Gyönyörû. Nem az, hogy csinos a borító, és találtak egy tisztességes betûtípust (sok, szívemnek kedves periodikánál már ez is elõrelépés lenne), hanem, hogy a tördelõk mintegy alkotótársként szerepelnek minden szövegnél, és profi munkával kialakítottak egy változatos, de mindig már messzirõl felismerhetõ arculatot. Ezzel a Pallag Zoltán fõszerkesztése alatt két év alatt kétszer megújult lap a Mûúttal és a Kalligrammal egyetemben oázis az irodalmi lapok vizuális sivatagában. Illetve. Ez nem ilyen egyszerû. A címlap öndefiníciója szerint ugyanis az Árgus "nem folyóirat". De mindenesetre nem (csak) irodalmi lap, bár van vers-, próza- és kritikarovata, de a közlemények tárgyköre szokatlanul gazdag (történészinterjú, közvetlenül egy fotósorozat elõtt). Az értekezések között például a tévéregényekrõl, a Maffiózók címû sorozatról, az európai múzeumpolitikáról és a kortárs gyûjteményekrõl, illetve a hírhedt Bodies... A kiállításról olvashatunk az ismeretterjesztéstõl sem ódzkodó, alapos tanulmányokat; miközben Térey verseirõl és a Kazamatákról is szól egy-egy erõs írás. A tematikus rész kétfelé oszlik: szavazás az elmúlt 18 év legjobb regényeirõl és ennek kommentárjai, de ennél érdekesebb az irodalmi blogok, a blogkritika három megközelítése, fõleg Marco Roth jelentése az USA-ból, ahol már (számára) nyilvánvaló, hogy ugyan a "litbloggerek" a "nyilvánosság élcsapata", de õket is elnyelte a piac meg "a rengeteg gépelés, semmi kommunikáció...". A kritikáról szól a Radnóti Sándor-interjú is, ami kicsit túl általánosra sikerült, odakívánkozna mellé egy-két másik vélemény. Ritka és jó, hogy a prózák között vannak fordítások, a költõk között meg fiatalok - de a színvonal itt is, ott is egyenetlen. A zseniális tipográfiában benne-benne maradnak hibák, idén rendszertelen volt a megjelenés, és a kiadvány honlapja halott - ezeken a kifogásokon túl napokig tudnám dicsérni az Árgust.
322 oldal, 1500 Ft
**** és fél
