Interjú

„Hagyni, hogy a dalok vezessenek”

Harry Draper, Seafret

Zene

A yorkshire-i kisvárosból már első lemezükkel Londonba vitt az útjuk, a vezető kiadók világát hátrahagyva azonban saját lehetőségeik szűkítéséből is profitálni tudtak. A járvány óta ráadásul már a produceri munkák is házon belül zajlanak. A Seafret gitárosával néhány nappal a duó európai turnéja előtt beszélgettünk.

Magyar Narancs: Több interjúban is elmesélted már, hogy egy bridlingtoni open mic-esten találkoztál először Jack Sedmannel, a duótok történetét bemutató, nemrég megjelent kisfilmből viszont az is kiderül, hogy valójában a papád volt az, aki először felvetette, hogy együtt kellene zenélnetek. Elég jónak bizonyultak a megérzései.

Harry Draper: Az volt az első alkalom, hogy Jack közönség előtt énekelt. Lenyűgöző volt a hangja, a fellépése után pedig elkezdtünk beszélgetni. Apám is ott volt, és egyszer csak megjegyezte, hogy akár együtt is csinálhatnánk valamit. Nem tudom, hogy pontosan mit láthatott bennünk, akkor még mind a ketten elég fiatalok voltunk, de úgy voltunk vele, hogy miért ne próbálhatnánk meg? Örülök, hogy megfogadtuk a tanácsát.

MN: Neked is aznap este volt az első fellépésed?

HD: Nem egészen. Én akkor már túl voltam néhány koncerten, mivel apa countryzenekarában bendzsóztam. De persze még nekem is nagyon új volt az egész, csak tizenöt éves voltam.

MN: A családodnak, és különösen édesapádnak, ezek szerint minden szempontból nagy szerepe volt abban, hogy zenész lett belőled. A zenei ízlésedet is formálták?

HD: Teljes mértékben. Nem is nagyon alakulhatott volna másképp, hiszen én is mindig azokat zenéket hallgattam, amelyeket a szüleim. Ebből adódóan fiatalon elsősorban blues és bluegrass country hatások értek. A régi stílusú gitárzene és az olyan előadók fogtak meg igazán, mint például John Martyn. Mindez nagy hatással volt az én stílusomra is, főleg a fingerpicking játéktechnikámra.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

A kutya mellett

A filmművészetben a Baran című, egyszerre realista és költői remekmű (Madzsid Madzsidi) jóvoltából csodálkozhatott rá a világ először az iráni afgán menekültek sorsára.

Iszony

Kegyetlen, utálatos film Veronika Franz és Severin Fiala legújabb munkája (ők a felelősek a 2014-es, hasonlóan bársonyos Jó éjt, anyu! című horrorért).

Elvis gyémánt félkrajcárja

  • - turcsányi -

Van a Hülye Járások Minisztériumának egy vígjátéki alosztálya, ott írták elő, hogy ha valaki el akarja kerülni a helyzetkomikumok – művészileg nyilván szerfelett alantas – eszköztárának használatát, hősét úgy kell járatnia (lehetőleg a medence partján), hogy a mozgása végig magán hordozza a szerepét.

Saját magány

A Comédie-Française évszázadok óta egyre bővülő, immár többezresre duzzadt repertoárjából most a klasszicista szerző modern köntösbe bújt, Guy Cassiers rendezésében újragondolt változatát hozták el Budapestre – pár hónappal a premier után.

Az én bilincsei

A Losoncról származó Koós Gábor (1986) a Képzőművészeti Egyetem grafikaszakán végzett, és még tanulmányai idején monumentális, több mint két méter magas munkáival lett ismert.

Kihaltunk volna

Ez az átfogó nőtörténeti mű nem Hatsepszut, az egyiptomi fáraónő, vagy Endehuanna, a sumér költőnő, és még csak nem is a vadászó férfi, gyűjtögető nő meséjével kezdődik, hanem egy mára kihalt, hüvelykujjnyi, rovarevő, tojásrakó, pocokszerű lénytől indulunk el, amely még a dinoszauruszok lába mellett osonva vadászott.