Lemez: Így jöttem (Jeff Buckley-Gary Lucas: Songs To No One 1991-1992)

  • 2003. január 9.

Zene

Évről évre újabb kiadványokkal kísérli meg kielégíteni a Jeff Buckley-életműre vonatkozó, olthatatlan megismerni vágyásunkat Mary Guibert, fia hagyatékának értő kezelője. Ismeretes, hogy élete során Jeff mindössze egyetlen nagylemezének megjelenését érhette meg, mindazonáltal ez a Grace több mint elegendőnek bizonyult ahhoz, hogy alkotóját a kilencvenes évek egyik legtehetségesebb dalszerzőjeként könyvelhessük el. A Buckley-songokból éppúgy kihallható a Led Zeppelin, mint a francia sanzonok vagy éppen a szintúgy fiatalon elhunyt édesapa, Tim Buckley experimentális dalköltészetének hagyománya, ám világa ettől még oda-vissza eredeti - így papíron tán körbelőhető, de valójában reménytelenül visszaadhatatlan. Hogy a hagyományos dalszerkezetekre alig is épít, mégis rendre kifogástalanul gömbölyű szerzeményeket hallunk, még hagyján. Mindezek mellett olykor azt is érezhetjük, hogy nincs tovább: a törékenység és drámaiság terepén következetesen a végpontig menetel, mit menetel, örvénylik - odáig, ahol egyáltalán nem túlzás a transzcendencia szóba hozása, s ahonnan már csakis a csend következhetik.
Évről évre újabb kiadványokkal kísérli meg kielégíteni a Jeff Buckley-életműre vonatkozó, olthatatlan megismerni vágyásunkat Mary Guibert, fia hagyatékának értő kezelője. Ismeretes, hogy élete során Jeff mindössze egyetlen nagylemezének megjelenését érhette meg, mindazonáltal ez a Grace több mint elegendőnek bizonyult ahhoz, hogy alkotóját a kilencvenes évek egyik legtehetségesebb dalszerzőjeként könyvelhessük el. A Buckley-songokból éppúgy kihallható a Led Zeppelin, mint a francia sanzonok vagy éppen a szintúgy fiatalon elhunyt édesapa, Tim Buckley experimentális dalköltészetének hagyománya, ám világa ettől még oda-vissza eredeti - így papíron tán körbelőhető, de valójában reménytelenül visszaadhatatlan. Hogy a hagyományos dalszerkezetekre alig is épít, mégis rendre kifogástalanul gömbölyű szerzeményeket hallunk, még hagyján. Mindezek mellett olykor azt is érezhetjük, hogy nincs tovább: a törékenység és drámaiság terepén következetesen a végpontig menetel, mit menetel, örvénylik - odáig, ahol egyáltalán nem túlzás a transzcendencia szóba hozása, s ahonnan már csakis a csend következhetik.

1997 májusában hunyt el: úszni ment a Mississippire, ám hiába figyelmeztette egy barátja, nem számolt a folyó örvényeivel. A halála után egy évvel napvilágot látott, félkész zenekari felvételekből és házi demószalagokból összeállított (Sketches For) My Sweetheart The Drunk nagyszerű számai mindenekelőtt stiláris sokszínűségükkel tűntek ki: az addigiak mellé a soul, a dark rock, a noise s még ki tudja, mi minden vegyült a képbe. Az azóta megjelent két koncertlemez (Mystery White Boy; Live a L´Olympia) pedig arról tanúskodott, hogy Buckley legjobb, legkreatívabb formáját a színpadon nyújtotta az állandóan megújuló feldolgozásrepertoárral meg a kétszer ugyanúgy soha el nem játszott saját szerzeményekkel.

Ez a mostani lemez pályakezdő éveinek legjelentékenyebb időszakát dokumentálja: 1991 őszén, huszonöt évesen New Yorkba utazik Gary Lucas meghívására, hogy ott dalokat formáljon a volt Captain Beefheart-gitáros instrumentális kompozícióiból, s fellépjen annak Gods and Monstersre keresztelt új formációjával. Ekkor talál rá és veszi végérvényesen birtokába a későbbi korszakát is meghatározó jellegzetes énekstílust, itt születik meg két igazi gyöngyszem, a Grace és a Mojo Pin (előbbi demófelvételét különösen figyelemreméltóvá teszi Lucas dús, burjánzó gitárjátéka). Az itt és most először hallható szerzeményekről pedig általánosan elmondható, hogy jóval szimplábbak, mint a néhány évvel későbbi, érett Buckley-művek - nem járják be azokat a magasságokat-mélységeket, de a legjobb pillanatokban (Hymne á l´Amour; How Long Will It Take; She Is Free) tetten érhetjük az arra vezető kezdő lépéseket. Akárhogy is: remek számok ezek mind.

Jeff és Gary csupán egy évig dolgozott együtt: ez az idő éppen elegendőnek bizonyult Buckley számára ahhoz, hogy rájöjjön, igazán csak akkor bontakoztathatja ki a tehetségét, ha következetesen a maga útját járja - egyedül. Ami eztán következett, ismerjük már jól - s most semmi nem szól az ellen, hogy egy kicsit a kezdeteknél is elidőzzünk.

Greff András

Knitting Factory/Evolver, 2002

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Vezető és Megvezető

Ha valaki megnézi a korabeli filmhíradókat, azt látja, hogy Hitlerért rajongtak a németek. És nem csak a németek. A múlt század harmincas éveinek a gazdasági válságból éppen csak kilábaló Európájában (korántsem csak térségünkben) sokan szerettek volna egy erőt felmutatni képes vezetőt, aki munkát ad, megélhetést, sőt jólétet, nemzeti öntudatot, egységet, nagyságot – és megnevezi azokat, akik miatt mindez hiányzik.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.

Hallják, hogy dübörgünk?

A megfelelően lezárt múlt nem szólhat vissza – ennyit gondolnak történelmünkről azok a politikai aktorok, akik országuk kacskaringós, rejtélyekben gazdag, ám forrásokban annál szegényebb előtörténetét ideológiai támaszként szeretnék használni ahhoz, hogy legitimálják jelenkori uralmi rendszerüket, amely leg­inkább valami korrupt autokrácia.

Próbaidő

Az eredetileg 2010-es kötet az első, amelyet a szerző halála óta kézbe vehettünk, immár egy lezárt, befejezett életmű felől olvasva. A mű megjelenésével a magyar nyelvű regénysorozat csaknem teljessé vált. Címe, története, egész miliője, bár az újrakezdés, újrakapcsolódás kérdéskörét járja körül, mégis mintha csak a szerzőt, vele együtt az életet, a lehetőségeket búcsúztatná.