Azahriah üzent a Mi Hazánknak Párizsból
A zenész látott egy plakátot, amitől – megfogalmazása szerint – befosott.
A zenész látott egy plakátot, amitől – megfogalmazása szerint – befosott.
Az állandó újító szándék jellemzi a francia-svájci jazztrombitást, aki a hiphoptól a rockig, a raptól a folkig vagy épp az elektropopig számos műfaji elemet illeszt a kompozícióiba. Legutóbb nyáron lépett fel Magyarországon, most visszatér, hogy megnyissa a Veszprém Jazz Fesztivált, ahol azonban mások filmzenéit játssza.
A BFZ jelenlegi hárfája elérte nyugdíjas kort.
A belga zenekar dobosával a dEUS hosszú albumcsendjéről, az új lemez dalairól, a koncerteken hanyagolt slágerükről és Magyarországról is beszélgettünk.
Muszorgszkij Egy kiállítás képei című darabját ritkán halljuk eredeti formájában, azaz zongorára írt zsánerdarabok sorozataként. Helyette legtöbbször a Maurice Ravel által készített – miben is, átdolgozásban, átiratban, hangszerelésben, változatban? E fogalmakat nem is olyan könnyű szétszálazni.
A kötet Bachtól Mozarton és Wagneren át Kodályig és tovább, Jeney Zoltánig, azaz a nyugati zene elmúlt háromszáz évén söpör végig. A körútra, erre a sajátos urbanisztikai innovációra egy időben úgy tekintettek, mint ami egy csapásra és mintegy örökre kielégíti a nagyvárosok infrastrukturális igényeit.
Az idén megjelent új lemezén Ligeti és Kodály műveit halljuk. Az avantgárd szcéna keresett csellistája tagadja, hogy szakadék lenne a múlt és a jelen zenéje között.