Lemez

Hajrá, csajok!

Pixies: Head Carrier

  • Nagy István
  • 2016.11.06 12:10

Zene

Valamiért nem nagyon találni hímdominanciájú együttesekben női szólógitárost, basszusgitárost viszont annál inkább.

Elsőre a legtöbbeknek nyilván Kim Gordon ugrik be a Sonic Youthból, de említhetnénk még a Smashing Pumpkinst is, ahol ezt a posztot direkt mindig nőknek tartotta fenn Billy Corgan. Elsőként D’Arcy Wretzkynek, aztán Melissa Auf Der Maurnak, majd Nicole Fiorentinónak, de egyszeri zenekarában, a Zwanban is női tag kezelte a mélygitárt: Paz Lenchantin. A Perfect Circle-ben is megforduló, argentin származású hölgy a közelmúltban a Pixies tagja lett, egy másik emblematikus basszusgitáros nőt, Kim Dealt váltva (bár, ha nagyon precízek akarunk lenni, megemlíthetjük még Kim Shattuckot is, mert első körben ő váltotta Dealt, de csak fél évig maradt meg a zenekarban).

Az anno Bostonból induló Pixies ugyan már 2004-ben összeállt egy bő évtizedes szünet után, de ebből végül csak 2014-re lett album (az Indie Cindy), és az is három EP-ből összerakva. Ekképp nyugodtan kijelenthető, hogy a Head Carrier című friss munka a valódi visszatérés, már csak azért is, mert ezen sokkal jobb dalok szerepelnek. Rövid lemezről van szó (a Surfer Rosa óta a legrövidebbről), de ez nem is baj, mert a tavalyelőtti kvázialbumhoz képest most egyáltalán nem kapunk üresjáratokat. A címadó igazi Neil Young-tribute, a Classic Masherrel a Pixies csatlakozik azon zenekarok sorához, amelyek fejet hajtanak a Be My Baby című Ronettes-klasszikus előtt, a Baal’s Backben pedig a főnök, Black Francis (másik művésznevén Frank Black, azaz Charles Michael Kittridge Thompson IV) hc-énekesi babérokra tör. Az Oonában folyamatosan hajtogatott „benne akarok lenni a zenekarodban” sor nagy valószínűséggel Lenchantinre utal, aki a Bel Espritben duettel énekel Francisszel, az ezt követő All I Think About Nowban pedig már csak az ő hangja hallható.

Bizonyos szempontból ez a lemez kulcsdala: egyrészt zeneileg megidézi a zenekar legismertebb dalát, a Where Is My Mindot (és valamelyest nyúlja az Interpol-féle Rest My Chemistry gitártémáját), másrészt ez a szám nem más, mint köszönetnyújtás Kim Dealnek. Megható gesztus egy meglepően jól sikerült lemezen, amely sok újdonságot nem kínál, azonban a létező legjobban idézi meg a Pixies fénykorát a jó riffektől a jól bevált halk-hangos-halk dalszerkezetekig. November 15-én Bécsben játszanak: nem árt fejben tartani.

PIAS, 2016

Neked ajánljuk

Ne zavarjanak, lázadok

  • SzSz

A címbeli Frank a másfél órás játékidő alatt háromszor lép színpadra, valójában énekelni azonban csak egyszer halljuk – már ez is jelzi, hogy ez nem egy szennyhullámot tematizáló punkmozi.

Halál a tengeralattjárón

  • Bacsadi Zsófia

Tobias Lindholm rendhagyó krimije minden, ami az épp aranykorát élő true crime és skandináv noir nem. A nézők nem bírják megunni a gyilkosok tragikus gyerekkorát, aberrált szexuális szokásait és sötét karizmáját, a dilettáns pszichologizálást és persze a véres részleteket.

Kérem a következőt!

  • Nagy István

Ha valaki a ’w’, a ’h’ és az ’o’ betűket látja közvetlenül egymás mellé írva, az mostanság valószínűleg sokkal hamarabb asszociál az Egészségügyi Világszervezetre (WHO), mint a hatvanas–hetvenes évek egyik legjelentősebb zenekarára, a mai napig is létező The Who-ra. Monolitikus lemezük, a Who’s Next nemrég volt 50 éves, ami jó indok egy kis visszatekintésre. A Who mifelénk soha nem lett igazán kultikus együttes, ezért nem csak az album, a zenekar történetét is érdemes feleleveníteni.

Titkok, tengelicék

  • Dékei Kriszta

A Pannonhalmi Főapátság kiállítása nem pusztán egy kortárs kiállítás, hiszen olyan dolgokra/tárgyakra és a bencés közösség által használt terekre is rápillanthatunk, amelyekre eddig a kívülállóknak nem volt lehetőségük.

Kaptafa

  • Kiss Annamária

Nem könnyű feladat egy lakásfelújítás: épp egy fél vagy negyedkész házban járunk, ahol még minden munkaterület. Jól indul az előadás: a házigazda Alice (Ónodi Eszter) és barátnője, Magrete (Pelsőczy Réka) közös belépője az utóbbi idők egyik legsikerültebbje.

Pillanatnyi hatás

  • Rádai Andrea

A legtöbbször annyi történik, hogy egy vagy több ember áthalad valamilyen módon, valamilyen jelmezben a színpadon. Peter Brooktól tudjuk, hogy ez már elég a színházhoz, de most sokat hörögnek és táncolnak is a színészek a 33 álomban, néha meg fojtogatják és kibelezik egymást. Minden Bodó Viktor-produkcióban vannak agyeldobós jelenetek, de a rendező most mintha kifejezetten az úgynevezett „cool fun” esztétikának szentelte volna az egész előadást, ami tényleg elejétől a végéig téboly, agyrém, lázálom és káosz, és akkor még finom voltam.

Síkság

Magas labda, ha egy műsor, pláne egy podcast vagy YouTube-csatorna a világ idegesítő dolgaira reflektál. Nagyon hamar kiderül ugyanis, hogy minden idegesítő. És maga a műsor is villámgyorsan idegesítővé válik. A Márkó és Barna Síkideg az „új Index” legnépszerűbb, immár a harmadik évadot taposó audiovizuális produkciója a havi podcast-sikerlistákon általában a csúcs közelében tanyázik.

Egy banánköztársaság bukása

  • Ács Pál

Banánköztársaság – ezt a szót jobbára csak átvitt értelemben használjuk az eltorzult gazdasági-társadalmi berendezkedésű, nagyhatalmi érdekek hálójában vergődő országocskákra, alig gondolva azokra a kicsiny közép-amerikai államokra, amelyek tényleg szinte kizárólag a banánexportjukból tartják fenn magukat.

Ölniük kell

A szakértők szerint majdnem minden megyében tartanak illegális kutyaviadalokat, hiába lehet az ilyen szadista cselekményért akár három év börtönbüntetést is kiszabni. A bűnözők egy lépéssel a hatóságok előtt járnak.

Melyik út megyen itt Budára?

  • A szerk.

A magyar film újra régi fényében ragyog! Sőt, jobb mint valaha, veri a világot. Csak az nem teljesen eldöntött még, hogy ez a Vajna-korszak elmúltának köszönhető, vagy annak az egyelőre ismeretlen zseninek, aki leforgatta a Borkorcsolyát, ezt a gyönyörű, a magyar valóságot teljes mélységben és oly híven ábrázoló, mégis vidám és legyőzhetetlenül optimista, ráadásul alig 22 másodperces remekművet.

Készpénz és ígéret

  • A szerk.

„Ellenzéket is váltottunk. Leváltottuk a szocialista párton belül azokat, akik nem akartak változást, akik féltek az elszámoltatástól. Leváltottuk azokat, akik bizonytalankodtak, leváltottuk azokat, akik bármilyen szélsőséges magatartást hirdettek, akik üzleteltek a hatalommal, akiket meg lehetett venni, akiket meg lehetett zsarolni, meg lehetett fenyegetni” – mondta Márki-Zay Péter vasárnap esti győzelmi beszédében a budapesti Anker közben a lelkes publikum előtt.