Magyar Narancs: Hogy viselted a kórházat? Készült leltár vagy számvetés?
Krulik Zoltán: Szerencsémre, nem volt bennem halálfélelem. Az orvosok és a nővérek olyan természetességgel bántak velünk, mintha nem egy járványkórházban feküdnénk oxigénmaszkban. Végig azt a hitet erősítették, hogy meg fogunk gyógyulni. Közben persze imádkoztam. Számvetés, leltár se készült. Az első napokban gyötörtek a le nem adott kották, a félbehagyott pályázatok, de aztán elengedtem őket. Eszter lányom küldött be kottafüzetet. Egy-két apró hangszerelési ötlet és ez a négy sor került bele: „Vénámban kanül / orromban csövek / nikkel kampóról / csöpög belém a lélek.”
MN: Viszont lőttek a Budapest éjszakája szól bemutatójának. Mennyire sínylette meg a Makám ezt a koronás évet?
KZ: A Müpában áprilisban is lett volna egy koncertünk a régi énekesnőinkkel, arra sok meglepetéssel készültünk… És még kábé negyven koncertünk maradt el. A Makám tagjai közül többen tanítanak, ők szerencsésebbek, de vannak, akik a kizárólag a zenére építettek, nekik nehezebb. Szerencsére, több intézmény is kiírt pályázatokat a zenészek, zeneszerzők megsegítésére, és többre mi is sikeresen pályáztunk. Ilyen pályázati pénzből született meg az új lemezünk is és két koncertvideónk.
MN: Az új lemeznek Eladó a hajó a címe, vagyis megint Ady… Két ilyen korong egy év alatt több mint főhajtás. Mitől vált ilyen fontossá Ady? Mennyire rólad, illetve mennyire erről a szerencsétlen országról szól?
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
