Fotó: Németh Dániel
magyarnarancs.hu: Az Anticity cím arra utal, hogy egy városból kiábrándult művésszel van dolgunk immár? Hogy jelenik ez meg a zenében?
Rutkai Bori: Egy képzeletbeli, kozmoszba lógatott lábú, csillagtestű települést építgetünk dalokból, festményekből. Menedéket megfáradt, megcsömörlött sorstársaknak. Mesemezőt a realitások térképe helyett. A zenék három éve gyűlnek, amióta megváltozott a Specko Jedno legénysége. Mizsei Zoltán jött zongorázni, aki kortárs táncelőadásokhoz ír zenéket, reneszánsz kórusban énekel, a Zeneakadémián egyházi zenét tanít. Hód Adrienn előadásaiban láttam először megnyilvánulni szabadságot sugárzó, kreatív lényét. Szesztay Dávidot (gitár) még a Kamu zenekar idejéből ismerem, nagy rajongójuk voltam. Dudás Zsombor (dob) és Szerető Dani (basszusgitár) ritmusszekciójába elhívtuk még Németh Csabit perkázni, és persze ha úgy adódik, akkor Zsombit helyettesíteni a dobok mögött.
magyarnarancs.hu: A régi számokból miket mentesz át az új formációba?
RB: Régi dalokat nem szeretek játszani, bár néha bekívánja a közönség, így kegyes engedményeket teszek azért. Az új zenekar sem hajlandó mindent eljátszani. Ízlésbeli, hangzásbeli változásokon estünk át, és a közönséget is arra nevelgetjük, hogy szeressék, ismerjék meg inkább az új repertoárt. Majd a lemez segíteni fog ebben. A legrégebbi számunkat, a Boglárkát például nem lehet elhagyni a koncertekről, mert azt annyira kérik, hogy nem lehetünk olyan genyók, hogy nem játsszuk el. Többszörös önparódiával adódik már elő, de ugyanolyan kedvességgel van kezelve, mint a mostaniak.
magyarnarancs.hu: Milyen formában szeretnétek bemutatni ezt az új anyagot?
RB: A Trafóban február 16-án mutatjuk be a lemezt. Molnár Zsuzska, a szervezőnk pedig egymagában szervezi az országjáró turnét, és nagy heroizmussal próbálja feltérképezni, hogy az elkultúrátlanított Magyarországon hova lehet menni. Jó lenne, ha mindig tudnánk vj-t vinni, és ehhez egy mozi- vagy színházjellegű hely lenne inkább alkalmas, mint egy klubforma rockkocsma. A Trafóban lesz vetítés a festményeimből, és egy kicsit színházi jellegű lesz a koncert: bemutatjuk Anticity rituális életét kreált népszokások felelevenítésével.
magyarnarancs.hu: Az ilyen részeket előre megírod?
RB: Megtervezem inkább. Van egy erős koncepciójú váz, megvannak a főbb konferanszok, poénok helyei, aztán még erre jön rá a helyi inspiráció, és azzal kezd el működni, azzal válik élővé az egész.
magyarnarancs.hu: Nemrég megjelent egy elég sajátos könyved.
RB: A könyv (Festménymesék és Dalversek) karácsony előtt jelent meg, a lemezt csak utána tudtam befejezni. A könyvnél Nemes Péter, a férjem volt a segítségem. Az első változatát is neki köszönhetem, amit két éve készített nekem karácsonyra. „Kilopkodta” a számítógépemből a festményeket, és a barátoktól kért hozzá szövegeket. Ezzel a Peti-féle egyedi könyvvel pályáztunk az NKA-nál, nyertünk is, a Scolar kiadó pedig bevállalta. A könyv tíz év anyaga, három fő fejezet van benne, és kábé az előző három lemezzel szellemileg párhuzamos. Az első a Szikrapark- és a Szerelem kísérő tünetei-témakör, a második a nőtémájú, a női identitásról szóló, a harmadik rész pedig A lelked etesd meg, ami meditatívabb, nyugisabb, meghittebb.
magyarnarancs.hu: Ezek szerint visszanyúlsz olykor egy-egy korszakodhoz.
RB: Igen, de nem vagyok olyan festő, aki sorozatokban gondolkodik. Üldöznek az ötletek. Én meg próbálom őket gyorsan megvalósítani.
Fotó: Németh Dániel
magyarnarancs.hu: Mikor tudod befejezettnek tekinteni egy-egy művedet? A zenében is ilyen rohamtempó van?
RB: Szerencsére a könyvnél meg a lemeznél vannak határidők, amiket muszáj tartani, ott csak pár napos tologatások lehetségesek, amíg lehet javítani vagy elrontani dolgokat. Ezért van olyan szám, amit tavaly kezdtünk el, és még mindig nem fejeztünk be. És már van legalább négy-öt dal, ami már a következő albumra való. Az új lemez 36 perces, de nagyon tömény. Pár apró a capella dalom lemaradt róla, mert rájöttem, hogy jobb, ha azok szájról fülre, csak koncertközegben terjednek, kell hozzá az interaktív jelenlét.
magyarnarancs.hu: Említetted a férjedet, aki képzőművész. Hogyan hatott ő a te művészetedre? Úgy tűnik, olyan szimbiózisban éltek, hogy ha ő is zenész lenne, akkor volna esélyetek arra, hogy ti legyetek az új Záray–Vámosi duó.
RB: Ó, leszünk mi még! Peti gitározik, és egyre jobban. Ha otthon két régi sláger között játszik valami saját szerzeményt, akkor gyorsan benyomom a felvevőgombot, mert nagyon jól imprózik. Van már két (!) közös számunk, az egyik a Három ötezresért adtad el a csontvázat című, ami a Petruska és Borinka című minimál rajzfilmünk betétdala. A saját művészetemen meg úgy látszik meg a házasság, hogy vidámabb vagyok, kevesebbet iszom, van egy kis titkos házunk vidéken, az a közös főművünk. Egyébként, amikor megkérdezték, hogy pesti vagyok-e, mindig azt mondtam, hogy nem tehetek róla, és remélem, egyszer még vidéki leszek. Akkor majd visszajárunk a városba megsimogatni a közönséget, meg elmesélni, hogy láttunk öt őzet átfutni a mezőn. Már van is egy ilyen szövegem: „Tavasszal dagadó, kamaszos patakon átugrik az őz árnya, őszébe űzi nyarát.”
magyarnarancs.hu: Ki hordja otthon a nadrágot?
RB: Felváltva hordjuk, de szó szerint vannak közös gatyáink! Peti klasszikus férfitípus, de szerencsére sokkal segítőkészebb és kedvesebb, mint a kortárs férfiak. Az anyukájának mindig meg szoktam dicsérni, hogy az én kedvemre nevelte a fiát.
magyarnarancs.hu: A Budapest Bár most hogy illik az életedbe? Saját helye lett a zenekarnak, ott nem tervezel önálló estet?
RB: Az önálló estbe még nem öregedtem bele, de egyébként nagyon szívesen csinálnék majd egyet úgy öt-tíz év múlva, valami csudaszép arany sanzonkoszorút fonva magam köré. A Budapest Bár, ha jól érzékelem, külföld felé is építkezik, többet utaznak, egyelőre egy-két énekessel, én még nem voltam hivatott internacionális deszkákat hódítani velük. Most inkább a saját zenekaraimra fókuszálok. A felnőttlemez után a következő stáció az új gyeröklemez lesz, ehhez már a szövegek megvannak, csak rá kell lapátolni a zenét.
magyarnarancs.hu: Mi mást csinálsz még?
RB: Megnyitottuk a Szalonkát a Moszkva tértől egy percre, a Hattyúház melletti sárga bérházban. Ez egy kreatív családi műhely. De nem csak manuális értelemben. Barátnőmmel, Sándor Vicával hoztuk létre, aki gyógypedagógus és Kokas-módszert tanít. Vannak külsős oktatóink, akik ovistáncot vagy nyelvet tanítanak. Délelőttönként babás-mamás vagy papás közös programok vannak, délután ez főleg ovis-, kisiskolásbázis. Nagyobb sulisokat is szeretnénk bevonzani, van egy csomó ötletünk, csak a pr-osságra már nem futja az erőnkből. Lehet jelentkezni segítőnek! Ezenkívül mindig van valami aktuális projekt, most például a költészet napjára hívtak, hogy csináljak kreatív poetikus workshopot gyerekeknek a Ludwig Múzeumban. Nap papa ne bújj el! – ez lesz a címe. És nagy, közös táncos zenélést szeretnék csapni. Középen a hordozható tábortűzzel!
