Kifogja a hajlott korú földmûves az aranyhalat, aki a megvesztegést látja a legcélravezetõbbnek hirtelen támadt nehézségei orvoslására. "Teljesítem három kívánságodat, agg pór!" Az efféle lehetõségek rendszerint megrendítik a kicsinylelkû népeket (vö.: magyarországi politikusok gazdasági körülményeinek idõnkénti alakulása). A paraszt is elrontja elõször szinte mindig, rõf kolbász, valami palota, fele királyság. Jó ha a harmadiknál észbe kap - bár én olyan mesét még nem olvastam, ahol a kedvezményezett úgy nyitott volna, hogy az elsõ kívánságom az, hogy teljesítsd minden kívánságomat. Mert ilyen esetben például megfelelõ kihívásnak látszik filmet csinálni a második két kívánságról. Tudniillik lehet-e még két óhajunk azután, hogy az elsõvel elintéztük az összes további teljesülését - vagy azt eltehetjük vésztartaléknak mint afféle jótállási jegyet? Vagy az már semmi?
A nemes gondalat, mely szerint mi lenne, ha az élet kívánságmûsor lenne, a mozi megalapítása óta piszkálja a filmesek csõrét. Ez jó is, rossz is. Jó, mert a befogadó számára bõségesen szolgál összehasonlítási alappal, játszva állapíthatjuk meg egy-egy nekiveselkedésrõl, hogy hol van a helye. Ugyanezért lehet persze rossz is, hisz számosan rakták már elég magasra a lécet ahhoz, hogy legalábbis gyanakodva fogadjunk minden új és újabb próbálkozást a tárgyban. Utóbbi kijelentés lehetõséget ad egy érdekes kísérletre: talán a Kocka címû - némi nagyvonalúsággal ígéretesnek minõsíthetõ - jelentkezésével magának nevet szerzett alkotó, Vincenzo Natali arcát kellene megnézni, mikor azt mondjuk neki: "Mondd csak, szép öcsém, hát ez a Nothing aztán lesz-e olyan jó film, mint a Stalker?" Lefogadom, csak nézne. Elintézné annyival, hogy mi vagyunk a hülyék - ami pedig nem sok jóval kecsegtetõ hozzáállás. Pláne annak fényében, hogy a napnál is világosabb: Tarkovszkij híres filmje a kívánságmûsor ágazat egyik vitán felül álló csúcsteljesítménye. Emlékeznek, mi vár a Zónában hõseinkre?
De az is meglehet, hogy a jó nevû Vincenzo elértené a dolgot, és csak csippentene a szemével: "Hát, megtettem, ami tõlem tellett."
Ám ez az összehasonlítás nemcsak afféle retorikai fordulat, mely azt lenne hivatott képpé formálni, hogy ezúttal itt egy nagyobb szabású kutyaütészetnek lehetünk tanúi, de ez nem volt mindig így, bezzeg az én idõmben... A világért sem, hiszen a szálak messzebb vezetnek jóval. És az sem mindegy, hogy honnan indulnak. A kívánság-tárgy vizsgálatakor mindig az legyen az elsõ, hogy megnézzük, ki is szorul abba a helyzetbe, hogy kívánjon. Kire fér rá népmesei jóvátétel? Erre a mûvészet teljesen kizárólagos választ volt képes adni - eddig (nekem lenne egy-két ötletem). Jelesül: ránk, mindig csak ránk. Mindig csak mi szorulunk megváltásra, sohase más. Megváltásra, no attól még messze vagyunk, miféle megváltás az, amely - pláne beteljesedõ - kívánságok alapján jut ki? Nem állítom, hogy Natali olyan komoly ember, mint Tarkovszkij, de közlendõnk szempontjai miatt érdemes megbízni benne (negatív feltételezéseket nem bírna ki a szövegszerkezet). Eszerint viszont, hogy mi történt velünk az elmúlt bõ negyedszázadban, arra bõséges következtetésekkel szolgálhat az összevetés. Ki a mi? Kik indulnak a Zónába? S ki az két fiatalember, aki most a rászorulók dresszében lép fel? Mit tud a Zóna sokáig elérhetetlennek ható titkos szobája? Mi a semmi? Mivel szolgál a képesség, mely a nagyszámú és megoldhatatlannak tûnõ gondok elõl a semmibe repít? Mi a gondja magának a stalkernek? Mi elõl jutnak a semmibe a Nothing hõsei? És hogyan viszonyulnak a rászorultság kiváltó okai a két példában egymáshoz?
Annyival jobb filmet csinált-e Tarkovszkij, mint amennyit a világ változott, vagy sokkal többel? És ezen az - itt még ki nem mondott, még nem állított - "sokkal többön" mi múlik? Mérhetõ-e Tarkovszkijjal ma bármi? Az alkotói, de még inkább a gyártói, forgalmazói szándékok számításon kívül hagyhatók-e egy ilyen méricskélésnél? Ha Natali egyértelmûen gazdasági alapú szórakoztató filmet csinált, akkor milyet csinált a citált jelentõs pályatárs? Pályatársak-e egyáltalán? Megnyugtatok mindenkit, azok. És szerintem ma már nem lehet semmit Tarkovszkijban és Felliniben mérni.
Ha jobban belegondolok, a különbözõ fizikai, kémiai huncutságokat is hülyeség volt a tudomány híres mûvelõirõl elnevezni. Mi az a szavatossági idõ? Az emlékezet konvertibilitása? Felõlem.
Mindazonáltal Natali egy még mindig érdekesnek ható kérdésrõl egy mérsékelten invenciózus dolgozatot tett le az asztalra. Ám az sajnálatosan le nem tagadható, hogy látja a helyes irányt.
- ts -
Forgalmazza a Mokép
