„Egyetlen róla írt életrajz vagy portré sem hiteles. Az írásokból egy zsémbes, szomorú, meghasonlott ember képe bontakozik ki, holott ő mindennek épp az ellenkezője volt. Amikor nem dolgozott, mindig mosolygott, nevetett, tele volt életkedvvel. Hatvanévesen olyan volt, mint egy tizenöt éves kamasz. Futkosott a kertben, labdázott velem, volt egy kutyája, amelyik hétszer egymás után tudta az orrával elkapni a labdát, anélkül, hogy leejtette volna. Úgy betanította, mint valami cirkuszi állatot. De bridzselni is nagyon szeretett. Imádott autózni, öt-hatszáz kilométeres utakat is megtett, a sofőrje ilyenkor általában mellette ült az utasülésen, mert a nagyapám, bár volt sofőrje, maga szeretett vezetni. Száguldani! És komoly döntéseket tudott hozni harminc másodperc alatt. Azt a házat például, ahol ma is élünk Svájcban, kereken harminc másodperc alatt vette meg. Valakivel ebédelt, és az említette neki, hogy látott egy eladó házat, gyönyörű helyen: nem érdekli? De, nézzük meg! – mondta a nagyapám. A kávé után odamentek, kiszálltak a kocsiból, Serge megállt, és azt mondta, igen. Egy órán belül az övé volt. És mondok még valamit. Soha nem hallottam kiabálni, vitatkozni, veszekedni. Soha. Hihetetlenül finom ember volt.” Unokája emlékezett vissza ily méltányolható elfogultsággal Szergej Rahmanyinovra, aki ilyen is volt alighanem. Ami viszont egészen bizonyos, hogy a zongoráról nemigen tudott többet bárki is a huszadik században, s erről a közeli napokban Gyenyisz Macujev zongorakoncertjén győződhetünk majd meg újólag (Nemzeti Hangversenyterem, április 5., fél nyolc).
Merthogy újra elérkezett a Budapesti Tavaszi Fesztivál időszaka, ami idén három és fél hétnyire terjed. Macujeven kívül pedig egész sereg vendég érkezik majd: a nyitónap estéjére például a Lausanne-i Kamarazenekar és a karmester Bertrand de Billy (Zeneakadémia, március 31., fél nyolc). A műsor első felét két nagy Ravel-mű, a Couperin sírja és a G-dúr zongoraverseny fogja alkotni – egy olyan szerzőtől, aki ugyancsak hihetetlenül finom ember volt, ám akinek az életében a Rahmanyinovénál, mint közismert, sokkal tragikusabb szerep jutott az automobilnak.
Itt lesz azután még a dél-afrikai születésű szoprán, Pumeza Matshikiza, a stuttgarti operatársulat tagja, hogy áriaestet adjon az Óbudai Danubia Zenekar és vezetőjük, Hámori Máté társaságában (Zeneakadémia, április 1., fél nyolc). „Csillaga rendkívül dinamikusan emelkedik” – olvassuk a dekoratív Matshikizáról (képünkön) a fesztivál reklámanyagában, s ez elég is ahhoz, hogy kíváncsisággal tekintsünk e koncert elébe. Ahogyan várjuk a Prágai Filharmónia Kórusának vendégfellépését is: ők Dvořák fájdalmasan szép Stabat Materét fogják előadni magyar és cseh énekes szólistákkal, valamint a MÁV Szimfonikus Zenekarral közös koncertjükön (Zeneakadémia, április 6., fél nyolc).
Mindeközben az Erkelben kezdetét veszi a vidéki és határon túli operatársulatok immár szokásos tavaszi vendégjárása. Az elkövetkező néhány napban a kolozsváriak a Don Giovannit (április 4., hét óra), a győriek a Traviatát (április 5., hét óra), a szegediek A trubadúrt (április 6., hét óra), a debreceniek pedig a Bánk bánt (április 7., hét óra) hozzák majd elibénk.
