lemez - CECILIA BARTOLI: SACRIFICIUM

  • - kolozsil -
  • 2010. március 4.

Zene

Cecilia Bartoli legújabb lemeze a francia slágerlistán decemberben a hetedik helyen volt. Nem a klasszikus zenein, hanem azon, amin a Noir Desir lemeze is.
Cecilia Bartoli legújabb lemeze a francia slágerlistán decemberben a hetedik helyen volt. Nem a klasszikus zenein, hanem azon, amin a Noir Desir lemeze is. Vagyis a nálunk is nagy sikerrel koncertezõ mezzo olyan népszerû szerte Európában, mint a könnyûzene térhódítása óta szinte senki a klasszikus sztárok közül. Pedig meg nem alkuvó, a Pavarotti-szintre le nem süllyedõ énekesnõ, aki nem népszerûsíti magát Bonóval elõadott duettekkel, jótékonysági estekkel, Mezzo tévés etûdökkel. Valóban napjaink egyik legjobb elõadómûvésze. Ha a huhogók fel is emlegetik, hogy trillái a magasabb regiszterek hibáit takarják, és hangja komolyabb magasságokban elvékonyodik (kajánul mondják: ezért is nem vállal duetteket), aki hallotta itthon vagy bárhol, csak legyint. Kevesek tudják úgy beénekelni a MûPa Bartók termét, mint õ, és kevesek tudnak olyan felfokozott hangulatot teremteni. Mit kevesek? Rajta kívül ma senki. Ezért valójában nem is az az érdekes, hogy milyen az új cédé, hanem az, hogy visszaad-e valamit ebbõl a nagyságból.

Ez egy Bartoli kisasszonynak nagyon fontos lemez. A második, amit az olaszok sztáregyüttesével, az Il Giardino Armonicóval vett fel (a Vivaldi-lemez után); az áriák kasztráltaknak íródtak. Márpedig Porpora - az egyik szerzõ, akinek dalait énekli - énekeseit szinte kínozta, hat éven át ugyanazt az egy oldalt gyakoroltatta velük. Bartoli bravúr- és atmoszféraáriákat énekel (XVIII. századi nápolyi szerzõk mûveit). Megszólalnak - egy Leonardo Vinci-mûben (nincs köze a festõhöz) - még a szelek is: csupa vihar, szenvedély ez a lemez. A legjobbak Porpora szerzeményei, sokat közülük most vettek elõször lemezre (van olyan mû egyébként, aminek a szerkesztõk állításával ellentétben már van elérhetõ felvétele). De nem ez a lényeg, hanem az, hogy átjön, igenis átjön: Cecilia Bartoli korunk legfontosabb énekesnõje. Felkavaró, csábító, lenyûgözõ.

- kolozsil -

Decca/Universal, 2009

*****

Villanynarancs

lemez - CECILIA BARTOLI: SACRIFICIUM Cecilia Bartoli legújabb lemeze a francia slágerlistán decemberben a hetedik helyen volt. Nem a klasszikus zenein, hanem azon, amin a Noir Desir lemeze is. Vagyis a nálunk is nagy sikerrel koncertezõ mezzo olyan népszerû szerte Európában, mint a könnyûzene térhódítása óta szinte senki a klasszikus sztárok közül. Pedig meg nem alkuvó, a Pavarotti-szintre le nem süllyedõ énekesnõ, aki nem népszerûsíti magát Bonóval elõadott duettekkel, jótékonysági estekkel, Mezzo tévés etûdökkel. Valóban napjaink egyik legjobb elõadómûvésze. Ha a huhogók fel is emlegetik, hogy trillái a magasabb regiszterek hibáit takarják, és hangja komolyabb magasságokban elvékonyodik (kajánul mondják: ezért is nem vállal duetteket), aki hallotta itthon vagy bárhol, csak legyint. Kevesek tudják úgy beénekelni a MûPa Bartók termét, mint õ, és kevesek tudnak olyan felfokozott hangulatot teremteni. Mit kevesek? Rajta kívül ma senki. Ezért valójában nem is az az érdekes, hogy milyen az új cédé, hanem az, hogy visszaad-e valamit ebbõl a nagyságból.

Ez egy Bartoli kisasszonynak nagyon fontos lemez. A második, amit az olaszok sztáregyüttesével, az Il Giardino Armonicóval vett fel (a Vivaldi-lemez után); az áriák kasztráltaknak íródtak. Márpedig Porpora - az egyik szerzõ, akinek dalait énekli - énekeseit szinte kínozta, hat éven át ugyanazt az egy oldalt gyakoroltatta velük. Bartoli bravúr- és atmoszféraáriákat énekel (XVIII. századi nápolyi szerzõk mûveit). Megszólalnak - egy Leonardo Vinci-mûben (nincs köze a festõhöz) - még a szelek is: csupa vihar, szenvedély ez a lemez. A legjobbak Porpora szerzeményei, sokat közülük most vettek elõször lemezre (van olyan mû egyébként, aminek a szerkesztõk állításával ellentétben már van elérhetõ felvétele). De nem ez a lényeg, hanem az, hogy átjön, igenis átjön: Cecilia Bartoli korunk legfontosabb énekesnõje. Felkavaró, csábító, lenyûgözõ.

- kolozsil -

Decca/Universal, 2009

*****

Villanynarancs

lemez - CECILIA BARTOLI: SACRIFICIUM Cecilia Bartoli legújabb lemeze a francia slágerlistán decemberben a hetedik helyen volt. Nem a klasszikus zenein, hanem azon, amin a Noir Desir lemeze is. Vagyis a nálunk is nagy sikerrel koncertezõ mezzo olyan népszerû szerte Európában, mint a könnyûzene térhódítása óta szinte senki a klasszikus sztárok közül. Pedig meg nem alkuvó, a Pavarotti-szintre le nem süllyedõ énekesnõ, aki nem népszerûsíti magát Bonóval elõadott duettekkel, jótékonysági estekkel, Mezzo tévés etûdökkel. Valóban napjaink egyik legjobb elõadómûvésze. Ha a huhogók fel is emlegetik, hogy trillái a magasabb regiszterek hibáit takarják, és hangja komolyabb magasságokban elvékonyodik (kajánul mondják: ezért is nem vállal duetteket), aki hallotta itthon vagy bárhol, csak legyint. Kevesek tudják úgy beénekelni a MûPa Bartók termét, mint õ, és kevesek tudnak olyan felfokozott hangulatot teremteni. Mit kevesek? Rajta kívül ma senki. Ezért valójában nem is az az érdekes, hogy milyen az új cédé, hanem az, hogy visszaad-e valamit ebbõl a nagyságból.

Ez egy Bartoli kisasszonynak nagyon fontos lemez. A második, amit az olaszok sztáregyüttesével, az Il Giardino Armonicóval vett fel (a Vivaldi-lemez után); az áriák kasztráltaknak íródtak. Márpedig Porpora - az egyik szerzõ, akinek dalait énekli - énekeseit szinte kínozta, hat éven át ugyanazt az egy oldalt gyakoroltatta velük. Bartoli bravúr- és atmoszféraáriákat énekel (XVIII. századi nápolyi szerzõk mûveit). Megszólalnak - egy Leonardo Vinci-mûben (nincs köze a festõhöz) - még a szelek is: csupa vihar, szenvedély ez a lemez. A legjobbak Porpora szerzeményei, sokat közülük most vettek elõször lemezre (van olyan mû egyébként, aminek a szerkesztõk állításával ellentétben már van elérhetõ felvétele). De nem ez a lényeg, hanem az, hogy átjön, igenis átjön: Cecilia Bartoli korunk legfontosabb énekesnõje. Felkavaró, csábító, lenyûgözõ.

Decca/Universal, 2009

*****

Figyelmébe ajánljuk

Pizsamapartizánok

Régen a film az életet utánozta (a vonat érkezett, a munkások a gyárból meg távoztak, csak hogy a klasszikusoknál maradjunk), ma már fordítva van: úgy akarunk viselkedni, mint kedvenc filmjeink szereplői, rájuk akarunk hasonlítani, azt akarjuk átélni, amit ők.

Amerikai legenda

Ez a film annyira áhítatos tisztelgés az Ed Sullivan nevű legenda előtt, hogy szinte észre sem vesszük, mennyire hiányzik belőle az Ed Sullivan nevű ember, aki egykor, a tévézés hőskorában a róla elnevezett, minden idők leghosszabb ideig létező és legnagyobb nézettséget elérő show-ját vezette – tulajdonképpen megteremtve a tv-show műfaját, mint olyat.

AI kontra Al Bano

A kisebb-nagyobb kihagyásokkal és különböző neveken, de 1987 óta létező Vasvári Színjátszó Fesztivál az alkalmi falusi színjátszóktól a független színházi szféra elismert társu­la­tai­ig terjedően reprezentálja a hazai nem hivatásos színjátszás különböző szintjeit.

Családban marad

A kiállításon apa és fia műveit látjuk generációs párba állítva, nemzetközi kontextusba helyezve és némileg rávilágítva a hazai üvegművészet status quójára.

„Bős–Nagymaros Panama csatorna” - így tiltakoztak a vízlépcső és a rendszer ellen 1988-ban

A Mű a rendszer jelképe lett. Aki az építkezés ellen tiltakozott, a rendszer ellen lépett fel – aki azt támogatta, a fennálló rendszert védte. Akkor a Fidesz is a környezetpusztító nagymarosi építkezés leállítását követelte. És most? Szerzőnk aktivistaként vett részt a bős–nagymarosi vízlépcső elleni tiltakozás­sorozatban. Írásában saját élményei alapján idézi fel az akkor történteket.