„...a hónapokig tartó papírrágástól úgy megcsömörlöttem, hogy egyelőre rá sem tudok nézni még egy üres árkuspapírra, könyvre vagy fonográfra sem!
A dolog hirtelen jött ugyan, de utóbbi időben leglázasabb munkálkodásom legfenekén ott lappangott az az érzés, hogy ez így még sincs jól. Most aztán felmondott erőm és kitartásom. És most itt állok, mint a szárazra került hal, és nem tudok mihez kezdeni. Tulajdonképpen már az aktív gyűjtés is szurrogátuma volt valaminek, amiben nem lehetett részem: intenzív zenei életnek. A háború óta a papírforgatás lett az aktív gyűjtésnek szurrogátuma. Így ezt nem lehet sokáig folytatni. Tulajdonképpen mire vágyom? Csupa lehetetlenre! Elmennék az én kedves oláhjaimhoz gyűjteni; elmennék, de messzire, utazni; elmennék nagyszerű zenét hallgatni, de nem Budapesten; elmennék a Kékszakállú próbáira; elmennék a Kékszakállú előadására! Most már tudom, hogy soha az életben nem fogom meghallani. - Kérted, hogy játsszam elő neked - - - attól félek, hogy nem bírnám végigjátszani. De azért mégis megpróbálom egyszer, legalább együtt sirathatjuk.”
Valamikor 1915 elején írt ilyen elkeseredetten Bartók Béla első feleségének, Ziegler Mártának, számot adva akkori kedélyállapotáról, amelynek átmeneti elborulásában komoly szerepe volt A kékszakállú herceg vára mellőzésének. Aztán eltelt három esztendő, és Bánffy Miklós gróf 1918 májusában csak bemutatta az operaházban az egyfelvonásost, amelyről az idén épp e centenárium apropóján többször is lesz még mondanivalónk ebben a rovatban. Most a Müpában lesz Kékszakállú-előadás, méghozzá együtt Eötvös Péter egyfelvonásosával, a Senza sangue című operával, amelyet nagyszerű kortársunk deklaráltan a Bartók-opera párdarabjául szánt (Nemzeti Hangversenyterem, február 10., hét óra). A Nemzeti Filharmonikusokat Eötvös vezényli majd, a rendező pedig Káel Csaba.
Bartók (és Kodály) természetjáró szenvedelméről nem is olyan régen hosszabb cikk szólt lapunkban, míg most német kortársuk, Richard Strauss hegyek iránti vonzalmát említhetjük meg röviden, hiszen a Fesztiválzenekar jövő heti koncertjei háromszor is elénk hozzák majd e természetrajongás zenei bizonyságát, az Alpesi szimfóniát (Nemzeti Hangversenyterem, február 12., 13. és 14., háromnegyed nyolc). Az estek karmestere a nyolcvanhoz közeledő világhírű dirigens, Marek Janowski lesz, míg a Strauss-darab társaságában felhangzó versenymű, Korngold méltatlanul ritkán játszott Hegedűversenyének szólistája a straussi keresztnevű Arabella Steinbacher lesz.
Végül jöjjön a habkönnyű lazítás, méghozzá bécsi, illetve bécs–budapesti operettel! Thomas Hampson (képünkön A víg özvegy Danilójaként látható), a tenor Piotr Beczała meg a Fischer Ádám több produkciójából is ismerős szoprán, Annette Dasch ugyanis a bécsi operett arany- és ezüstkorának slágereit énekli majd jövő csütörtökön (Nemzeti Hangversenyterem, február 15., fél nyolc). Millöckertől Kálmán Imréig, Suppétól Lehárig a bécsi operett nagy nevei sorjáznak majd elénk, és persze a másik nagy Strauss, az ifjabbik Johann sem hiányozhat a programról.
