World Music: már megint

  • 1999. május 13.

Zene

arra gondoltam, meg-megállva, hogy ami a szórakoztatóbizniszben folyik, az engem szépen kicsinál; és akkor beugrott, hogy csak egy hónap telt el, és újra kimagozhatok egy oldalnyi világzenét, vagyis hogy havonta négy-öt ilyen album... hm, még a végén befutunk.

Casa De La Trova. Ry Cooder Buena Vista Social Clubjára rímel ez a gyűjtemény: egy újabb kubai "nyugdíjasklub", ahonnan bámulatos muzsika szűrődik ki. A húszas-harmincas években virágzó trova hagyomány talán utolsó hírnökei az itt hallható dalnokok - a fiatalabbak ötven-hatvan körül, az idősebbek -, mint Daniel Castillo - kilencvenen is túl. Ragyog a szemük, és úgy hallom, van miről mesélniük.

Trova alatt a trubadúrművészet: a szerenádok romantikája, az utcák költészete értendő. A legnépszerűbb trovadúrok nem élnek már, s bár a legtöbb városnak megvan a maga Casa De La Trovája, lassacskán feledésbe merülhet ez a tradíció. Ennek az albumnak ugyanakkor éppen abban rejlik az ereje, hogy bár a "dolgok állása" szerint nosztalgikus, mentes az anakronizmustól, a dalok többsége most ragad magával - ellenállhatatlan a hang és a hangulat, a forrás és ami abból kiforrt. Lehet bolero és lehet habanera, lehet rusztikus és lehet "emelkedettebb" hangszerelésű, befészkeli magát menten, ki tud ilyenkor nemet mondani... (Detour/Warner, 1999) **** és fél

*

Gypsy Queens. Három évvel ezelőtt ugyanebben a sorozatban - könyv formátum, dupla CD, tisztességes információk, bőséges fotó - Road of the Gypsies címmel már kihozott a Network egy cigányzenei válogatást. Míg az Indiától Spanyolországig a cigányság vándorlása és asszimilációja nyomán térképezte fel e zene legfontosabb vonásait és előadóit, a Gypsy Queens kisebb léptékű: csak Romániára, Macedóniára, Magyarországra és Spanyolországra figyel. Hat kiváló énekesnő osztozik ezen a két és fél órán, ám képtelenség olyan átütőnek lenniük, hogy ne tűnjék ki a szépséghiba: dupla válogatásnak túl homogén az anyag. Pedig, megismétlem, a hölgyekkel nincs semmi baj.

A dívaszámba menő Romica Puceanu és Gabi Lunca a romániai cigányzenének a Kárpátoktól délre eső, úgynevezett vlach vonulatát képviseli; ugyanezt a - keleti hatásokat is mutató - muzsikát játssza a közismert Taraf de Haidouks is. Míg azon az égtájon a hegedű, a cimbalom, a bőgő és a harmonika adja a kíséret ízét, Macedóniában a harmonika, a dobok és fúvós hangszerek mellett szintetizátort és gitárokat is hallhatunk: Esma Redzepova és Dzansever birodalma azt a városiasabb tánczenét tükrözi, amely manapság az ötvenezres roma lakosságú Szkopje mulatóit bizsergeti. (Dzansever ugyan kevésbé populáris, na ja, nála erős az arab befolyás.) A hazai színeket Mitsou, vagyis az Ando Drom-os Juhász Miczura Mónika testesíti meg, és cseppet sem véletlen, hogy idekerült. Tele a hangja szenvedéllyel, különösen szépek a dalai; más kérdés, és lehangoló kissé, hogy semmi újdonság, csupán átemelések az Ando Drom Phari Mamo és a Bratsch Rien Dans Les Poches című korongjairól. Leginkább az andalúziai La Macanita teheti próbára a hallgatót: átszellemültsége, "dialógusa" a gitárosával a műfaj mélyéről merít, csak valahogy erősen kilóg a kelet-közép-európai mezőnyből. (Network/Wave, 1999) ****

*

Mikidache: Kauli/Words. Mikidache a Comore-szigetek madagaszkári gyökerű lakói közül való: a nyelv, a melódia, a ritmus alapján ez rögtön átjön, még ha a hangszerelésen érződik is a francia védnökség. Az ének mellett (zömmel) harmonikát, gitárt és ütős hangszereket hallunk, három-négy afrikai és ugyanannyi francia muzsikust.

Gyanítható, Madagaszkárhoz hasonlóképp meglehetősen nyomorúságos körülmények között élnek arrafelé a népek, de ezekben a dalokban valahogy annyi az ártatlanság és a napsütés, ami több mint időszerűvé teheti a felkerekedést... végül persze csak a vágyakozás marad, no meg ez a lemez: felidézni, ami kimaradt. (Long Distance/HMK, 1998) ****

*

Garmarna: Vedergällningen. Ennek a kilencedik éve működő svéd zenekarnak minden megmozdulása figyelmet érdemel. A hegedű, a tekerő és a doromb előbb a gitárokkal és a dobszerkóval, majd a szemplerrel is megbarátkozott; a népdalfeldolgozások helyébe egyre több saját darab került - dióhéjban így fest a negyedik lemezükhöz vezető út. Leginkább Emma Härderlin "simogatásra és hústépésre berendezkedett hangja" a biztos tájékozódási pont, abba elég nehéz nem beleborzongani.

Ahová most érkeztek, az kimagaslik a skandináv etno-technó színtérből; ez a mélyen folkos ihletettségű tánczene úgy tudta megőrizni a polskában gyökerező identitását, hogy ugyanakkor könnyen rátapadhat bármiféle származású és neveltetésű fül. S bár a kütyüket kezelő új kolléga még bizonyára nem merítette ki kreativitása határait, összességében olyan anyag született, amely alapos okkal került azonnal a világzenei sikerlista legjobb tíze közé. (Massproduktion/MNW, 1999) **** és fél

Marton László Távolodó

Figyelmébe ajánljuk

Megjött Barba papa

A Kőszegi Várszínház méretes színpada, több száz fős nézőtere és a Rózsavölgyi Szalon intim kávéház-színháza között igen nagy a különbség. Mégis működni látszik az a modell, hogy a kőszegi nagyszínpadon nyáron bemutatott darabokat ősztől a pesti szalonban játsszák. 

Fűző nélkül

Berlin, Du bist so wunderbar – fogad a híres dal, amelynek a karrierje egy német sörreklámból indult. Nehéz is lenne másképpen összefoglalni a város hangulatát, amelyet az itthon alig ismert grafikus, illusztrátor és divatfotós Santhó Imre munkássága is visszatükröz.

Gyógyító morajlás

Noha a szerző hosszú évek óta publikál, a kötet harminckét, három ciklusba rendezett verse közül mindössze három – a Vénasszonyok nyara után, a Hidegűző és A madár mindig én voltam – jelent meg korábban. Maguk a szövegek egységes világot alkotnak. 

Elmondható

  • Pálos György

A dán szerzőnek ez a tizedik regénye, ám az első, amely magyarul is olvasható. Thorup írásainak fókuszában főként nők állnak, ez a műve is ezt a hagyományt követi. A történet 1942-ben, Dánia német megszállása után két évvel indul.

Gyulladáspont

Első ránézésre egy tipikus presztízskrimi jegyeit mutatja Dennis Lehane minisorozata: ellentétes temperamentumú nyomozópáros, sötétszürke tónusok, az Ügy, a magánélet és a lassacskán feltáruló múltbeli traumák kényelmetlen összefonódásai.

Londoni randevúk

„Ne ijedjetek meg, de azt hiszem, én vagyok a generációm hangja. Vagyis valamelyik generációé” – fogalmazott Hannah Horvath a Csajok első részében. A 2012–2017 között futó, hat évadot megélő sorozatban Lena Dunham pont így tett: hangot adott azoknak a fiataloknak, akiknek mindennél nagyobb szabadságot és jólétet ígértek, ám a világválság ennek az anyagi, az egzisztenciális szorongás pedig a lelki fedezetét egyszerűen felélte.

Mármint

A hullamosói szakma aránylag ritkán szerepel fiatalemberek vágyálmai közt. Először el is hányja magát Szofiane, a tanulmányait hanyagoló, ezért az idegenrendészet látókörébe kerülvén egy muszlim temetkezési cégnél munkát vállalni kénytelen arab aranyifjú.

Tíz vállalás

Bevált recept az ifjúsági regényekben, hogy a szerző a gyerekközösség fejlődésén keresztül fejti ki mondanivalóját. A nyári szünidőre a falusi nagymamához kitelepített nagyvárosi rosszcsontoknak az új környezetben kell rádöbbenniük arra, hogy vannak magasztosabb cselekedetek is a szomszéd bosszantásánál vagy az énekesmadár lecsúzlizásánál. Lehet tűzifát aprítani, visszavinni az üres üvegeket, és megmenteni a kocsiból kidobott kutyakölyköt. Ha mindez közösségben történik, még jobb.