arra gondoltam, meg-megállva, hogy ami a szórakoztatóbizniszben folyik, az engem szépen kicsinál; és akkor beugrott, hogy csak egy hónap telt el, és újra kimagozhatok egy oldalnyi világzenét, vagyis hogy havonta négy-öt ilyen album... hm, még a végén befutunk.

Casa De La Trova. Ry Cooder Buena Vista Social Clubjára rímel ez a gyűjtemény: egy újabb kubai "nyugdíjasklub", ahonnan bámulatos muzsika szűrődik ki. A húszas-harmincas években virágzó trova hagyomány talán utolsó hírnökei az itt hallható dalnokok - a fiatalabbak ötven-hatvan körül, az idősebbek -, mint Daniel Castillo - kilencvenen is túl. Ragyog a szemük, és úgy hallom, van miről mesélniük.

Trova alatt a trubadúrművészet: a szerenádok romantikája, az utcák költészete értendő. A legnépszerűbb trovadúrok nem élnek már, s bár a legtöbb városnak megvan a maga Casa De La Trovája, lassacskán feledésbe merülhet ez a tradíció. Ennek az albumnak ugyanakkor éppen abban rejlik az ereje, hogy bár a "dolgok állása" szerint nosztalgikus, mentes az anakronizmustól, a dalok többsége most ragad magával - ellenállhatatlan a hang és a hangulat, a forrás és ami abból kiforrt. Lehet bolero és lehet habanera, lehet rusztikus és lehet "emelkedettebb" hangszerelésű, befészkeli magát menten, ki tud ilyenkor nemet mondani... (Detour/Warner, 1999) **** és fél

*

Gypsy Queens. Három évvel ezelőtt ugyanebben a sorozatban - könyv formátum, dupla CD, tisztességes információk, bőséges fotó - Road of the Gypsies címmel már kihozott a Network egy cigányzenei válogatást. Míg az Indiától Spanyolországig a cigányság vándorlása és asszimilációja nyomán térképezte fel e zene legfontosabb vonásait és előadóit, a Gypsy Queens kisebb léptékű: csak Romániára, Macedóniára, Magyarországra és Spanyolországra figyel. Hat kiváló énekesnő osztozik ezen a két és fél órán, ám képtelenség olyan átütőnek lenniük, hogy ne tűnjék ki a szépséghiba: dupla válogatásnak túl homogén az anyag. Pedig, megismétlem, a hölgyekkel nincs semmi baj.

A dívaszámba menő Romica Puceanu és Gabi Lunca a romániai cigányzenének a Kárpátoktól délre eső, úgynevezett vlach vonulatát képviseli; ugyanezt a - keleti hatásokat is mutató - muzsikát játssza a közismert Taraf de Haidouks is. Míg azon az égtájon a hegedű, a cimbalom, a bőgő és a harmonika adja a kíséret ízét, Macedóniában a harmonika, a dobok és fúvós hangszerek mellett szintetizátort és gitárokat is hallhatunk: Esma Redzepova és Dzansever birodalma azt a városiasabb tánczenét tükrözi, amely manapság az ötvenezres roma lakosságú Szkopje mulatóit bizsergeti. (Dzansever ugyan kevésbé populáris, na ja, nála erős az arab befolyás.) A hazai színeket Mitsou, vagyis az Ando Drom-os Juhász Miczura Mónika testesíti meg, és cseppet sem véletlen, hogy idekerült. Tele a hangja szenvedéllyel, különösen szépek a dalai; más kérdés, és lehangoló kissé, hogy semmi újdonság, csupán átemelések az Ando Drom Phari Mamo és a Bratsch Rien Dans Les Poches című korongjairól. Leginkább az andalúziai La Macanita teheti próbára a hallgatót: átszellemültsége, "dialógusa" a gitárosával a műfaj mélyéről merít, csak valahogy erősen kilóg a kelet-közép-európai mezőnyből. (Network/Wave, 1999) ****

*

Mikidache: Kauli/Words. Mikidache a Comore-szigetek madagaszkári gyökerű lakói közül való: a nyelv, a melódia, a ritmus alapján ez rögtön átjön, még ha a hangszerelésen érződik is a francia védnökség. Az ének mellett (zömmel) harmonikát, gitárt és ütős hangszereket hallunk, három-négy afrikai és ugyanannyi francia muzsikust.

Gyanítható, Madagaszkárhoz hasonlóképp meglehetősen nyomorúságos körülmények között élnek arrafelé a népek, de ezekben a dalokban valahogy annyi az ártatlanság és a napsütés, ami több mint időszerűvé teheti a felkerekedést... végül persze csak a vágyakozás marad, no meg ez a lemez: felidézni, ami kimaradt. (Long Distance/HMK, 1998) ****

*

Garmarna: Vedergällningen. Ennek a kilencedik éve működő svéd zenekarnak minden megmozdulása figyelmet érdemel. A hegedű, a tekerő és a doromb előbb a gitárokkal és a dobszerkóval, majd a szemplerrel is megbarátkozott; a népdalfeldolgozások helyébe egyre több saját darab került - dióhéjban így fest a negyedik lemezükhöz vezető út. Leginkább Emma Härderlin "simogatásra és hústépésre berendezkedett hangja" a biztos tájékozódási pont, abba elég nehéz nem beleborzongani.

Ahová most érkeztek, az kimagaslik a skandináv etno-technó színtérből; ez a mélyen folkos ihletettségű tánczene úgy tudta megőrizni a polskában gyökerező identitását, hogy ugyanakkor könnyen rátapadhat bármiféle származású és neveltetésű fül. S bár a kütyüket kezelő új kolléga még bizonyára nem merítette ki kreativitása határait, összességében olyan anyag született, amely alapos okkal került azonnal a világzenei sikerlista legjobb tíze közé. (Massproduktion/MNW, 1999) **** és fél

Marton László Távolodó