Lemez

Nem gyerekjáték - a Toy bemutatkozása

Toy: Toy

  • - minek -
  • 2013.02.11 07:01

Zene

Egy szép reményű, habár gyorsan hamvába holt indie-zenekar (a minimum bohókás nevű Joe Lean & The Jing Jang Jong) romjain alakult meg még 2010-ben a Toy: a zenekarvezető Tom Dougall konkrétan a szólópályára lépett Pipettes-tag, Rose Elinor Dougall öccse, a billentyűs lány, Alejandra Diez pedig az egzotikum kedvéért spanyol. A küllemre is a hetvenes évekbeli ősrockereket idéző londoniak gyorsan megtalálták szó szerint hasonszőrű társaikat, és már 2011-ben együtt turnéztak a Horrorsszal - utóbbiak azóta sem rejtik véka alá a Toy iránti nagyrabecsülésüket. Ősszel megjelent bemutatkozó albumuk úgy lett nagyszabású, hogy közben minden részletében, az egyes dalok szintjén is gondosan kidolgozott és megformált: a végeredmény majdnem egyórányi, nagyon tömény és remekül elrendezett zeneanyag.


 

A Toy zenéje maximális mértékben épít rocktörténeti előzményeire - mégis jóval több ez, mintha csak rászabadultak volna egy hippikorszakból itt maradt nagybácsi lemezgyűjteményére. Minden itt van egyben: hetvenes évek eleji pszichedelikus krautrock, kis korai Pink Floyd, no meg a nyolcvanas évek végének szintén elszállós gitárzenéi: Jesus & The Mary Chain, Spacemen 3, sőt talán némi My Bloody Valentine is. Ez a gátlástalan retroesztétika, a hangsúlyosan alkalmazott allúziók sora akár zavaró is lehetne, ám a britek oly zavarba ejtő könnyedséggel asszimilálják az őket ihlető hatásokat, hogy egyszerűen nem lehet haragudni rájuk. Pláne, hogy az eredmény ennyire magával ragadó, impulzív, emóciókkal teli, ráadásul (s nem csak a Motoringban...) ellenállhatatlanul, motorikusan lüktető: egyformán erős dalok sorakoznak, melyeket Dougall (néha Syd Barrettre emlékeztető) kántálása tesz még különösebbé, s amelyekben a gitárzengetés mögül-mellől rendre valószínűtlen melódiák bújnak elő (a shoegazer esztétikának megfelelően). Az analóg szintihangzás tökéletesen egészíti ki a gitárok morajlását, a ritmusalapok precízek és kíméletlenek. És a végén még ott figyel egy olyan dalszörnyeteg, mint az albumzáró Kopter: szinte véget nem érő, savas hangulatú gitár/szinti darálás, gyorsvonati sebességen - ha nem tudnánk, akár ki is találhatnánk, hogy még a lemezfelvételek közben, a stúdióban is működtek az odacipelt füstgépek és lézerek, hogy megteremtsék egy igazi koncert hangulatát.

Heavenly/Neon Music, 2012


Neked ajánljuk

Ne zavarjanak, lázadok

  • SzSz

A címbeli Frank a másfél órás játékidő alatt háromszor lép színpadra, valójában énekelni azonban csak egyszer halljuk – már ez is jelzi, hogy ez nem egy szennyhullámot tematizáló punkmozi.

Halál a tengeralattjárón

  • Bacsadi Zsófia

Tobias Lindholm rendhagyó krimije minden, ami az épp aranykorát élő true crime és skandináv noir nem. A nézők nem bírják megunni a gyilkosok tragikus gyerekkorát, aberrált szexuális szokásait és sötét karizmáját, a dilettáns pszichologizálást és persze a véres részleteket.

Kérem a következőt!

  • Nagy István

Ha valaki a ’w’, a ’h’ és az ’o’ betűket látja közvetlenül egymás mellé írva, az mostanság valószínűleg sokkal hamarabb asszociál az Egészségügyi Világszervezetre (WHO), mint a hatvanas–hetvenes évek egyik legjelentősebb zenekarára, a mai napig is létező The Who-ra. Monolitikus lemezük, a Who’s Next nemrég volt 50 éves, ami jó indok egy kis visszatekintésre. A Who mifelénk soha nem lett igazán kultikus együttes, ezért nem csak az album, a zenekar történetét is érdemes feleleveníteni.

Titkok, tengelicék

  • Dékei Kriszta

A Pannonhalmi Főapátság kiállítása nem pusztán egy kortárs kiállítás, hiszen olyan dolgokra/tárgyakra és a bencés közösség által használt terekre is rápillanthatunk, amelyekre eddig a kívülállóknak nem volt lehetőségük.

Kaptafa

  • Kiss Annamária

Nem könnyű feladat egy lakásfelújítás: épp egy fél vagy negyedkész házban járunk, ahol még minden munkaterület. Jól indul az előadás: a házigazda Alice (Ónodi Eszter) és barátnője, Magrete (Pelsőczy Réka) közös belépője az utóbbi idők egyik legsikerültebbje.

Pillanatnyi hatás

  • Rádai Andrea

A legtöbbször annyi történik, hogy egy vagy több ember áthalad valamilyen módon, valamilyen jelmezben a színpadon. Peter Brooktól tudjuk, hogy ez már elég a színházhoz, de most sokat hörögnek és táncolnak is a színészek a 33 álomban, néha meg fojtogatják és kibelezik egymást. Minden Bodó Viktor-produkcióban vannak agyeldobós jelenetek, de a rendező most mintha kifejezetten az úgynevezett „cool fun” esztétikának szentelte volna az egész előadást, ami tényleg elejétől a végéig téboly, agyrém, lázálom és káosz, és akkor még finom voltam.

Síkság

Magas labda, ha egy műsor, pláne egy podcast vagy YouTube-csatorna a világ idegesítő dolgaira reflektál. Nagyon hamar kiderül ugyanis, hogy minden idegesítő. És maga a műsor is villámgyorsan idegesítővé válik. A Márkó és Barna Síkideg az „új Index” legnépszerűbb, immár a harmadik évadot taposó audiovizuális produkciója a havi podcast-sikerlistákon általában a csúcs közelében tanyázik.

Egy banánköztársaság bukása

  • Ács Pál

Banánköztársaság – ezt a szót jobbára csak átvitt értelemben használjuk az eltorzult gazdasági-társadalmi berendezkedésű, nagyhatalmi érdekek hálójában vergődő országocskákra, alig gondolva azokra a kicsiny közép-amerikai államokra, amelyek tényleg szinte kizárólag a banánexportjukból tartják fenn magukat.

Ölniük kell

A szakértők szerint majdnem minden megyében tartanak illegális kutyaviadalokat, hiába lehet az ilyen szadista cselekményért akár három év börtönbüntetést is kiszabni. A bűnözők egy lépéssel a hatóságok előtt járnak.

Melyik út megyen itt Budára?

  • A szerk.

A magyar film újra régi fényében ragyog! Sőt, jobb mint valaha, veri a világot. Csak az nem teljesen eldöntött még, hogy ez a Vajna-korszak elmúltának köszönhető, vagy annak az egyelőre ismeretlen zseninek, aki leforgatta a Borkorcsolyát, ezt a gyönyörű, a magyar valóságot teljes mélységben és oly híven ábrázoló, mégis vidám és legyőzhetetlenül optimista, ráadásul alig 22 másodperces remekművet.

Készpénz és ígéret

  • A szerk.

„Ellenzéket is váltottunk. Leváltottuk a szocialista párton belül azokat, akik nem akartak változást, akik féltek az elszámoltatástól. Leváltottuk azokat, akik bizonytalankodtak, leváltottuk azokat, akik bármilyen szélsőséges magatartást hirdettek, akik üzleteltek a hatalommal, akiket meg lehetett venni, akiket meg lehetett zsarolni, meg lehetett fenyegetni” – mondta Márki-Zay Péter vasárnap esti győzelmi beszédében a budapesti Anker közben a lelkes publikum előtt.