuk alatt? A globális autópiac gyakorlati szakemberét kérdeztük.