Zene

dvd - JANE AUSTEN MAGÁNÉLETE

Emlékeznek önök Dave Hillre? (Noddy Holdert már nem is kérdezem.) Dave volt az a csávó, akinek a feje tetején egy vízszintes vonalban kezdődött a haja, ellenben a válláig ért, és emeletes talpú csizmában tolta a színpadon a The Slade színeiben a Gudbuy T'jane-t. Na, eltelt harmincöt év, és még én vagyok evvel így.
  • - tévésmaci -
  • 2010. március 4.

koncert - MONO

Hadd szögezzem le az elején azt a személyes véleményt, hogy a posztrock műfaj az emúlt pár év virágzása után - még ha inkább csupán underground virágzásról beszélünk is, hiszen az egyik jelentős zenekar, így a cikk alanya, a japán Mono sem játszik sehol tízezrek előtt - épp mostanában kezd hanyatlani a stílus merev kötöttségei és a megújulásra való képtelenség miatt. Borítékolhatóan itt is az fog történni, mint a többi, hirtelen felkapott zenei trenddel: azok a csapatok, amelyek képesek elrugaszkodni a már-már dogmatikussá váló stílusbeli megkötöttségektől, túlélik ezt a hanyatlást - ilyen lehet akár az előzenekar Pozvakowski, amely egyébként hangosan tiltakozik is, ha posztrocknak aposztrofálják, valljuk be, jogosan, hiszen igyekeznek elmozdulni egy kevésbé hallgatóbarát, zajosabb és experimentálisabb irányba -, akik pedig nem, azokért talán nem lesz akkora kár.
  • - vincze -
  • 2010. március 4.

esemény - HONFOGLALÓ - SZÍNHÁZAK CSATÁI

A Honfoglaló nevű online műveltségi és stratégiai játék vezetősége aligha találhatott volna szimpatikusabb marketingstratégiát népszerűségük feljebb tornászására, mint a Színházak csatáit. A mostantól egészen a POSZT-on rendezett döntőig tartó kieséses bajnokságon huszonhét pesti és vidéki színház stábja vetélkedik egymással - mindezt persze színpadon, nézők előtt, Scherer Péter játékvezetésével, elméletileg show-t kerekítve a játék köré.
  • Kovács Bálint
  • 2010. március 4.

lemez - CECILIA BARTOLI: SACRIFICIUM

Cecilia Bartoli legújabb lemeze a francia slágerlistán decemberben a hetedik helyen volt. Nem a klasszikus zenein, hanem azon, amin a Noir Desir lemeze is.
  • - kolozsil -
  • 2010. március 4.

Lemez - Meglő, hazavisz - High On Fire: Snakes For The Divine

Az elmúlt évek széles körben elismert amerikai metálzenekarai nem azzal hívták fel magukra a figyelmet, hogy forradalmi újításokat prezentáltak volna lemezeiken. A már létező műfajokkal azonban jól sáfárkodtak: a Mastodon, a Baroness, a Krallice vagy a Wolves In The Throne Room a lehető legtermészetesebben nyúlt úgy a folkhoz, mint a progresszív, a stoner és a posztrockhoz, hogy sikeresen szétzilálhassák a hagyományos dalstruktúrákat, és távolabb tolják azoknak az alzsánereknek (sludge, groove és black metal) a határait, amelyekhez indulásuk körül a leginkább kötődtek.
  • - greff -
  • 2010. március 4.

Lemez - Lazán, elegánsan - Field Music: Field Music (Measure)

Ha egy zenekarról folyamatosan más együttesek vagy előadók jutnak az eszünkbe, az még nem biztos, hogy baj, mint ahogy az olyan kifejezések, mint "egyéni" és "sajátos", sem mindig értelmezhetőek vagy köthetőek esztétikai minőséghez a popkulturális térben, így a könnyűzenében sem. Az angol Field Music például egyszerűen csak jó, sőt: nagyon jó - ráadásul mindezt már harmadszor állapíthatjuk meg az ambiciózus formációról, mely ez alkalommal egy húsz számot tartalmazó, CD-kontextusban is dupla albumnak számító hanganyaggal köszönt be az új év elején. És hogy miért a bevezető okoskodás?
  • Németh Róbert
  • 2010. március 4.

Film - Vihar az éjjeliben - Martin Scorsese: Viharsziget

Már Dennis Lehane, a Viharsziget című regény szerzője sem nagyon kérette magát, amikor meg kellett neveznie, mely műfajok előtt emelt kalapot, Martin Scorsese viszont komplett áriákban teregette ki filmtörténeti kapcsolati hálóját. Otto Preminger és Val Lewton, Jacques Tourneur, sőt még Roman Polanski neve is felhangzott, miután az lenne a meghökkentő, ha Leonardo DiCaprio nem Az aranykezű férfi fiatal Sinatrájának kabátját viselné, a szorosan mellette dohányzó Mark Ruffalo pedig nem a Robert Mitchum-érdemrend polgári fokozatának kitüntetettjeként feszítene a fedélzeten.

Film - Tavaszi áldozat - Jan Kounen: Coco és Igor

Coco és Igor, Igor és Coco - istenem, hány lebilincselő történet fűződik Stravinsky és a divatkirálynő Chanel legendás viszonyához! Sehány se, ami persze annál is kevésbé meglepő, hiszen alighanem liezon sem volt e két huszadik századi kiválóság között. Mégsem igen szólhatunk a Jan Kounen 2009-es filmjében feltálalt koncepció ellen:

Színház - Rózsaszín világ - Fényes Szabolcs-Harmath Imre: Maya

Aki azt várja, hogy az egri Gárdonyi Géza Színház Maya című előadásától megkapja a napi (vagy évi) betevő operettjét, méghozzá rózsaszínű-mesés kiállításban, az meg is kapja. Aki pedig azt várja, hogy ugyanettől a Mayától megkapja majd a szokásos Zsótér-adagját, az is megkapja. De mindketten csalódottak lesznek egy picit.
  • Csáki Judit
  • 2010. március 4.

Kiállítás - Súrlódó "perifelhők" - Szacsva y Pál: Légiparádé és tűzijáték

Tizenhárom évvel ezelőtt egy Romániában született magyar fiatalember az angliai Hull városában telefonon vagy az utcán arra kért helyi, számára ismeretlen lakosokat, hogy öt percet eltölthessen otthonukban, s a házigazdák javaslatait követve elvégezhessen egy teljesen hétköznapi cselekedetet (hűtőmágnest rendezett, számítógépen játszott, gitározott, almát eszegetett), amit maguk az ott lakók rögzítettek videokamerával. Az Otthon az idegenben (I'm Home when I'm Not) című munka kétségkívül a legfigyelemreméltóbb a Pixel Galériában bemutatott, mind műfajilag, mind témáiban igen változatos videók közül, s megvan az az előnye is, hogy különösebb nehézség nélkül befogadható.

"Semmi köze a látszatokhoz" - Paco de Lucía zenész

Francisco Sánchez Gómez a mamája iránti tiszteletből vette fel a Lucía vezetéknevet. Szegény, ötgyerekes családban született hatvanhárom évvel ezelőtt. Tizenegy évesen abbahagyta az iskolát, hogy a flamencóra koncentráljon. Több mint húsz lemezt készített, rangos zenei díjak birtokosa. Európai turnéja során Budapestet is érinti: szextettjével március 28-án, a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében a MűPában ad koncertet.

lemez - OWEN PALLETT: HEARTLAND

Owen Pallett az ismeretlen ismerős. A kanadai zenész neve hallatán talán kevesen kapják fel a fejüket, ha azonban azt mondjuk, hogy ő az a fickó, aki többek közt az Arcade Fire, a Grizzly Bear vagy a Pet Shop Boys albumaira készíti azokat az igencsak megkapó vonószenekari hangszereléseket, már mindjárt más a helyzet.
  • Németh Róbert
  • 2010. február 25.

lemez - NEW KEEPERS OF THE WATER TOWERS: CHRONICLES

Óriási hiba lenne elmenni a kicsit erőltetett nevű New Keepers... debütlemeze mellett, még akkor is, ha az még tavalyi kiadású, hiszen 2009 egyik legjobb lemezét hozták össze ezek az arcok, akik amúgy annyira ismeretlenek, hogy csak annyit tudni róluk, hogy svédek.
  • V. Á.
  • 2010. február 25.