Film: Winnetou hüje! (Manitu bocskora)

szerző
- t -
publikálva
2002/31. (08. 01.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Asuttogó progapanda most is megtette a hatását, engem simán be lehet csalni a moziba egy olyan dumával, miszerint a film tök állat, buzi benne Winnetou. Oké, megyek, bár azt szívesebben venném, ha maga Manitu káminautolna egy moziban vagy sajtótájékoztatón.

Asuttogó progapanda most is megtette a hatását, engem simán be lehet csalni a moziba egy olyan dumával, miszerint a film tök állat, buzi benne Winnetou. Oké, megyek, bár azt szívesebben venném, ha maga Manitu káminautolna egy moziban vagy sajtótájékoztatón.

Rémhírnek ültem föl, ha innen nézzük, Vincsivel egyelőre minden rendben van, ha onnan: nem egészen reménytelen eset. Ám az őszinte igazság mégis az, hogy a hippi apacs nem is játszik ebben a filmben, egyszer megmutatják a fényképét és azon élcelődnek, hogy milyen jól beszélt franciául, persze ha már Pierre volt az istenadta. Milyen Pierre? Brice, tán majd Bezuhov, az meg milyen vicces lenne, hogy Pierre Winnetou (mint Emil Lenin - Moldova, sajnos). Lapos tréfa ez a franciázás? Ne hamarkodjuk el! Végtére May Károly szerint is Európába küldte tanulni az apja, Vörös Szurok, már nem emlékszem. Mindegy, a film eztán hosszan röhögteti saját magát azon, hogy bizony ez a Pierre Brice nevű színész egy konkrét törpe, aki volt, tényleg: höhö, és akkor itt álljunk meg egy szóra, és alapvessünk.

Noha Winnetouról már föltártuk, hogy dehogy, attól még a film nagyjában-egészében, igaz, kimondatlanul, de buzizik vadul (nem, majd melegezik), és törpézik is, mint mondtuk, jelentős hevülettel. A kérdés, de komolyan: szabad-e neki? Csak szólok, tudom, hogy nem kéne: ez a Magyar Narancs, s nem pedig, de hisz tudják.

Már hogyne lenne szabad.

Sokkal fontosabb az, hogy egy amúgy a PRO7-en működő komikus trupp által készített westernparódiát látunk. Első megközelítésben: a hatvanas évek elejétől a hetvenes évek közepéig tartó, nyugatnémet gyártású, May Károly-regényeken alapuló mozin kell nevetnünk. Másodikban: az össznémet indiánosdin, tehát bejön a képbe Gojko Mitic és bandája is. Harmadikban: mondjuk Sergio Leonétől a Red Nexig mindenkin, aki valaha is szóba hozta a kovbojokat. Negyedikben: bárkin, aki szembejön, jöhet egy moziban (Indiana Jones, Tom Jones, Brian Jones).

Talán meglepő, hogy ha van erőssége ennek az igyekezetnek (ez, belátom, valóban vitatható), az inkább a vizualitásában található, mint verbalizmusában, bár erre éppenséggel csak következtethetünk, hiszen a dolgozat, alighanem mert nem is lehetne más, szinkronizált. E téren sem kell feltétlenül elhamarkodott ítéletet mondanunk: a szöveg rettenetes, már az első jelenetek valamelyikéből kiderül, hogy egy viszonylag aktív soson főnök fiát Hamis Gulyásnak hívják. Hm, ez a poén (már ha az) még egy skót tárgyú baromkodásban is neccesnek minősülne, pedig ugyancsak tévésorozatokból tudjuk, hogy arrafelé a Hamish keresztnév kimondottan gyakorinak számít, noha mozgóképi előfordulása sem jelentéktelen vö.: Hamis Izabella (igaz, itt vezetéknév), Hamis a baba, Hamlet, Ál-Dimitrij.

Tényleg van a filmben egy ál-Dimitrij, aki azért ál, mert görög, ha igazi lenne, gondolom, Jorgosz lenne, aki mindig énekel, hol apád háza áll (vagy ál, szóval Potemkin, értik). Mégis a fordítók védelmében abbéli gyanúnk erősödött egyre a vetítés alatt (mondtam, Hamis G. az elején lejátszik), hogy az eredeti szövegszövet lehetett itt, hogy is mondjuk, mérsékelten inspiratív.

Akkor mégis miért szerethető a Manitu bocskora, ha egyszer az. Az egyszeriséget és megismételhetetlenséget sugalló gátlástalansága miatt, hiszen a westernnek vizuális kliséit újraépíteni, megmutatni még egy jól dresszírozott óvodás is képes lenne.

De ez a gátlástalanság, ez tetszik. Mit értünk alatta? Van abban valami báj, ha teljesen nyilvánvaló, hogy ugyan létezik egy forgatókönyv, amiről ugyancsak föltételezhető, hogy röhögések között készült, de a forgatás során aztán azt csinálták, ami éppen akkor és ott eszükbe jutott. Ráadásul az így elkészült anyagot a vágószobában, kell-e mondani, ismét csak kacagva, de megint csak nagyon szabadon bírták kezelni.

Szabadon, de úgy, hogy a parodizálni kívánt műfaj dramaturgiai paneljai azért példásan sorakozzanak: tehát biztos, hogy kellett legyen valami könyv is.

És ez a folyamatos szétröhögés átjön még úgy is, hogy voltaképpen a viccek igen magas százaléka kifejezetten avétos. Azért vannak benne egészen jók is.

Nézzék meg! Nagy baj nem lehet, a cucc politikailag, mondtuk, teljesen inkorrekt, és alig is tart valamivel tovább egy óránál.

- t -

A Best Hollywood mozija

szerző
- t -
publikálva
2002/31. (08. 01.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kultúra

még több Kultúra...