Könyv

A kézi vezérlés kudarca

Ignácz Ádám: Milliók zenéje – Populáris zene és zenetudomány az államszocialista Magyarországon

  • Soós Tamás
  • 2021. január 6.

Sorköz

Miközben ma már teljesen természetes, ha Marvel- és Star Wars-tudósok a szuperhősök genealógiáját vagy a messzi-messzi galaxis hatalmi struktúráit elemzik, a populáris zene hazai kutatói csak szerényebb győzelmi je­len­té­sekről számolhatnak be.

A zenetudósok maguk is elismerik, hogy bár egyre több intézményben folynak populáris zenei tanulmányok, a műhelyeket többnyire kis létszámú kutatói közösségek alkotják, amelyeknek a saját intézményükön belül is folyamatos legitimációs küzdelmet kell folytatniuk. A populáris zenei szakkönyvkiadásnak leginkább vakfoltjai vannak, Simon Reynoldstól Mark Fisheren át Philip Taggig számos szerző alapszövege sem olvasható még magyarul, a hazai kutatók írásaival pedig jobbára csak a konferencia-előadásokat egybegyűjtő tanulmánykötetekben találkozhatunk. Ezek szépen visszatükrözik ugyan a hazai kutatások módszertanának és témaválasztásának sokszínűségét, de azt is megmutatják, hogy részben épp e tematikai széttartás miatt nem tud diskurzus kialakulni a hazai kutatásokban.

Látványos kivételt képez ez alól az államszocializmus populáris zenei élete, amelynek az elmúlt évtized(ek)ben nemcsak a stílustörténetét, de pártállami-politikai, cenzurális és titkosszolgálati kontextusát is alaposan feltárták – nem kis részben Jávorszky Bélának, Sebők Jánosnak, Szőnyei Tamásnak és Csatári Bencének köszönhetően. Ignácz ezt a látszólag agyontárgyalt korszakot helyezi új megvilágításba azáltal, hogy a Kádár-korszakról a Rákosi-korszakra, valamint a populáriszenei-kutatásokat alapvetően meghatározó beat- és pop-rock zene mellett egyéb műfajokra, a jazzre, tánczenékre, tömegdalokra is kiterjeszti a fókuszát. A nem szakmabeli olvasó számára alighanem a könyvnek az ötvenes évekkel foglalkozó fejezetei a leginformatívabbak, ahol Ignácz finom iróniát sem nélkülöző elemzésekben világít rá a magyar populáris zene szovjetizálási kísérletének ellentmondásaira és kudarcaira. Leginkább azoknak a törekvéseknek az abszurditása a szembeszökő, amelyekkel a „formájában szocialista, tartalmában nemzeti”, és erőltetetten optimista tánczenét igyekeztek megteremteni homályos jelszavak és szakmai javaslatok alapján („tartózkodjanak a sűrű felrakású vonóskar használatától!”), s amelynek jobbára csak néhány nemzetieskedő műnépdal lett az eredménye, jelezve a kultúra felülről levezényelt ideológiai átformálásának borítékolható csődjét.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.