Film: Vízigótok a krematóriumban (Az élet szép)

  • - seres -
  • 1999. május 13.

Zene

Ha egy bolt bejáratára ki van írva, hogy zsidók és kutyák inkább ne jöjjenek be, akkor logikus, hogy az emberben fölmerül, a saját boltjába viszont kínaiakat és kengurukat nem engedne be. "Te kit nem szeretsz?" - kérdezi Guido a kisfiát a tábla láttán. A kisfiú a pókokat nem szereti, a papa a vízigótokat, oké, akkor mi meg őket nem engedjük a könyvesboltunkba, ezt elintéztük. Az abszurdra csak a fokozott abszurd lehet a válasz. A koncentrációs táborban a kisfiú fejét telebeszélik a többiek baromságokkal: hogy itt elfüstölnek embereket, hogy itt a gyerekekből szappan, a felnőttekből gomb lesz. A papa csak röhög: ugyan már, kisfiam, hát hogy képzeled? Ugyan már, ügyvéd úr, mit keres a kabátomon?

Ha egy bolt bejáratára ki van írva, hogy zsidók és kutyák inkább ne jöjjenek be, akkor logikus, hogy az emberben fölmerül, a saját boltjába viszont kínaiakat és kengurukat nem engedne be. "Te kit nem szeretsz?" - kérdezi Guido a kisfiát a tábla láttán. A kisfiú a pókokat nem szereti, a papa a vízigótokat, oké, akkor mi meg őket nem engedjük a könyvesboltunkba, ezt elintéztük. Az abszurdra csak a fokozott abszurd lehet a válasz. A koncentrációs táborban a kisfiú fejét telebeszélik a többiek baromságokkal: hogy itt elfüstölnek embereket, hogy itt a gyerekekből szappan, a felnőttekből gomb lesz. A papa csak röhög: ugyan már, kisfiam, hát hogy képzeled? Ugyan már, ügyvéd úr, mit keres a kabátomon?

"A legnagyobb rettenet, a legkegyetlenebb borzalom végül is mindenféle irodalmi közvetítésnek ellenáll. Az üzemszerű tömegmészárlás >>szokványos eseményeit>középszintenAz élet szép az egyik legviccesebb film a holocaustról, és ez megannyi problémát vet fel: egy kisfiú számára egy bohócszerű papa elfogadhatóvá, meseszerűvé, ügyességi túlélőtréninggé, tehát normálissá alakítja a koncentrációs láger élményét - ez persze csak úgy működik, ha mi, a nézők mindvégig tudatában vagyunk a láger valódi mibenlétének (márpedig, ez fontos kiindulás, igenis tudatában vagyunk), ha nem abból indulunk ki, hogy "úgysem ábrázolható", hiszen a művészetnek (és ez a varázsos dolgozat egy kis darab művészet) nem az a feladata, hogy bármit "visszaadjon" abból, ami (by the way) valóban nem ábrázolható. Nem baj, ha a díszlet-lágeren látszik a díszletjelleg; ha a látható lágerszenvedés még épp hogy elviselhető; ha az egyetlen gyilkosság egy rövid géppisztolytűz. Mindez önmagában, más kontextusban hazugság lenne, a tapasztalat megcsúfolása, de nem itt, mert ez itt az egyetlen keret, ahol nem kell annak lennie, és nem is az. A reálisan létező félelem és horror érzésére természetesen nincs filmművészeti placébó, de a holocaust mély abszurditását, lényeglátás céljából, borzongatóan játszi könnyedséggel ábrázolhatja egy műfaját tekintve komédiának nevezhető film.

Így aztán nem Lanzmann dokumentarista, látványilag Auschwitz-mentes Shoah-jával vagy a Schindlerrel vagy a Holocaust című érzelmes amerikai sorozattal kéne párhuzamba állítani Benigni filmjét, hanem a műfaji elődökkel, a nagy nevettető példaképekkel, amely műfaj - az abszurd fokozása a végképpen abszurdig - ezúttal kissé meglepő tárgyat választott magának: a náci koncentrációs lágert. Hát nem mulatságos, ahogy Chaplin-szerű katonakifigurázó léptekkel masíroz a papa a táborban? Ahogy egy überelhetetlenül zseniális jelenetben szigorú szerencsejáték-szabályokra fordítja egy üvöltő germán tábori übermensch félelmetes napiparancsait? Ahogy percenkénti kreatív improvizációkkal tartja a lelket a kissrácban, aki aztán boldogan omlik mamája nyakába, hogy sikerült, győztünk? De bizony, ez mulatságos, akárcsak a film torokszorítástól mentes első fele, ami hamisítatlanul idézi a harmincas-negyvenes évek önfeledt komédiáit.

Annyi a geg, hogy a legjobb teljesen elsikkadt, legalábbis az én mozimban, pedig telt ház volt, és senkinek sem tűnt fel. A fasiszták zöldre festik és "zsidó" felirattal látják el Guido nagybácsikájának a lovát (ez az a ló, amellyel aztán bravúros lányszöktetés történik), mire Guido azt mondja a nagybácsijának: "Nem is tudtam, hogy zsidó a lovad!" Helyben vagyunk. A fasizmus mint az abszurd folytatása más eszközökkel.

- seres -

Az élet szép; színes, feliratos, olasz, 1998, 117 p.; rendezte és a főszerepet játssza: Roberto Benigni; fényképezte: Tonino Delli Colli; szereplők: Nicoletta Braschi, Giorgio Cantarini, Horst Bucholz; zene: Nicola Piovani; forgalmazza a Budapest Film

Figyelmébe ajánljuk

Céltalan poroszkálás

A két fivér, Lee (Will Poulter) és Julius (Jacob Elordi) ígéretet tesznek egymásnak: miután leszereltek a koreai háborús szolgálatból, a veteránnyugdíjukból házat vesznek maguknak Kalifornia dinamikusan növekvő elővárosainak egyikében.

Autósmozi

  • - turcsányi -

Vannak a modern amerikai mitológiának Európából nézvést érthető és kevésbé érthető aktorai és momentumai. Mindet egyben testesíti meg a Magyarországon valamikor a nyolcvanas években futó Hazárd megye lordjai című, s az Egyesült Államokan 1979 és 1985 között 146 részt megérő televíziós „kalandsorozat”, amely ráadásul még legalább három mozifilmet is fialt a tengerentúli közönség legnagyobb örömére, s Európa kisebb furcsálkodására.

Húsban, szőrben

Mi maradt élő a Pécs 2010 Európa Kulturális Fővárosa programból? Nem túl hosszú a sor. A Tudásközpont és a Zsolnay Örökségkezelő Nkft. kulturális intézményei: a Zsolnay Negyed és a Kodály Központ, és a Zsolnay Negyedben az eleve kiállítótérnek épült m21 Galéria, amelynek mérete tekintélyes, minősége pedig európai színvonalú.

Rémek és rémültek

Konkrét évszám nem hangzik el az előadásban, annyi azonban igen, hogy negyven évvel vagyunk a háború után. A rendszerbontás, rendszerváltás szavak is a nyolcvanas éveket idézik. (Meg egyre inkább a jelent.)

Az igazságnak kín ez a kor

A családregény szó hallatán rendre vaskos kötetekre gondolunk, táblázatokra a nemzedékek fejben tartásához, eszünkbe juthat a Száz év magány utolsó utáni oldalán a kismillió Buendía szisztematikus elrendezése is.

Kultúrnemzet

„A nemzetgazdasági miniszter úr, Varga Mihály 900 millió forintot biztosított ennek az épületnek a felújítására – nyilván jó összeköttetésének köszönhetően. Lám, egy nemzeti kormányban még a pénzügyminiszter is úgy gondolja, hogy a kultúra nemcsak egy sor a magyar költségvetésben, hanem erőforrás, amelynek az ország sikereit köszönhetjük.”