Tartalom

MaNcs, XIV. évf. 38. szám, (2002.09.19.) (2002-09-19)

Egotrip

Egotrip

Várhegyi Éva: Ekotrip

Hosszú böjt után végre kiereszthetjük a nadrágszíjat, lazíthatunk a mellényen (illetve melltartón, hogy a tőkesúlyos Elek István bon mot-ja se vesszen feledésbe), mélyeket lélegezhetünk, és elkezdhetünk nagykanállal fogyasztani. Hiszen az idén soha nem látott mértékben, bő tizedével nőtt reálkeresetünk, vagyis a földi javakból ennyivel többet vásárolhatunk, mint tavaly. És még hátravan (majd októbertől vastagítja a borítékot) a szeptemberi 50 százalékos béremelés, amely vagy hatszázezer közalkalmazottat és családját, úgy másfél millió embert érint. Hátravan még a családi pótlék beígért 20 százalékos emelése is, igaz, a nyugdíjasok 19 ezer forintos kárpótlása és az iskolakezdéshez folyósított egyhavi családi pótlék már megvolt. Mindent összevéve életszínvonalban a korábbiaknál jobban fest ez az év, és ha nem is mindenkinek nyújt érzékelhető javulást a statisztikai átlagnövekedés, a többség azért valamivel könnyebben élhet.

Publicisztika

Publicisztika

Fonyó Attila: Mentsétek meg telkeinket! (Az ökológiai felelősségről)

Aminap ért véget a várakozásokhoz képest nem túl sok újat hozó, a fenntartható fejlődésről értekező johannesburgi Föld-csúcs. A csúcs után sem ért véget viszont az ökológiai válság nevű jelenség, és velünk maradt két megválaszolatlan kérdés is: a válság leküzdése érdekében kinek kell a zsebébe nyúlnia, és kinek kell az övét szorosabbra húzni?

Publicisztika

Euk, haza!

A magunk részéről mégis inkább arra szavaznánk, hogy a volt kormányfőnek elment minden józan esze.

Belpol

Belpol

Jászladány: Iskola a tűréshatáron

Az elmúlt két év fejleményeinek (bővebben lásd: Játék a tűzzel, Magyar Narancs, 2001. június 14.) fényében az idei jászladányi iskolakezdés körülményei mindennek tekinthetők, csak váratlannak nem. Az államfő által diplomatikusan "patthelyzetnek" minősített legújabb botrány hátterében is a Jász-Nagykun-Szolnok megyei község polgármestere és cigány önkormányzatának elnöke, tágabb értelemben a helyi roma kisebbség és a többségi lakosság egy nagyobb csoportja közötti elhúzódó konfliktus áll. A két politikus mára jószerével csak a köztársasági elnök jelenlétében találkozik egymással, a szülők ellentéte pedig, ha eddig nem, hát épp e napokban ivódik be valószínűleg egy életre iskoláskorú gyerekeik zsigereibe.

Belpol

Bizonytalan a Szabad Föld jövője: Kiaknázott terep

Az egykor a Mahir égisze alatt összegyűjtött jobboldali sajtóbirodalom ékköve lehetett volna a Szabad Föld című hetilap, melynek kiadói jogát 2000-ben szerezte meg a Magyar Nemzet című lapot is kiadó Nemzet Kft. Az egykor igen szép napokat látott, még a kilencvenes évek közepén is 350 ezer példányban elkelt lap iránti érdeklődés azonban az utóbbi fél évtizedben folyamatosan csökken; olyannyira, hogy a hírek szerint már a Nemzet Kft. is szabadulna kiadói jogától. A kérdés csak az, hogy akad-e a hetilap iránt érdeklődő befektető. A Szabad Föld szerkesztőségében mindenesetre nem tudnak arról, hogy a lap a közeljövőben kiadót váltana.

Belpol

Kormánypártok huzavonája Budapesten: Egyet előre, egyet hátra

Változatlanul tart a Gy. Németh Erzsébet főpolgármester-jelölt visszaléptetése körüli huzavona. A Narancs információi szerint az MSZP országos vezetése megállapodott Demszky Gáborral abban, hogy a szocialista kandidátus a kampánynyitón bejelenti visszalépését, ám a fővárosi MSZP e tervet megvétózta. A fővárosi MSZP vezetője szerint azonban szó sincs sem alkuról, sem vétóról, mindez csupán "legenda". Közben nyilvánosságra került Böhm András egy belső használatra szánt értékelése, amelyben a városházi SZDSZ frakcióvezetője élesen bírálja a fővárosi szocialistákat.

Belpol

Pogány Kristóf: Augurok mestersége

Az önkormányzati választások után rendre azzal szembesül a polgár, hogy "bizonyos" nézőpontból mindegyik párt nyertesnek tekinti magát. A rendszer összetettsége miatt van ez így; nem árt tehát végigvenni, miről is szavazunk október 20-án.

Belpol

Kecskeméti kilátások: Különös emberek

Bács-Kiskun megyében tavasszal kiütéssel győzött a Fidesz-MDF: mind a tíz egyéni kerületből az ő jelöltjeik jutottak a parlamentbe. Október 20-án az ellenzék pozíciói megtartására készül, míg az MSZP revánsra.

Külpol

Külpol

Cyber hírek

Új űrteleszkóp A TRW építheti a Hubble űrteleszkóp utódját - jelentette be NASA. A következő generációs műholdat a tervek szerint 2010-ben bocsátják fel.

Külpol

Kulturális hírek

n FOT"AUKCI" A Mai Manó Házban ötödik éve működő Magyar Fotográfusok Háza első ízben rendez árverést, melynek célja az adományszerzésen túl a fotográfia mint műtárgy elismertetése. Török András igazgató reménye szerint a hagyományteremtő szándékú árverés idővel bekerülhet a jelentős európai fotóaukciók sorába, s hozzájárulhat a magyar fotográfia hajdani rangjának visszaszerzéséhez.

Külpol

Német választások: Kicsi, gyere velem rőzsét lopni

A német választóknak dönteniük kell: a konzervatív pártra szavaznak Edmund Stoiber ellenére, vagy a jelenlegi kancellár, Gerhard Schröder mellett teszik le a voksot a szociáldemokraták dacára. A közvélemény-kutatók szerint ez dönti el vasárnap, ki nyithatja meg 2006-ban a focivébét. Sokan csak a fülkében mondják majd ki, melyik a kisebbik rossz.

Könyv

Könyv

Az élet show-ja

Amikor a BB foglalkoztatni kezdett, még nem jelent meg a fent idézett sajtóhír. Előző nap reggelén az ATV-ben láttam egy beszélgetést az induló új műsorról. A hangvétel azt sugallta: nincs szó itt rendkívüli dologról. Az emberek szeretnek leskelődni, intimitásokat megtudni mások életéről, és ez most megadatik nékik - bár a kulcslyuk és az intim szféra némileg manipulált, s az igazi meglesettekkel szemben a megfigyeltek tudják, hogy látják őket. A résztvevők mosolygós könnyedsége azt üzente: nehogy már kultúrbotrány legyen, álmunkban se gondoljunk amerikai kultúrterrorra, ne protestáljunk a hagyományos értékek védelme jegyében az intim szférába gázolás ellen, hiszen ez csak ártatlan játék. A riporter - jó érzékkel - firtatta: ennyi volna az egész? S a kerekasztal mélyebbre szántott. Valaki mondott is valami kevéssé ismertet, nagyon érdekeset. A jó szervezőkre, a vezérekre, általában az átlagtól különbözőkre a közösségeknek problémahelyzetben van szükségük.

Film
Zene

Zene

Kiállítás: Az arckép eltévedése (Móricz-portrék - Petőfi Irodalmi Múzeum)

Egy ideje feltűnt, hogy az újság bélyeg nagyságú igazolványképeket közöl a politikusokról. Minden belpolitikai cikkhez tartozik egy vagy - ha rögtön jön a cáfolat - két, teljesen semmitmondó és amúgy is már százszor látott fénykép, mintha az olvasó fénykép nélkül nem hinné el, hogy létezik az illető politikus; tegnap óta elfelejtette, és most arra gyanakszik, hogy az adott párt kitalált személyek mögé bújva próbálja ráerőszakolni a másik pártról alkotott, eléggé lesújtó véleményét. Az újság azonban nem veszi észre, hogy önmaga ellen dolgozik, ugyanis a gyanakvóbb olvasó előbb vagy utóbb óhatatlanul arra kezd gondolni, hátha nem is tegnap készült a kép, amikor a politikus a nyilatkozatot tette, bár kétségtelen, hogy egy politikus arcai között nehéz különbséget tenni. De hátha egy régebbi képet vett elő az újság, és akkor lehet, hogy az a politikus nem is mondott ilyet, vagy azóta már átlépett egy másik pártba, esetleg időközben kiderült róla.

Zene

Könyv: Identitás(s)ok(k) (Vajda Júlia-Kovács Éva: Mutatkozás)

A Zsidó identitás történetek alcímű kötet első felében bevezető elméleti tanulmányt olvashatunk, főként a zsidó identitás témakörében. A második rész az úgynevezett narratív életútinterjú módszerével tizenegy beszélgetést közöl, nagyrészt olyan családokkal, amelyek zsidó iskolába járatják gyermekeiket.

Zene

Film: De azért a csajok... (Woody Allen: A jade skorpió átka)

Gyere vissza, Pista, minden meg van bocsátva! Igazad volt. Milyen Pista? Nekem mindegy (Lovas, Csurka, vagy amit akartok), de igaza volt. Engem most már nem vernek át, létezik a New York-Tel-Aviv-Budapest tengely, és ezek után abban sem vagyok biztos, hogy a Mezőtúr-Szingapúr vasútvonal merő fikció lenne, ha akarnék, hajózhatnék a Leningrád- Visegrád közti szárnyason. Hogy honnan vagyok ilyen biztos a dologban? Onnan, hogy kibújt a szög a zsákból: Woody a leggyengébb láncszem, kifecsegte, de direkt: megbízták evvel, tudom, kik.

Zene

A határsértés apoteózisa (Iva Bittová és a Nederlands Blazers Ensemble koncertje elé)

Vessenek meg, ritkán bírok izgalomba esni a kortárszenéktől. Kóstolgatom-kóstolgatom, aztán belátom szépen, hogy nem hozzám szólnak, hiszen a kortárszenét a kortárszeneszerzőknek írják a kortárszeneszerzők, tessenek csak megnézni pár ilyen lemezt, dedikálásilag. És én ebben nem is találok semmi kivetnivalót: ha az ajánlás gesztusa viszonzásra talál, egyszer még egészen szép kis köröcske alakulhat ki a kortárszene hallgatóiból... Vannak persze kivételek is, hadd erősödjék a szabály, de azok a kortárszenészek általában nem kortárszenét játszanak, hanem rockot vagy tangót vagy afrikai népzenét, mint például a Kronos Quartet.

Zene

Őszi szántás

Miután beérett és learattatott, számunkra már csak a kóstolás kalandos körei következhetnek az utóbbi idők magyar rockterméséből.

Zene

Lemez: A homok lelke (Desert Blues 2)

1995-ben a frankfurti Network lemezkiadó nekirugaszkodott egy könyv formájú lemezsorozatnak - esetenként két-két cédé, egy csomó színes kép, francia-német-angol szöveg, kemény borító. Az első kiadvány a Desert Blues címet kapta, jobbára olyan afrikai balladákkal, melyek némelyike valóban elhitette, hogy a hullámzó homoktenger hangjaiból és ritmusából merítette töltését, tartását, lelkét. Jó páran szerepeltek rajta a vidék ismertebb előadói közül: így Oumou Sangaré, Youssou N´Dour, Ali Farka Toure, Baaba Maal, Mahmoud Ahmed vagy Kante Manfila, és igazán mindent megtettek, hogy azóta százezer példány gazdára találjon.

Lokál

Lokál

Az ajánlott küldemények és az alkotmány: Jóska, levelet orzott a pósta

A posta használata küldemények továbbítása céljából úgyszólván kézenfekvő megoldásnak tűnik. Feladom a levelet, megérkezik. Ha ajánlva adom fel, még jobban megérkezik - a dolog ilyen prózainak tűnik. De hogy nem így van! Ajánlott levél címzettjének lenni az egyik legveszélyesebb kaland ma Magyarországon. És ha valaki elkallódott ajánlott levele miatt akarna reklamálni, nem árt, ha áttanulmányoz néhány vonatkozó jogszabályt. Legalább idejekorán megtudja: harca igazságos, de reménytelen lesz.

Gasztro
Tudomány

Tudomány

Divatbemutató a Régészeti Parkban: Szablyák, stólák és a kis smukk

A régészet tudományát gyanakodva figyeli társadalmunk többsége, mely a célszerű földtúrás értelmét nagyjából honfoglalás kori eszcájgok külföldre síbolásában, illetve az illegális fémdetektoros pénzérmekutatásban bírja felfedezni. Pedig érdemes tovább ásni, hiszen, ahogy Csapajev mondogatta, kell ott lennie még egy atlétatrikónak is.