Film - Tavaszi áldozat - Jan Kounen: Coco és Igor

Zene

Coco és Igor, Igor és Coco - istenem, hány lebilincselő történet fűződik Stravinsky és a divatkirálynő Chanel legendás viszonyához! Sehány se, ami persze annál is kevésbé meglepő, hiszen alighanem liezon sem volt e két huszadik századi kiválóság között. Mégsem igen szólhatunk a Jan Kounen 2009-es filmjében feltálalt koncepció ellen:

Coco és Igor, Igor és Coco - istenem, hány lebilincselő történet fűződik Stravinsky és a divatkirálynő Chanel legendás viszonyához! Sehány se, ami persze annál is kevésbé meglepő, hiszen alighanem liezon sem volt e két huszadik századi kiválóság között. Mégsem igen szólhatunk a Jan Kounen 2009-es filmjében feltálalt koncepció ellen: egyrészt mert Stravinsky és népes családja 1920 táján valóban vendégeskedett pár hónapnyit Chanel vidéki villájában, másrészt mivel a filmművészet régóta szereti a nagy alkotó egyéniségeket összepárosítani egymással - úgy a munkában, mint a szerelemben. Márpedig mióta Coco Chanel alakja túlemelkedett "A nők kiemelkedő szerepe a női divat alakulásában" nevű tétel bizonyításán, ő a modern, független, alkotó asszony példája és elseje. S mint ilyen, magát bízvást egyenrangúnak is tekinthette a zseniális zeneszerzővel, aki viszont - a film tanúsága szerint - jóval konzervatívabb, már-már csökött álláspontot képviselt: a zeneszerzést művészetnek, ellenben szeretőjének ízlésformáló működését pusztán szolgáltatóipari tevékenységnek vélte.

S ezzel voltaképpen föl is vázoltuk a Coco és Igor című mozidarab ívét a kreatív géniuszok között felparázsló szerelemtől a kibékíthetetlen ellentétig, csakhogy a valóság, mármint a vetítőteremben megtapasztalható valóság ezúttal is jóval bonyolultabb és kínosabb egyszersmind. Nemcsak a jó férj, a gondos apa és a forróvérű szerető hármas főszerepében felléptetett Stravinsky (a sóvár tekintetét erős orosz akcentussal ránk emelő Mads Mikkelsen tesztoszteronban gazdag alakítása) és a modern nő emblémájaként cigarettázó Coco (vagyis égi mása, a szépséges, Karl Lagerfeld ruhakölteményét nagystílű eleganciával viselő Anna Mouglalis) szerelmének és buja együtthálásának lehetünk ugyanis tanúi, hanem az alkotás megkettőzött folyamatának is. Az életrajzi filmzsáner központi mozzanata és egyúttal legnagyobb gyengéje mindig is a teremtő aktus bemutatása volt (lásd még: Pasteur épp pasztörizál, van Gogh most a fülét metéli, de azután festeni fog, a két Curie mindjárt felfedezi a rádiumot), s mi most párhuzamba állítva szemlélhetjük, amint a beszeszelt orosz a zongorának dűlve komponál, míg pár filmkockával odébb Coco Chanel éppen egy új illat kibocsátására készül, melynek íme, már a neve is megvan: No. 5.

Mindehhez a film első negyedórájában megkapjuk Stravinsky életének egyetlen valódi nagy botrányát, a Le sacre du printemps, azaz a Tavaszi áldozat párizsi ősbemutatójának egetverő balhéját is - hajszálra, mint a visszaemlékezésekben: a balett orosz, a közönség felháborodott, Nizsinszkij roppant ideges, Gyagilev pederaszta, Coco pedig valósággal sugárzik. Ha nem sajnáljuk az időt, úgy a zenetörténeti jelentőségű patália hű rekonstruálása megérhet két órát a tavaszunkból, ám egyebekben akár várakozó álláspontra is helyezkedhetünk. Mert valahol a távolban már nagyban készül a film Estée Lauder és Mahatma Gandhi sokáig titkolt bűnös viszonyáról.

A SzuezFilm bemutatója

Figyelmébe ajánljuk

Pizsamapartizánok

Régen a film az életet utánozta (a vonat érkezett, a munkások a gyárból meg távoztak, csak hogy a klasszikusoknál maradjunk), ma már fordítva van: úgy akarunk viselkedni, mint kedvenc filmjeink szereplői, rájuk akarunk hasonlítani, azt akarjuk átélni, amit ők.

Amerikai legenda

Ez a film annyira áhítatos tisztelgés az Ed Sullivan nevű legenda előtt, hogy szinte észre sem vesszük, mennyire hiányzik belőle az Ed Sullivan nevű ember, aki egykor, a tévézés hőskorában a róla elnevezett, minden idők leghosszabb ideig létező és legnagyobb nézettséget elérő show-ját vezette – tulajdonképpen megteremtve a tv-show műfaját, mint olyat.

AI kontra Al Bano

A kisebb-nagyobb kihagyásokkal és különböző neveken, de 1987 óta létező Vasvári Színjátszó Fesztivál az alkalmi falusi színjátszóktól a független színházi szféra elismert társu­la­tai­ig terjedően reprezentálja a hazai nem hivatásos színjátszás különböző szintjeit.

Családban marad

A kiállításon apa és fia műveit látjuk generációs párba állítva, nemzetközi kontextusba helyezve és némileg rávilágítva a hazai üvegművészet status quójára.

„Bős–Nagymaros Panama csatorna” - így tiltakoztak a vízlépcső és a rendszer ellen 1988-ban

A Mű a rendszer jelképe lett. Aki az építkezés ellen tiltakozott, a rendszer ellen lépett fel – aki azt támogatta, a fennálló rendszert védte. Akkor a Fidesz is a környezetpusztító nagymarosi építkezés leállítását követelte. És most? Szerzőnk aktivistaként vett részt a bős–nagymarosi vízlépcső elleni tiltakozás­sorozatban. Írásában saját élményei alapján idézi fel az akkor történteket.