Poszt- vagy protopunk? London és Manchester, vagy New York és Detroit? Sydney! Vagy mégis inkább Berlin és Düsseldorf? Akit érdekel a műfaj, és egy kicsit is ad magára, életében legalább egyszer folytatott már késhegyig menő vitát ezekről a döntő jelentőségű kérdésekről. A Gustave Tiger viszont nem teszi le a garast sehová – vagy mondjuk inkább úgy, hogy mindenhová leteszi. A budapesti zenekar grandiózus kísérletet folytat, hogy egyszerre öleljen fel és borítson a hallgatóra minden tudást, amely a Fun House és a This Nation’s Saving Grace között felhalmozódott, beleértve a gótikus és indusztriális kitérőket is. Vegyük ehhez hozzá azt az egyszerre megsüvegelendő és fájdalmasan rátarti tulajdonságot, miszerint a zenekar tagjai szabad idejükben legfőképp az Országos Széchényi Könyvtár csemegéit szeretik magukba passzírozni (bizonyítékkép íme néhány számcím: Calliope Visiting Muelhausen, Lord of Arcturus, Zenobia’s Last Look Upon Palmyra), és máris valami embertelen káoszt képzelhetünk magunk elé. Ez azonban a valóságban nem így van. Vagy csak részben van így, mindenesetre erősebb pillanataiban a Gustave Tiger (saját és lopott) ötletektől, erőtől és frissességtől túlcsorduló számokat képes összerakni. A zenekar főleg akkor van elemében, amikor fájdalmasan szoros kereteket szab magának: a Prielle, a Mermaid és a Zenobia… például összesen nem tesz ki 2 percet sem, de ezek a színpompás villanások így is a tudatunkba égnek. Másutt egy kiállításmegnyitó önelégült bölcsészeit hallani inkább – a lemez azonban még ilyenkor sem untat.
Tom-Tom Records, 2016
alá
