Könyv

A kézi vezérlés kudarca

Ignácz Ádám: Milliók zenéje – Populáris zene és zenetudomány az államszocialista Magyarországon

  • Soós Tamás
  • 2021.01.06 21:00

Sorköz

Miközben ma már teljesen természetes, ha Marvel- és Star Wars-tudósok a szuperhősök genealógiáját vagy a messzi-messzi galaxis hatalmi struktúráit elemzik, a populáris zene hazai kutatói csak szerényebb győzelmi je­len­té­sekről számolhatnak be.

A zenetudósok maguk is elismerik, hogy bár egyre több intézményben folynak populáris zenei tanulmányok, a műhelyeket többnyire kis létszámú kutatói közösségek alkotják, amelyeknek a saját intézményükön belül is folyamatos legitimációs küzdelmet kell folytatniuk. A populáris zenei szakkönyvkiadásnak leginkább vakfoltjai vannak, Simon Reynoldstól Mark Fisheren át Philip Taggig számos szerző alapszövege sem olvasható még magyarul, a hazai kutatók írásaival pedig jobbára csak a konferencia-előadásokat egybegyűjtő tanulmánykötetekben találkozhatunk. Ezek szépen visszatükrözik ugyan a hazai kutatások módszertanának és témaválasztásának sokszínűségét, de azt is megmutatják, hogy részben épp e tematikai széttartás miatt nem tud diskurzus kialakulni a hazai kutatásokban.

Látványos kivételt képez ez alól az államszocializmus populáris zenei élete, amelynek az elmúlt évtized(ek)ben nemcsak a stílustörténetét, de pártállami-politikai, cenzurális és titkosszolgálati kontextusát is alaposan feltárták – nem kis részben Jávorszky Bélának, Sebők Jánosnak, Szőnyei Tamásnak és Csatári Bencének köszönhetően. Ignácz ezt a látszólag agyontárgyalt korszakot helyezi új megvilágításba azáltal, hogy a Kádár-korszakról a Rákosi-korszakra, valamint a populáriszenei-kutatásokat alapvetően meghatározó beat- és pop-rock zene mellett egyéb műfajokra, a jazzre, tánczenékre, tömegdalokra is kiterjeszti a fókuszát. A nem szakmabeli olvasó számára alighanem a könyvnek az ötvenes évekkel foglalkozó fejezetei a leginformatívabbak, ahol Ignácz finom iróniát sem nélkülöző elemzésekben világít rá a magyar populáris zene szovjetizálási kísérletének ellentmondásaira és kudarcaira. Leginkább azoknak a törekvéseknek az abszurditása a szembeszökő, amelyekkel a „formájában szocialista, tartalmában nemzeti”, és erőltetetten optimista tánczenét igyekeztek megteremteni homályos jelszavak és szakmai javaslatok alapján („tartózkodjanak a sűrű felrakású vonóskar használatától!”), s amelynek jobbára csak néhány nemzetieskedő műnépdal lett az eredménye, jelezve a kultúra felülről levezényelt ideológiai átformálásának borítékolható csődjét.

Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!

Neked ajánljuk