HANGADÓ - Interjú

„Sok képet használok”

Marc Minkowski karmester

Zene

A régizenéből induló karmester nemrégiben a kismartoni Esterházy-kastélyban vezényelte és mesélte-magyarázta el Schubert és Mendelssohn darabjait.

Magyar Narancs: Zenekarát, a Musiciens du Louvre-ot 19 évesen alapította, barokk zenekarként, amely korabeli, bélhúros hangszereken játszik. Ön mégis vezényel Donizettit, sőt Wagnert és Stravinskyt is.

Marc Minkowski: Valójában az első, amit vezényeltem, egy Berlioz-darab volt. Mindig sokféle zene érdekelt. Többféle repertoárt játszunk, és ilyenkor váltogatjuk a hangszereket. Számomra a karmester olyan, mint a színházi rendező, aki Shakespeare-től Bertolt Brechtig, azaz Bachtól Debussyig mindenfélét előad. Lemezre vettük Wagner A bolygó hollandiját, játszottuk a Carment. De az éle­tem felét egyébként is más zenekaroknál töltöm.

MN: Például a Berlini Filharmonikusoknál, a Mahler Zenekarnál, a drezdai Staatskapellénél. Mi a benyomása, változtak ezek a zenekarok a régizenejátszás hatására?

MM: Az biztos, hogy az egyik eszményképem, Nikolaus Harnoncourt mindenkinek felnyitotta a szemét, kinyitotta a fülét. Szerintem Harnoncourt a 20. század egyik legforradalmibb zenésze, és a zenészek igénylik az újfajta gondolkodást, a filozófiát, az érzékenységet, így a mai zenekarok, ha van olyan karmesterük, aki arrafelé irányítja őket, közelebb jutnak a zeneszerzőhöz, mint az elődeik.

MN: És ön hogyan irányítja őket arrafelé?

MM: A Bécsi Filharmonikusokkal, a világ legjobb zenekarával egy évvel ezelőtt játszottuk Mozart három utolsó szimfóniáját. Daniel Barenboim helyett kellett beugranom. Kétségtelenül hatalmas kihívás volt, de bíztak bennem. Persze nekik megvan a saját Mozart-tudományuk, de látták, hogy nekem is megvan az érzékenységem hozzá. Ez a kettő olykor különbözött, olykor hasonlított, de megvolt közöttünk az alkímia.

MN: Volt kedvük újat tanulni?

MM: Nem tudom, hogy a tanulás-e a jó szó, de szívesen kommunikáltak velem, aki szintén meglehetősen jól ismerem Mozartot. A Berlini Filharmonikusokkal például két évvel ezelőtt eljátszottuk Beethoven Die Geschöpfe des Prometheus című balettjét, ez nagyon ritkán kerül elő, és számukra is új volt. Éreztem, hogy nagy kedvük van olyasvalakivel dolgozni, aki ismeri a francia balett történetét és a Beethovenhez közel álló Gluckot. A lényeg, hogy a zenekar meghallgassa a karmestert, a karmester pedig a zenekart.

Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Neked ajánljuk

Miénk itt a vér

  • - turcsányi -

A papa mozija ez. Nem pont a formula hagyományos értelmében, sokkal inkább szó szerint. A hatvanas évek közepén az olasz anyakönyvi hivatal kigyűjtötte a Sergio keresztnevű polgárokat, s mindegyiket hatóságilag kötelezték arra, hogy spagettiwesterneket készítsenek.

Megszemélyesített dokumentumok  

„Boldog magyar jövőt!” – olvassuk a feliratot Chilf Mária kollázsán, ahol egy felvonuláson Lenin, Rákosi és Sztálin fényképét viszik a munkások és az úttörők, nyomukban a ledöntött Sztálin-szobor feje gurul egy tankkal a háttérben.

Építő játék

  • Kiss Annamária

Horváth Csaba rendező-koreográfusnak, a Forte Társulat művészeti vezetőjének színházában legalább annyira fontos a mozgás, mint a szöveg, nem csoda, hogy ezen az estén, a mozgásszínházas tempóhoz kevéssé szokott kőszínházas társulati tagoknak melegük van.

„Megeszi a kígyót”

Alighanem a magyar kultúrára korábban is jellemző, az utóbbi időben pedig mintha még erőteljesebben megjelenő befelé fordulás miatt lehet, hogy egy olyan jelentős életmű, amilyen Ladik Kataliné, egyszerűen nem találja meg benne a helyét – holott minden adott lenne hozzá.

Halk, mély morgás

Szentesen két bulltípusú kutya kijutott az utcára, halálra mart egy férfit és örök életére megnyomorított egy nőt. Az ügyészség letöltendő börtönbüntetést kért a gazdára, akinek fogalma sem volt arról, mire képesek a házőrzői, és milyen nevelésre lett volna szükségük.

 

Hídpénz

„Az önkormányzat egy olyan fejlesztést kíván megvalósítani, hogy a Szárhegyet és a Vár­hegyet összekötnénk egy függőhíddal."

Az arany csillogása

Emlékszik még bárki is arra, hogy mikor volt az a „vizes” világbajnokság Budapesten, amikor a toronyugráshoz a Dunába húztak fel egy ménkű nagy tornyot, hogy az majd milyen jól fog mutatni a világmindenség összes televíziós készülékén?

Csak a szégyen

Egy héttel ezelőtt az ENSZ Közgyűlése elfogadta azt a határozatot, amely július 11-ét a srebrenicai népirtás emléknapjává nyilvánítja.

Feltétlenül, de nem mindenképpen

A németek sohasem fogják megbocsátani a zsidóknak Auschwitzot – hangzik egy ismert, vitatott eredetű bon mot. Mint sok más általánosításban, ebben is lehetett igazság, amíg maguk a tettesek és a nácikkal együttműködők értelmezték úgy bűneiket, hogy a végén valahogy mégis a zsidók legyenek a hibásak. Gyermekeik és unokáik azonban már elfojtás vagy kivetítés nélkül tekinthettek a népirtásra, és vonhatták kérdőre felmenőiket.

Szerelem és politika

„Ötvenegy éves korában tragikus hirtelenséggel elhunyt Tánczos Gábor, az Országos Pedagógiai Intézet munkatársa, a Győrffy kollégium volt tagja, ismert publicista. A pedagógián kívül behatóan foglalkozott a NÉKOSZ történetével és a romániai magyar kultúrával.”

 

Előrehozott 2026

Olyan intenzitással történnek az események a magyar belpolitikában az utóbbi hónapokban, hogy immár komolyan felvethető: Orbán rendszerét akár a 2026-os általános választások előtt is le lehet váltani. Ideje hát gondolkodni ilyen forgatókönyveken is.