Film: Egy metafora béklyójában (Goran Paskaljevic: Téli álom)

  • - köves -
  • 2004. november 25.

Zene

Egy néhány éve készült interjúban hangzott el mindaz, amit most Goran Paskaljevic szerb filmrendezõ fõszereplõje szájába ad. Lazar, a háborút megjárt szerb férfi monológja tehát nem túlzás: a gyomorforgató részletek mind egy szálig valóságosak, egy falu kiirtásának vérben és agyvelõben tocsogó története szóról szóra igaz. Paskaljevic szükségét érzi a vallomásba csomagolt súlyos szavak használatának, mint ahogy annak is, hogy a háborús rémtettekért és a barátja meggyilkolásáért vezeklõ férfi számára egy autista kislány képében prezentálja a megváltás lehetõségét.

Egy néhány éve készült interjúban hangzott el mindaz, amit most Goran Paskaljevic szerb filmrendezõ fõszereplõje szájába ad. Lazar, a háborút megjárt szerb férfi monológja tehát nem túlzás: a gyomorforgató részletek mind egy szálig valóságosak, egy falu kiirtásának vérben és agyvelõben tocsogó története szóról szóra igaz. Paskaljevic szükségét érzi a vallomásba csomagolt súlyos szavak használatának, mint ahogy annak is, hogy a háborús rémtettekért és a barátja meggyilkolásáért vezeklõ férfi számára egy autista kislány képében prezentálja a megváltás lehetõségét. A tízévnyi börtön után hazatérõ férfit ugyanis két boszniai menekült, egy anya és autista lánya fogadja egykori otthonában. A férfi elõször visszavinné õket a menekülttáborba, majd látva a rájuk váró körülményeket, inkább befogadja õket, s ezzel kezdetét veszi hármójuk tragédiába torkolló közös története. Paskaljevic Szerbiát filmezi, a Milosevic után maradt romhalmazt, a háború utáni kiábrándultságot, fagyos ürességet. Rosszkedve telének valóság ihlette epizódjai pontosan, ismerõs érzéseket közvetítve tudósítanak a békeidõk túlélési harcáról. Az összeszorított szájjal és összeszorult gyomorral élt életek mindennapi tragikumát azonban agyonnyomja, iskolás idézõjelek közé szorítja az autizmus súlyos metaforája, mely nem hajlandó engedelmeskedni a rendezõi akaratnak, és sehogyan sem ragad meg a valóság szövetében. A kevesebbel Paskaljevic talán többre jutott volna: a menekülttábor puszta látványa vagy az a zsigeri félelem, amit egy csapat randalírozó focirajongó is képes kiváltani szereplõinkbõl, elvégezte volna a feladatot.

- köves -

Forgalmazza a Best Hollywood

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.