Magyarország fővárosa a VIII. kerület, a többi a környéke, felszínét jórészt házhelyek borítják, termékei a pillepalack és a féldisznó, a lakosság jórészt faszszopással keresi a kenyerét, a többiek a mezőgazdaságban igyekeznek elhelyezkedni, esetleg a szolgáltatással próbálkoznak, végső esetben jércét tartanak a szekrényben, elvégre ebben az országban abból is leeshet valami. Legalábbis erre lehet következtetni a film láttán, amely, epizódfilm lévén, elvben hivatva volna valamiféle keresztmetszetét, legalábbis leképzését adni a közegnek, amelyből vétetett. Hanem hát fittyfenét ad, nemhogy leképzést, hacsak arról nem, hogy az előbb felsoroltakon kívül vannak még filmgyári segédsameszek, vicehelyettesek és kisizék, törekvők és simulékonyak, rájuk lehet sózni valami kisebb feladatot, például egy epizódfilm legyártását: egyrészt addig sincsenek odabe, nem bámulnak éhes szemmel a szerződéskötegekre és a hostessek fenekére, másrészt egy epizódfilm költségvetése labirintushoz hasonlatos, nincs az az adóhivatali könyvelő, aki átverekedné magát rajtuk.
Adva van tehát a téma, a váratlan halál, a fiatalok vállalkozói kedve, az após camcordere, amivel fel lehet venni, a közértes pénztárosnő rokona, aki már az óvodában is színésznő akart lenni, a kövér csaj a negyedikről, aki ennyiért is hajlandó vetkőzni, továbbá valaki vagy valakik, aki(k) - az eredmény alapján - a Vörös Október Ruhatárban tanultak dialógokat írni; van továbbá egy félprofi rendező, aki legalább színészekkel viteti el a balhét, már ha balhé lesz abból egyáltalán, hogy annyi ötlete sincs az író-rendezőnek, mint egy doboz szardíniának, megismétel egy filmet, aminek már az eredetije se szólt semmiről, valamint egy másik profi rendező-operatőr, aki Sára Sándor nyomába igyekszik szegődni, remélve, hogy kellő számú étel-, ital- és skanzenfelvétel után tévéelnök lesz az ember, de ha nem, legalább lesz mit mutatni az unokáknak, milyen szép volt nagyapó lelke annak idején; van aztán valaki, aki művelt ember, még Csáthot is olvasott, az olyan dögös, borongós szerzőnek hírlik, nála jobban talán csak Cholnoky Viktorra esik jobban a sataniko-erotikus pszichorejszolás, de annyira azért nem művelt az ember ezekben a rohanó időkben; és adva van legvégül Szőke András, aki azt csinálta, amit vártak tőle. Semmit. Leült a kamerával szemben, és elmondott egy történetet, amiből kiderült, hogy micsoda egy nyelv ez a magyar, micsoda távlatai vannak a fel- és lestilizálásnak, mi minden ökörséget lehet rajta elmondani, micsoda filmeket lehetne itt, ebből, ezekről, ezekből csinálni. Egyébként meg van ez a Váratlan halál nevű epizódfilm, rendezte Tudor, Vidor, Hapci, Szende, Szundi, Morgó, és Kuka, továbbá Hószürkécske, a rokonaik majd jól megnézik, addig ellesz a mozikban, ahol egyébként sötét van, hátra lehet dőlni a széken, álmodozni, tervezgetni, csókolózni a halott pereces néni árnyékával, sikamlós emlékek ritmusára sóhajtást szaporázni, ez a film még ebben sem zavarja meg a nézőjét.
Rút Ernő
Váratlan halál, fekete-fehér, színes magyar epizódfilm 11 részben, 1995. Rendezték: Szomjas György, Grunwalsky Ferenc, Ács Miklós, Pintér Georg és még sokan mások. Bemutatja az MTV Rt. a Budapest Film közreműködésével.
