lemez - CECILIA BARTOLI: SACRIFICIUM

  • - kolozsil -
  • 2010. március 4.

Zene

Cecilia Bartoli legújabb lemeze a francia slágerlistán decemberben a hetedik helyen volt. Nem a klasszikus zenein, hanem azon, amin a Noir Desir lemeze is.
Cecilia Bartoli legújabb lemeze a francia slágerlistán decemberben a hetedik helyen volt. Nem a klasszikus zenein, hanem azon, amin a Noir Desir lemeze is. Vagyis a nálunk is nagy sikerrel koncertezõ mezzo olyan népszerû szerte Európában, mint a könnyûzene térhódítása óta szinte senki a klasszikus sztárok közül. Pedig meg nem alkuvó, a Pavarotti-szintre le nem süllyedõ énekesnõ, aki nem népszerûsíti magát Bonóval elõadott duettekkel, jótékonysági estekkel, Mezzo tévés etûdökkel. Valóban napjaink egyik legjobb elõadómûvésze. Ha a huhogók fel is emlegetik, hogy trillái a magasabb regiszterek hibáit takarják, és hangja komolyabb magasságokban elvékonyodik (kajánul mondják: ezért is nem vállal duetteket), aki hallotta itthon vagy bárhol, csak legyint. Kevesek tudják úgy beénekelni a MûPa Bartók termét, mint õ, és kevesek tudnak olyan felfokozott hangulatot teremteni. Mit kevesek? Rajta kívül ma senki. Ezért valójában nem is az az érdekes, hogy milyen az új cédé, hanem az, hogy visszaad-e valamit ebbõl a nagyságból.

Ez egy Bartoli kisasszonynak nagyon fontos lemez. A második, amit az olaszok sztáregyüttesével, az Il Giardino Armonicóval vett fel (a Vivaldi-lemez után); az áriák kasztráltaknak íródtak. Márpedig Porpora - az egyik szerzõ, akinek dalait énekli - énekeseit szinte kínozta, hat éven át ugyanazt az egy oldalt gyakoroltatta velük. Bartoli bravúr- és atmoszféraáriákat énekel (XVIII. századi nápolyi szerzõk mûveit). Megszólalnak - egy Leonardo Vinci-mûben (nincs köze a festõhöz) - még a szelek is: csupa vihar, szenvedély ez a lemez. A legjobbak Porpora szerzeményei, sokat közülük most vettek elõször lemezre (van olyan mû egyébként, aminek a szerkesztõk állításával ellentétben már van elérhetõ felvétele). De nem ez a lényeg, hanem az, hogy átjön, igenis átjön: Cecilia Bartoli korunk legfontosabb énekesnõje. Felkavaró, csábító, lenyûgözõ.

- kolozsil -

Decca/Universal, 2009

*****

Villanynarancs

lemez - CECILIA BARTOLI: SACRIFICIUM Cecilia Bartoli legújabb lemeze a francia slágerlistán decemberben a hetedik helyen volt. Nem a klasszikus zenein, hanem azon, amin a Noir Desir lemeze is. Vagyis a nálunk is nagy sikerrel koncertezõ mezzo olyan népszerû szerte Európában, mint a könnyûzene térhódítása óta szinte senki a klasszikus sztárok közül. Pedig meg nem alkuvó, a Pavarotti-szintre le nem süllyedõ énekesnõ, aki nem népszerûsíti magát Bonóval elõadott duettekkel, jótékonysági estekkel, Mezzo tévés etûdökkel. Valóban napjaink egyik legjobb elõadómûvésze. Ha a huhogók fel is emlegetik, hogy trillái a magasabb regiszterek hibáit takarják, és hangja komolyabb magasságokban elvékonyodik (kajánul mondják: ezért is nem vállal duetteket), aki hallotta itthon vagy bárhol, csak legyint. Kevesek tudják úgy beénekelni a MûPa Bartók termét, mint õ, és kevesek tudnak olyan felfokozott hangulatot teremteni. Mit kevesek? Rajta kívül ma senki. Ezért valójában nem is az az érdekes, hogy milyen az új cédé, hanem az, hogy visszaad-e valamit ebbõl a nagyságból.

Ez egy Bartoli kisasszonynak nagyon fontos lemez. A második, amit az olaszok sztáregyüttesével, az Il Giardino Armonicóval vett fel (a Vivaldi-lemez után); az áriák kasztráltaknak íródtak. Márpedig Porpora - az egyik szerzõ, akinek dalait énekli - énekeseit szinte kínozta, hat éven át ugyanazt az egy oldalt gyakoroltatta velük. Bartoli bravúr- és atmoszféraáriákat énekel (XVIII. századi nápolyi szerzõk mûveit). Megszólalnak - egy Leonardo Vinci-mûben (nincs köze a festõhöz) - még a szelek is: csupa vihar, szenvedély ez a lemez. A legjobbak Porpora szerzeményei, sokat közülük most vettek elõször lemezre (van olyan mû egyébként, aminek a szerkesztõk állításával ellentétben már van elérhetõ felvétele). De nem ez a lényeg, hanem az, hogy átjön, igenis átjön: Cecilia Bartoli korunk legfontosabb énekesnõje. Felkavaró, csábító, lenyûgözõ.

- kolozsil -

Decca/Universal, 2009

*****

Villanynarancs

lemez - CECILIA BARTOLI: SACRIFICIUM Cecilia Bartoli legújabb lemeze a francia slágerlistán decemberben a hetedik helyen volt. Nem a klasszikus zenein, hanem azon, amin a Noir Desir lemeze is. Vagyis a nálunk is nagy sikerrel koncertezõ mezzo olyan népszerû szerte Európában, mint a könnyûzene térhódítása óta szinte senki a klasszikus sztárok közül. Pedig meg nem alkuvó, a Pavarotti-szintre le nem süllyedõ énekesnõ, aki nem népszerûsíti magát Bonóval elõadott duettekkel, jótékonysági estekkel, Mezzo tévés etûdökkel. Valóban napjaink egyik legjobb elõadómûvésze. Ha a huhogók fel is emlegetik, hogy trillái a magasabb regiszterek hibáit takarják, és hangja komolyabb magasságokban elvékonyodik (kajánul mondják: ezért is nem vállal duetteket), aki hallotta itthon vagy bárhol, csak legyint. Kevesek tudják úgy beénekelni a MûPa Bartók termét, mint õ, és kevesek tudnak olyan felfokozott hangulatot teremteni. Mit kevesek? Rajta kívül ma senki. Ezért valójában nem is az az érdekes, hogy milyen az új cédé, hanem az, hogy visszaad-e valamit ebbõl a nagyságból.

Ez egy Bartoli kisasszonynak nagyon fontos lemez. A második, amit az olaszok sztáregyüttesével, az Il Giardino Armonicóval vett fel (a Vivaldi-lemez után); az áriák kasztráltaknak íródtak. Márpedig Porpora - az egyik szerzõ, akinek dalait énekli - énekeseit szinte kínozta, hat éven át ugyanazt az egy oldalt gyakoroltatta velük. Bartoli bravúr- és atmoszféraáriákat énekel (XVIII. századi nápolyi szerzõk mûveit). Megszólalnak - egy Leonardo Vinci-mûben (nincs köze a festõhöz) - még a szelek is: csupa vihar, szenvedély ez a lemez. A legjobbak Porpora szerzeményei, sokat közülük most vettek elõször lemezre (van olyan mû egyébként, aminek a szerkesztõk állításával ellentétben már van elérhetõ felvétele). De nem ez a lényeg, hanem az, hogy átjön, igenis átjön: Cecilia Bartoli korunk legfontosabb énekesnõje. Felkavaró, csábító, lenyûgözõ.

Decca/Universal, 2009

*****

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.