Vidróczki boldogulásáért Kodály Zoltán állt sorompóba, s mindezek fényében Sobri Jóskát akár hátrányos helyzetűnek is tekinthetjük. Zöld Marci, Patkó Bandi (és Savanyú Jóska? - a szerk.) jöhetne még számításba, de a betyárkérdést itt tárgyalt moziművünk reményeim szerint egy időre ad acta teszi.
Noha tudhatunk éppenséggel irodalmi szándékú nekifutásokról, Sobri Jóska inkább mint legendák hőse maradt ránk. Így az Ausztráliából Koltai Gábor Sacra Coronáját fényképezni hazatérő Novák Emil rendezése akár fölfogható népszerű tudományos ismeretterjesztésnek is, pláne ha hozzávesszük, hogy a közönségfilmek szorgalmazására szakosodott híres gyártó (a Megafilm, producer: Kálomista Gábor) vette szárnyai alá e nagy ívű projektumot. A plazaforgalmazás nagyvonalúan megoldott, csak úgy repkednek majd a csinos nézőszámok (pró és kontra is).
A műegész pontos behatárolásához hozzátartozik még, amit már nyilvánvalóan mindenki tud, hogy a tizenkilencedik század ez alacsony sorú, ám mégis nagy magyarjának az alkotók eredeti szándékuk szerint többrészes tévéepikával kívántak emléket állítani, csak menet közben írtak át videóról bő másfél órányit 35 mm-es filmszalagra. (Ennek következményeiért a film honlapján színes elnézést is kérnek.) És igazuk van: ahogy elnézem, a film színes. Meg másmilyen is, hol gyors, hol kimerevedő, ami alighanem az elsőfilmes rendező bő eszköztárából kifolyólagos.
Tényleg ez a helyzet, az eszközhasználó ember moziját látjuk (bár csinált az ilyen már izgalmasabbat is: a barlang falán egyszer csak menekülni bemozduló bölényre gondolok). Erre a sűrű eszközhasználaton túl abból következtetek, hogy a kimért filmidő alatt nem sikerült felderítenem, mi is van most gondolva, akár a címszereplőről, akár koráról, akár hazájáról. Mert amit a film e síkján elénk vezetnek, az oly dühítően lapos közhelyek szövete, hogy jócskán próbára teszi a türelmet, akkor is, ha közben az ember szép képeket és a hazai átlagnál egy kicsit kevésbé kínosan előadott akciókat nézegethet.
A megátalkodott gondolattalanság annál is szembeötlőbb, hisz nem kell különösebb odafigyelés ahhoz, hogy a rendező kiterjedt előtanulmányainak képes leltárát leszedjük a vászonról. Föl lett készülve, ez nyilvánvaló. Megvan az összes western, az összes kosztümös kalandmozi, a ma divatos összes londoni és hollywoodi jó fej, és persze a majdnem teljes hazai betyárkínálat is (talán itt tapasztalható az egyetlen hiátus: gondolom, a Szegénylegényekről elfelejtettek szólni a messziről jött filmművésznek).
Száz szónak is egy a vége, szemben Novák Emil filmjével, melynek több is van. Na ja, a legendák, melyekre a direktor oly erősen támaszkodott, maguk is sokfélék. Most meghótt-e a Sobri vagy sem, ha igen, akkor meg kinek a keze által. Tulajdonképpen szimpatikus, ahogy ezt a filmjébe emeli Novák, amikor azt mondja, ki vagyok én ahhoz, hogy megmondjam, melyik megoldás az igazi. Ám a nézőnek inkább az a szerencse, hogy nem - mondjuk - Ságvári Endre neveiről csinált filmet, mert az még ma is tartana.
Hisz Ságvárinak harminckét neve is volt, de mi a helyzet Vidróczkival?
Turcsányi Marci
Forgalmazza a Budapest Film
