Lemez

Hajdu Klára - Oláh Krisztián: Deep in a dream

Zene

A két előadó intim duóban fogalmaz újra néhány mai számot, és tesz hozzá saját szerzeményeket. Hajdu puha altja egy tehetségkutató tévéműsorban tűnt fel, majd a Balázs Elemér Grouppal énekelt egy évtizeden át, már a harmadik szólólemezénél tart. Albumai közül ez a tavasszal megjelent a legsikerültebb, mert meg tud felelni a fiatal jazzelőadókkal szembeni általános követelménynek: találja meg saját hangját, még ha csak sztenderdeket ad is elő. Arányos, egységes a dalok válogatása, bár többedik meghallgatásra az ember hiányolja a dinamikai mélységeket és magasságokat. Az egyik csúcspont a Lyric Song, az utóbbi évtizedek egyik legnagyobb magyar jazzslágere, amelyet Oláh Kálmán szerzett, később Szőke Nikoletta írt és énekelt rá szöveget. A Hajdúnál fiatalabb Oláh Krisztián a nemzetközi jazzéletben régóta jól ismert Oláh Kálmán fia, ami persze meg is nehezíti az egyéni profil megmutatását, miközben ad is egy komolyabb löketet. Úgy tűnik, Krisztián megtalálta az egyensúlyt az elképesztő méretű családi tolóerő és az egyéniség követelménye között. Klasszikus zenei vonzalmai (például a címadó saját szerzeményében) legalább annyira kiviláglanak, mint apjának különböző hangszerelésű, sikeres műveiben.

Hajdu két évvel ezelőtti, Chet Baker emlékének dedikált lemezének tanulságait is hasznosítja, és mivel azon is Oláh Krisztián volt hallható, nem túlzás kijelenteni, hogy most igazi összhangban van énekes és zongorista. Az Akinmusire–Gretchen Parlato-szám is jó irányt mutat számára, a Stevie Wonder-feldolgozás alapján pedig úgy érzem, Hajdu nyugodtan nekiveselkedhet végre a nem konvencionális ritmusoknak, hangszer-összeállításoknak is, bár mintha a bizonytalanság árnyéka még rávetülne egy-két előadására. Ha pedig a derűs, ironikus számokhoz is volna kedve, az még hatásosabb is lehetne. Fért volna még belőlük erre a lemezre is.

Szerzői kiadás, 2017

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.