A Honfoglaló nevû online mûveltségi és stratégiai játék vezetõsége aligha találhatott volna szimpatikusabb marketingstratégiát népszerûségük feljebb tornászására, mint a Színházak csatáit. A mostantól egészen a POSZT-on rendezett döntõig tartó kieséses bajnokságon huszonhét pesti és vidéki színház stábja vetélkedik egymással - mindezt persze színpadon, nézõk elõtt, Scherer Péter játékvezetésével, elméletileg show-t kerekítve a játék köré. Lelkesen vetjük hát bele magunkat a délutánba, valamint a Trafó jó háromnegyed házas nézõterének egyik székébe. Akkor még nem tesszük fel magunknak a kérdést: vajon milyen lenne úgy ülni a vidáman Ki nevet a végén?-ezõ vagy kockapókerezõ rokonságunk mellett, hogy legfeljebb az elgurult dobókocka elõkerítésében segédkezhetünk? Pedig a cseppet sem felvillanyozó szituáció nagyban hasonlít a Színházak csatáira: nagyon úgy tûnik, a Honfoglaló csak akkor izgalmas, ha mi nyomkodjunk a gombokat, és az adrenalinszintünkben beállt legkisebb változásra is csak akkor van esély, ha a saját elfoglalt megyénk sorsán izgulunk a tippelés közben ketyegõ órát bámulva. Hiába nyer ugyanis az elsõ csatában a Duna Mûvészegyüttes a Radnóti és az Örkény Színház ellen a papírforma szerint elképzelhetõ legizgalmasabb módon (félig lerombolt várból kétszer is sikeresen védekezõ csapattal, döntetlen válaszokkal), hiába szoros a játszma észvesztõen a végén a Szputnyik, a Trafó és a Tatabányai Jászai Mari Színház csapata között, és hiába viseltetünk a legnagyobb jóindulattal a színpadra lépõk felé - nem mozdul meg bennünk semmi. A közönség közremûködésére ugyanis gyakorlatilag egyáltalán nincs mód, és még a show kifejezést sem feltétlenül használnánk a jobb szakaszaiban is egy poén per öt perc sebességgel vágtázó körítésre. A továbbjutó Színmûvészeti Egyetemnek, Jászai Mari Színháznak és a Duna Mûvészegyüttesnek legközelebb már aligha élõben szurkolunk.
Trafó, február 28.
*** alá
