Túl azon a tényen, hogy egytől egyig rockzenekarokról van szó, mindeddig nem igazán lett volna egyszerű megválaszolni, hogy vajon mi is köti össze a Rolling Stonest, a Yo La Tengót, a Kinkst, az MGMT-t, a Jon Spencer Blues Explosiont, a Pavementet, a Velvet Undergroundot és Ariel Pinket, most azonban, első nagylemezével az amerikai Foxygen kétségkívül sikeresen tölti be a hiányzó láncszem szerepét, amennyiben képes mindezeket a hatásokat (és még néhány egyéb ízt is) egyidejűleg magába olvasztani. Jonathan Rado és Sam France dinamikusan feltörekvő duójának zenéje még a mai, gátlástalanul újrahasznosító közegben is vastagon röhejes lehetne a maga válogatáskazetta-jellegével, de a We are the 21st century...-n hallható dalok bravúros módon nem a zűrzavar, hanem egy kifejezetten egységes vízió felé fordítják a hallgatót.
A Foxygen végeredményben markáns popzenéjébe a pszichedélia nem Carl Sagan-rajongó kozmoszlovasok, hanem a délutáni napfényben bágyadtan mosolygó ifjú kanapékirályok kezéből csepeg, akik mintha a hatvanas évek álmodozó hangjait a húsz évvel ezelőtti egykedvű alternatívok agyán keresztül szűrték volna át minden egyes számban, legyenek azok rövidebbek vagy hosszabbak, békésebbek vagy elektromosak. A régimódi értelemben vett saját hang tökéletes hiányát ugyanakkor nemcsak a hangulat ellensúlyozza, hanem az is, hogy az innen-onnan elemelt motívumokat a két montázsművész újra és újra potenciális slágerekbe fűzi, megteremtvén így a frissesség törékeny, ritka és édes illúzióját.
Jagjaguwar/Neon Music, 2013
