A karizmatikus
Kövér és vidám nőnek lenni jó - állapítom meg Vera Bilát (Fehér Vera) nézve, aki úgy kezdi a koncertet, hogy be sem jön, csak sokatmondó hiánya van a színpadon, Kale (Fekete) nevű zenekara tagjai között. Mikor az unokatesók már bőven benne vannak a latinos cigányzenében, akkor kalimpálja be magát a színre, de attól kezdve az ő hangja és mozdulatai uralják a színpadot. Az egyetlen az est három nője közül, aki zenekara kizárólagos vezetőjének tűnik.
Többször járt már nálunk, a televízió leadta Mira Erdevicki róla készült dokumentumfilmjét is, amelyből kiderül, hogy sokat dohányzik és örökbe fogadott fiát és férjét is ő tartja el, minden turné előtt megfőzi nekik az egy hétre való pörköltöt vagy sztrapacskát. Keresete jelentős részét játékautomata-függőségére költi. Kőkemény élet ez, ami átüt a cseh cigánydalokra alapozó szomorkás dalain is, hiába a bossa nova, a flamenkó vagy a kávéházi melódiák fátyla. A koncert végén a színpadra parancsol egy fiatalembert, röpteti egy keveset, aztán ismét meghökkent mindenkit: egy Beatlest idéző dallal zár. "riási virágcsokrot kap, a virághozó fiút magához rántja, miután az nem mutat hajlandóságot a puszilkodásra. Visszatapsolásra nem nagyon van idő, hiszen a java még hátravan.
A tudatos
Juhász Miczura Mónika, az egykori Ando Drom-énekes, mára Mitsou apró nő, súlyos hanggal. Új projektje - multiinstrumentalista zenészekre, gépészekre és vizuálakrobatákra - a "profi" szóval jellemezhető. A békéscsabai családi hagyományoktól, édesanyja dalaitól, a szentesi drámairodalom tagozattól és Zsigó Jenő bandájától a rádzsasztáni cigánydalok, az elektronikus és a kortárs kamarazene vegyítésével igen messzire jutott, egy olyan produkcióig, amelyre világszerte toporoghat az etno-techno vagy az indo-ambient partiközönség. Persze mondhatjuk úgy is, hogy elhagyta azt az akusztikus közeget, hisz nem újrahangszerelte a dalait, hanem inkább különböző kultúrák közötti hídverő show-t csinál. Zenekara mindeközben nem habozik bemutatni hangszeres bravúrjait, s még egy kakasviadalt is rendez tablákra és dobokra. A háttérben kör alakú vásznon futnak a szédítő indiai motívumok, elöl pedig szinte nyomasztóan sűrűre szövik a zenei textúrát, zajlik a féktelen cimbalom-funky, a ritmusverseny és a hagyományos és elekronikus hangokat vegyítő világzenei fesztivál. Ováció kíséri a fellépést, különösen a neohippi szektor felől. Virág is jön újra a háziaktól, az előzőhöz hasonló méretes csokor formájában.
A jó
Aki még nem ment haza, legfeljebb alszik, az úgy ébred fel Esma Redzepova, a cigányzene királynőjének (1976-ban, Indiában, a roma zene első világfesztiválján koronázták), a macedóniai menekültek ENSZ-nagykövetének, a balkáni zene karitatív nagyasszonyának a hangjára, mintha az utolsó ítélet harsonája vágta volna fültövön. Pedig az egykori szkopjei cipőtisztító-tanoncból lett belgrádi szupervumen zenekara igyekszik előkészíteni a közönséget. A virtuóz fúvósok modern balkáni lakodalmas alapú bohócszámokkal szórakoztatnak, melyekben a "kinek van nagyobb trombitája", valamint az "egyre kisebb, de még mindig nagyon játékos" alapszituációk váltakoznak. Esma élénkpiros csomagolásban úszik be a színpadra, bojtok, sálak és bő bájak között. Siratóval indít, aztán átmegy balkáni vampba, később pedig eltűnik róla húsz kiló, és keleti táncosnőt alakít. Előadásában végig ott lebeg egy elviselhetetlen érzelmi robbanás lehetősége. Maga az ősanyai odaadás.
Érdemes volt kivárni az est végét.
Művészetek Palotája, Fesztivál Színház, július 23.
