Lemez

Fiona Apple: Fetch the Bolt Cutters

  • Németh Róbert
  • 2020. május 30.

Zene

Negyedszázad alatt 5 album, a mostanit megelőző 2011-ben jött ki, közben filmes betétdalok, pár feldolgozás és gúnyos, Trump-ellenes protest songok, vagyis nem lehet „hamari” mentalitással vádolni az 1977-es születésű amerikai dalszerző-zongorista énekesnőt. Cserébe azonban az övé az elmúlt két és fél évtized egyik legszínvonalasabb és legkülönlegesebb női szólista életműve, és persze akkor sem marad ki a legfontosabb teljesítmények közül, ha a „női” és a „szólista” szavakkal nem szűkítjük az értelmezési tartományt. Talán az sem túlzás, ha olyan alkotók mellé tesszük Fiona Apple zenéjét, mint Tom Waits vagy Kate Bush, így nem meglepő, hogy amikor híre ment, hogy új nagylemezt ad ki, nem csak a zenei sajtó jött izgalomba. Március közepén például a The New Yorker Magazine közölt róla hosszú és tartalmas riportot. A szokás szerint zongora és mindenféle billentyűs hangszerek, valamint izgalmas per­kusszív rétegek köré épülő albumot Apple zenekara dobosával, Amy Eileen Wooddal, valamint az egykori Soul Coughingból ismerős basszusgitárossal, az előző lemezen is zenélő Sebastian Steinberggel és a gitáros-dalszerző David Garzával együtt készítette el, négyen jegyzik a dalok produceri kreditjeit. A lemez bátor és kísérletező, Fiona Apple pedig azt mondja, hogy az album azért született, hogy „ne féljünk megszólalni”. Ez persze nem meglepő: az előadóra az őszinteség, az intimitás, a határok feszegetésének hiánya eddig sem volt jellemző. Brutálisan érzéki album ez, mely talán a közepén, a Ladies és a Heavy Balloon magasságában éri el a csúcsot, de nem nehéz oda felkapaszkodni, mivel végig fennsíkon halad.

Epic, 2020

Figyelmébe ajánljuk

A béketárgyalás, ami meg sem történt

De megtörténhet még? Egyelőre elmarad a budapesti csúcs, és ez elsősorban azt mutatja, hogy Putyin és Trump nagyon nincsenek egy lapon. Az orosz diktátor hajthatatlan, az amerikai elnök viszont nem érti őt – és így újra és újra belesétál a csapdáiba.

Fél disznó

A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?

Ketten a gombolyagok közt

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.

Dinnyék közt a gyökér

Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.

Az esendő ember felmutatása 5.6-os rekesszel, 28-as optikával

  • Simonyi Balázs
Az október közepén elhunyt Benkő Imre az autonóm fotóriport műfajában alkotott, a hétköznapiból metszett ki mintákat, és avatta az átlagost elemeltté. Méltóságot, figyelmet adott alanyainak, képeiről nyugalom, elfogadás és az ezredforduló évtizedeinek tömény lenyomata világlik.

Trump, a nagy béketeremtő?

Bár a gázai háborút sikerült leállítani, a Trump-féle „peace deal” valójában ott sem egy békemegállapodás, legfeljebb egy keretterv. Ukrajna esetében viszont Trump még a béketerv precíz kiszabásáig sem jutott el.