Lemez - Lazán, elegánsan - Field Music: Field Music (Measure)

  • Németh Róbert
  • 2010. március 4.

Zene

Ha egy zenekarról folyamatosan más együttesek vagy előadók jutnak az eszünkbe, az még nem biztos, hogy baj, mint ahogy az olyan kifejezések, mint "egyéni" és "sajátos", sem mindig értelmezhetőek vagy köthetőek esztétikai minőséghez a popkulturális térben, így a könnyűzenében sem. Az angol Field Music például egyszerűen csak jó, sőt: nagyon jó - ráadásul mindezt már harmadszor állapíthatjuk meg az ambiciózus formációról, mely ez alkalommal egy húsz számot tartalmazó, CD-kontextusban is dupla albumnak számító hanganyaggal köszönt be az új év elején. És hogy miért a bevezető okoskodás?

Ha egy zenekarról folyamatosan más együttesek vagy előadók jutnak az eszünkbe, az még nem biztos, hogy baj, mint ahogy az olyan kifejezések, mint "egyéni" és "sajátos", sem mindig értelmezhetőek vagy köthetőek esztétikai minőséghez a popkulturális térben, így a könnyűzenében sem. Az angol Field Music például egyszerűen csak jó, sőt: nagyon jó - ráadásul mindezt már harmadszor állapíthatjuk meg az ambiciózus formációról, mely ez alkalommal egy húsz számot tartalmazó, CD-kontextusban is dupla albumnak számító hanganyaggal köszönt be az új év elején.

És hogy miért a bevezető okoskodás? A Field Music úgy képes önálló világot kerekíteni magának, hogy közben csak úgy "röpködnek" az utánérzések, s az egyszeri zenekedvelő sorban, egymás után motyogja maga elé szórakozott-vidáman a referenciákat: XTC, Peter Gabriel, Beatles, Kinks, Supertramp, Kate Bush, David Bowie, Fleetwood Mac, 10cc, Pink Floyd - itt egy kis poszt-punk, ott egy kis new wave, egy csipet prog-rock, pszichedélia vagy egy kiskanál beat. Ami meg az életrajzot illeti: a 2004-ben alakult sunderlandi zenekar nagyjában-egészében David és Peter Brewis (kísérő zenészekkel kiegészített) duója, mely a Tones Of Town című, ugyancsak príma előző lemez után három évvel tért vissza, miután a bratyók 2008-ban külön-külön is készítettek egy-egy hasonló zsánerű, de legalábbis szellemiségében rokon szólólemezt School Of Language és The Week That Was néven.

Ha pedig a most megjelent produkciót mustráljuk: furmányos, agyas és dögös, minden ízében szórakoztató, jó ízléssel adagolt szintikkel, izgalmas ütőhangszerekkel, ezzel-azzal kevert gitáralapú muzsikával van dolgunk, amelynek fényét külön emeli, hogy egészen lazán, elegánsan és görcsmentesen bír egyszerre trendkívüli és popos lenni. Az olyan számok pedig, mint a Them That Do Nothing, az Each Time Is A New Time vagy a Let's Write A Book amúgy is magukért beszélnek.

Memphis Industries, 2010

Figyelmébe ajánljuk

Megjött Barba papa

A Kőszegi Várszínház méretes színpada, több száz fős nézőtere és a Rózsavölgyi Szalon intim kávéház-színháza között igen nagy a különbség. Mégis működni látszik az a modell, hogy a kőszegi nagyszínpadon nyáron bemutatott darabokat ősztől a pesti szalonban játsszák. 

Gyógyító morajlás

Noha a szerző hosszú évek óta publikál, a kötet harminckét, három ciklusba rendezett verse közül mindössze három – a Vénasszonyok nyara után, a Hidegűző és A madár mindig én voltam – jelent meg korábban. Maguk a szövegek egységes világot alkotnak. 

Elmondható

  • Pálos György

A dán szerzőnek ez a tizedik regénye, ám az első, amely magyarul is olvasható. Thorup írásainak fókuszában főként nők állnak, ez a műve is ezt a hagyományt követi. A történet 1942-ben, Dánia német megszállása után két évvel indul.

Gyulladáspont

Első ránézésre egy tipikus presztízskrimi jegyeit mutatja Dennis Lehane minisorozata: ellentétes temperamentumú nyomozópáros, sötétszürke tónusok, az Ügy, a magánélet és a lassacskán feltáruló múltbeli traumák kényelmetlen összefonódásai.

Mármint

A hullamosói szakma aránylag ritkán szerepel fiatalemberek vágyálmai közt. Először el is hányja magát Szofiane, a tanulmányait hanyagoló, ezért az idegenrendészet látókörébe kerülvén egy muszlim temetkezési cégnél munkát vállalni kénytelen arab aranyifjú.