Emlékeznek önök Dave Hillre? (Noddy Holdert már nem is kérdezem.) Dave volt az a csávó, akinek a feje tetején egy vízszintes vonalban kezdõdött a haja, ellenben a válláig ért, és emeletes talpú csizmában tolta a színpadon a The Slade színeiben a
Gudbuy T'jane-t. Na, eltelt harmincöt év, és még én vagyok evvel így. Búcsúzom Jane-tõl, minden tiszteletem a BBC-é, kézcsókom Emma Thompsonnak, és ha csaj lennék, bírnám Colin Firthet is, de tán mégsem annyira. Nekem ne siessen csapzottan, pezsgõvel át a báltermen egy léha uracs se' többet, s ha az udvarház felõl jön egy bakfis a kertben, ígérem, hogy átmegyek az utca árnyékos oldalára. Ha meghallom a fák sóhajtását, vagy a tenger zúgását, kikapcsolom a tévét. S amint egy délceg lovas közelít a horizonton, beírok a fogyasztóvédelemnek.
Persze könnyû nekem most kiakadni, amikor gyakorló nímandok képzelik magukat Jane Austennek, s az tûnik a nagy ötletüknek, hogy Jane Austen valószínûleg úgy is élt, mint az a könyveiben írva van, báltól bálig, gyöngyvirágtól lombhullásig. De ennél is többet képzeltek (s nem csak magukról) e 2007-es filmmû (mûfilm) alkotói, konkrétan azt, hogy Jane Austen úgy élt, mint ha a regényeibõl készült tévésorozatok egyik szereplõje lenne, akit elõször a fõszerepre választottak ki, aztán amikor mégis sikerült megszerezni a sztárt, õt sem dobták ki egészen, bízva, hogy mégis jól mutat valahol a háttérben, ha esik az esõ. Ilyenformán a címszerepet adó Anne Hathaway-nek szemernyi köze sincs a figurájához.
Ha muszáj nézniük, akkor inkább vegyék paródiának.
Forgalmazza a Budapest Film
**
