Lemez

Little Dragon: New Me, Same Us

  • - minek -
  • 2020. május 30.

Zene

A varázsos hangú Yukimi Nagano és szintén Göteborgból származó zenésztársai régóta mesterei a míves, félig elektronikus, félig organikus popzenének. Noha katarzist sosem lehetett várni a négy svédtől, de a minőségre egyszer sem lehetett panasz. A mások felvételein is kedvtelve közreműködő kvartett hatodik albumán (az elsőn, amelyik a Ninja Tune kiadónál jelent meg) szerencsére azt állítják előtérbe, amiben a legjobbak. Majd egytucatnyi szerzeményt kapunk, rendre a legjobb zenei nyersanyagból gyúrva, és a bőkezűen adagolt harmóniák, no meg a lüktető basszus könnyedén hozzásegítik a befogadót, hogy szobája szűk teréből kiröppenjen egy távoli univerzumba, ahol vérpezsdítő dallamokra és egzotikus ütemekre táncolhatja ki magából a napi stresszt. Ez a fajta nemes eszképizmus akkor működik igazán, ha a jó ízléssel és sok kreativitással összerakott dalok kellően laktató menüt kínálnak, és a soul-, r&b, diszkó-, afro-, jazz-, dub- és house-elemekből változatos arányban kikevert szerzemények rendre más érzékeny pontunkra tapintanak. Hol a zsigeri táncolhatnékot indítják be, hol szelíd melankóliával kecsegtetnek, de unatkozni nem hagynak egy pillanatra sem. Nagano különleges tónusú, titkokat rejtő hangjáról már eddig is ódákat zengtek – a technológiának hála, a más-más regiszteren megszólaló éneksávokat egymásra rétegezve, egymással is feleselve hallhatjuk. A Hold On, a Rush vagy az Are You Feeling Sad? a legjobb példák arra, hogyan kell megszólalnia ennek az egyszerre nosztalgikus és modern tánczenének.

Ninja Tune/Neon Music, 2020

Figyelmébe ajánljuk

Vörösben

Bohumil Hrabal novelláit Balassa Eszter, a társulattal sokat dolgozó dramaturg az Európa Kiadónál nemrégiben újra megjelent Véres történetek és legendák című gyűjteményes kötet alapján dolgozta át. Vörös a zokni, a nyakkendő, de még a hajszalag is – véres drámára jöttünk –, mégsem sorolható a horror műfajába Soós Attila rendezése. Fekete humorban gazdag sztorik elevenednek meg, groteszk stílusban feltárva a kisemberek mindennapos küzdelmeit.

Magánügyek, közügyek

A félhomályos színpadon egy női alak ül az íróasztalnál, mögötte vörös fényben füst gomolyog. Létezik egy színházi mondás: ahol egy előadásban füstgép vagy stroboszkóp jelenik meg, ott véget ér a minőség. Ám ez az előadás egy holokauszthoz kapcsolódó történetet mond el, a felszálló füstnek így óhatatlanul pluszjelentése is van.

Szintén zenész

  • - turcsányi -

Nyilván nincs új a nap alatt, mindenesetre a síkhülye gyerekrabló történetét láttuk már kétszer, s éppenséggel olvashattuk is volna, ha Evan Hunter (a számos álnéven alkotó Salvatore Albert Lombinót Ed McBainként ismerjük jobban) 1959-ben publikált regénye megjelenik magyarul, de nem jelent meg, noha a szerző távolról sem alulreprezentált alakja a magyar könyvkiadásnak, beleértve a komcsit is).

Patchwork művészportrékból

A Fuga leghátsó, ámde igen nagy méretű termében látható a művész 2012 óta futó sorozatának (Ember Embernek Embere) majdnem teljes összegzése. A magángyűjtőktől is visszakölcsönzött alkotásokkal együtt a kiállításon 34 mű szerepel – sajátos, „bogis” művészportrék a nemzetközi művészszcéna volt és jelenlegi nagyjairól. S bár G. Horváth mindenekelőtt festő, a művészi Pantheonjában szerepet kapnak szobrászok, fotósok, konceptuális alkotók és performerek is.