Tartalom

(2016-10-06)

Snoblesse
Publicisztika

Örkény Antal

Publicisztika

A skálakópé

Bogardus és Orbán

Emory S. Bogardus neve nem sokat mond a szélesebb közönségnek, valószínűleg csak a szociológus- és szociálpszichológus-szakma ismeri. 1882-ben született az Egyesült Államokban, nevéhez fűződik az egyik első szociológiai tanszék létrehozása Dél-Kaliforniában, a 30-as években az Amerikai Szociológiai Társaság elnöke volt. Neve mégsem ezért marad fenn az örökkévalóságnak, hanem az általa kialakított és róla elnevezett Bogardus-skála, az egyik leggyakrabban használt szociológiai mérőeszköz okán.

Egotrip

Egotrip

Cseresnyési László: Nyelv és neurózis

Közös tudás

A magas tudományt két évezreden át a legkevésbé sem érdekelte az a különös jelenség, hogy a nyelv üzeneteiben sok minden csak közvetve adott, néha az üzenet eleve töredékes, de az emberek zöme mégis megérti, hogy miről is van szó. Ennek az írásnak a témája az a közös tudás – sémák és helyzetek ismerete –, amely lehetővé teszi a megértést.

A szerk.

A szerk.

A szerk.

Rogánnak röpülnie kellett

Mint ahogy azt már az egész ország tudja, Rogán Antal propagandaminiszter, a Fidesz egyik vezető politikusa helikopterrel utazott a népszavazás hétvégéjén egy sorozatceleb lagzijába meg vissza. E tény önmagában nem is érdemelne sok szót, viszonylag sűrűn megesik az ilyesmi különösebb lelki-szellemi muníció vagy munka nélkül tehetőssé lett embe­rekkel. Bizonyos típusú országokban még az is előfordul elvétve, hogy vezető politikus cselekszik így nagy szükségében, de ezek az országok tipikusan nem az Európai Unióban (voltak eddig) keresendők.

A szerk.

A szerk.

Elkenték

Érvénytelen lett a vasárnapi népszavazás a „kötelezően” „előírt” „betelepítési” kvótáról, vagyis győztek azok, akik számos – emberiességi, bel- vagy külpolitikai, jogi stb. – megfontolásból eleve ezt tartották kívánatosnak.

Nekrológ

Nekrológ

„Idő előtt távozott”

Simón Peresz (1923–2016)

Izraelben még jól emlékeznek rá, amikor 1997-ben egy Benjámin Netanjahuval szembeni vesztes választási kampány után Peresz dühösen felkiáltott a Munkapárt aktivistáinak nagygyűlésén: én vagyok a lúzer? Mire a tömeg egyhangúan és látható élvezettel rávágta: igen!

Belpol

Pukli István kiszáll a tanármozgalomból

Belpol

A hátsó ajtón

Legismertebb arcának távozása után újradefiniálhatja magát a Tanítanék mozgalom. A pedagógusok is rájöttek, hogy szakmai érvekkel aligha kényszerítik térdre a kormányt.

Külpol
Zene

Lemez

Zene

Hajrá, csajok!

Pixies: Head Carrier

Valamiért nem nagyon találni hímdominanciájú együttesekben női szólógitárost, basszusgitárost viszont annál inkább.

Lemez

Zene

Csak nyomokban

Wilco: Schmilco

A Jeff Tweedy vezette illinoisi Wilco immáron harmadik évtizede számít az amerikai alternatív rockzene (de írhatunk akár alt-countryt is, mindkét stílusmegjelölés annyira idejétmúltnak hangzik 2016-ban, mint a palladianizmus) egyik ún. megkerülhetetlen intézményének.

Lemez

Zene

Csillapuló örvény

Neurosis: Fires Within Fires

Sokan és sokszor leírták már a Neurosisról, hogy ha a kilencvenes években kiadott, minden kétely nélkül stílusteremtőnek nevezhető lemezeikkel hasonlítjuk össze az elmúlt tizenöt évben – a The Sun That Never Sets óta – kiadott anyagaikat, akkor túl sok invenciót nem lehet észrevételezni.

Opera

Zene

Csudahalott

Kodály Zoltán: Székely fonó

„Ez a dráma: a nép s az egész magyarság élete. A nagy feladat tehát ez volt: színpadra állítani a dráma jeleneteit, oly módon, hogy önmaguk, saját szavaikkal elmondják az elmondatlan s a maga teljességében talán örökre elmondhatatlan nagy egészet: a Magyar Drámát. A terv, a gondolat, a vállalkozás a maga páratlan merészségében valóban egyedül áll – s a maga teljes merészségében sikerült.”

Interaktív

Rádió

Interaktív

Nógónások

Kalauz

„Kutya nehéz úgy hazudni, ha az ember nem ösmeri az igazságot” – jegyezte le valamikor a 90-es években Esterházy Péter, s tette meg 2000-es nagyregénye, a Harmonia Cælestis kezdő mondatának.

Színház

Színház

Színház

Színészorgia

Gogol: Egy őrült naplója

Amikor ma az utca embere kijelenti, hogy régen még mekkora nagy színészek voltak, most meg már nincsenek, akkor állítását a tévé alapján fogalmazza meg. A mai nagy színészek már nem válnak a tévéből ismertté, legyenek akármilyen virtuózok, technikai zsenik. Mint most Keresztes Tamás az Egy őrült naplójában, aki egész színészi tudását belesűríti ebbe az egyszemélyes darabba. Ahogy nagy színészelődei, Darvas Iván vagy Bertók Lajos is eljátszották a talányos Gogol-művet. Keresztes rendkívüli színész, valódi virtuóz.

Tánc

Színház

Férfiak a hóban

Frenák Pál Társulat: Lutte

Tanulmány a küzdelemről: a harc testi, lelki, filozófiai, mitológiai, esztétikai és metafizikai megközelítése.

Film

Interjú

Film

„Kaptunk-e elegendő szeretetet?”

Maren Ade filmrendező

A harmincas német rendezőnő filmje, a Toni Erdmann egy tragikomédia az infantilis apáról, aki álnéven igyekszik visszahódítani Bukarestben dolgozó munkaalkoholista lányát.

Képzőművészet
Könyv

Könyv

„A maradás a B tervem” - Martin Amis író

A világhírű angol írót brooklyni otthonában kerestük fel, hogy a közelgő amerikai választásokról, a brit irodalmi élet kegyetlenségeiről, a pornóiparban tett látogatásáról, a hollywoodi sztárok egójáról és az amisség átkáról beszélgessünk.

Könyv

Könyv

A boldogtalanság himnuszai

Lorrie Moore: Köszönöm, hogy meghívtál

Lorrie Moore egyik első, és talán a mai napig legismertebb novellája arról szól, hogyan legyen az ember íróvá: előbb próbálkozzon mással, valljon kudarcot, váljék pályaelhagyóvá, különccé, csodabogárrá, s mindeközben reménytelenül boldogtalanná. A novellásköteteivel sikeressé vált írónő 2014-es, Bark című kötete (a magyar fordítás a zárónovella címét viseli) egy hosszú, regényekkel, gyerekirodalommal, esszékkel és kritikákkal eltöltött, tizenhat éves kitérő utáni visszatérés Moore eredeti műfajához. Egyben a kezdetekkor meghirdetett írói vállalkozás betetőzése.

Sport

HEGYMENET - Ehető erdei gyümölcsök

Sport

Őszi éjjel izzik

A természetet járva a nyár elejétől-derekától egészen a télbe nyúlóan lehet érett gyümölcsöket találni. Jelen összefoglalónkban a legfontosabbak, a zömmel őshonos, illetve a természetbe rég kiszökött vadgyümölcsök fértek el.

HEGYMENET - Encián Turisták 1914

Sport

Hittek Magyarország feltámadásában

Október 1-jén a Kinizsi Természetbarát Egyesület (KTE) a Visegrádi-hegységbe, Körtvélyespusztára szervezett túrát a Veres Gyuri pihenőhöz. Aki odament, kapott 30 pontot, és egy majdnem feledésbe merült turistaegyesületre emlékezett.

Gasztro

Gasztro

„Modernizált gulyás”

Rácz Jenő séf

Szinte gyerekfejjel indult útnak, a világ legjobb séfjeitől tanult, s nyolc év után megszerezte első Michelin-csillagát. Nem a Liszt Ferenc téren, nem a Ráday utcában, hanem Sanghajban.

Riport

A roamingdíjak eltörlése

Riport

Hívódíj

Jövőre a nyaraláson már nem kell kikapcsolni a mobilokat, hiszen 2017. június 15-től megszűnnek az európai roamingdíjak. Amennyire jól hangzik, legalább annyi kérdést is felvet az intézkedés, amely az uniós döntéshozatal nehézségeire is rávilágít.

Tudomány