Lemez

Friss vintázs

Taylor Swift: 1989

  • Lang Ádám
  • 2014. december 20.

Zene

Taylor Swift az amerikai pop­zene eminens diáklánya volt: a 14 évesen Pennsylvaniából a countrykarrier reményében Nashville-be költöző énekesnő eddigi négy lemezével az eladási rekordok mellett kivívta a szakma elismerését is.

Elvis Costellótól Lady Gagán át Drake-ig egy sor nagy név dicsérte, nyert néhány Grammyt, és még a kritikusok is méltatták dalszerzői kvalitásait és dalszövegeinek szellemes narrációját. Már az évtized végén látszott azonban, hogy a

countryval mindent elért, amit csak lehetett, így a globális áttöréshez változtatnia kellett a képleten. Harmadik és negyedik lemezén már voltak is tisztán popos kísérletek, sőt legutóbb még egy dubstepes kiállás is becsúszott az
Y-generáció Jane Austenjeként emlegetett énekes­nő egyik dalába. Mindezek azonban inkább csak óvatos, bizonytalan gesztusok voltak.

Azóta viszont az énekesnő elhagyta Nashville-t New Yorkért, rátalált a 80-as évek végének popzenéjére, regisztrált a Tumblrre, a születési évéről elnevezett lemezének borítójára pedig egy – róla készült – polaroid fotó került. Így érkezett meg Taylor Swift a szélesvásznú közelmúltból a modern, ám a világot vintázs szűrőkön át szemlélő jelenbe. Az 1989 dalai mutatnak ugyan szintipopos hatásokat, a nyitódal vonósairól pedig akár a Papa Don’t Preach is eszünkbe juthat, de a cím inkább startkő vagy metafora, mint fókuszpont. A lemezen pedig inkább az lesz a fontos, ami nincs. Nem ad alapokat DJ Mustard, sem Arca, nem hoz Chance The Rapper vagy Rome Fortune egy-egy rapbetétet, nincsenek hangminták, sem instant klubslágerek, és nincs túlfűtött szexualitás. Semmi, ami a mai popzenére jellemző – ugyanakkor country sem.

Helyette Britney Spears svéd producerei, Max Martin és Shellback közreműködésével Taylor Swift olyan kifogástalan dalokból álló lemezt rakott össze, ami leg­inkább az elmúlt évtizedek popzenéjén nosztalgiázik. A Eurythmics hatása mellett ott van a kilencvenes évek popja, de a Shangri-Las is kikacsint egy helyen, míg a kortárak közül Robyn retrofuturista romantikája, Lorde kimért popja, a lassúknál pedig Lana Del Rey Amerika-nosztal­giája lesz a kapcsolódási pont. Mindez úgy szól frissen, ahogy az Instagram filterei is mások, mint a polaroid élménye. A sztorizós szövegek helyett Twitterkompatibilis, hangzatos sorokat kapunk, amelyek azért megmaradnak a szokásos párkapcsolati témáknál. Az 1989 időtlen dalaival Taylor Swift úgy találta ki magát újra, hogy közben váratlanul megcsinálta az év legaktuálisabb poplemezét – és élete eddigi legjobbját. Jöhet a világ!

 

Universal, 2014

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.