Lemez

Helena Hauff: Qualm

  • - minek -
  • 2018. október 6.

Zene

A Hamburgban élő és alkotó Helena Hauff sosem arról volt híres, hogy a könnyebb oldaláról fogná meg az elektronikus zenekészítést. Nem mondanánk, hogy nehezen befogadható zenéket hoz létre, de mint második, igen jól sikerült albuma is bizonyítja, szükséges némi idő, amíg ráhangolódunk arra, ami a következő szűk órában ránk vár. Az albumot nyitó Barrow Boot Boys visszafogott tempójú ipari/
elektro darálása szépen fülön ragad és bevezet abba a világba, ahol a kevesebb tényleg több, és a karcos, sőt kifejezetten mocskos Lo-Fi hangzás egyenesen erénynek számít. Voltaképpen semmi forradalmi sincs abban, amit hallunk, Helena Hauffot mindig is az elődökkel szembeni tiszteletteljes reflexió vezette, legfeljebb a hangsúlyok tevődnek át – most éppen a nyolcvanas évek második felének nyers elektrója felé. Ám ez is csak egy jól használható stíluselem, amit bármikor felválthat egy másik motívum: mondjuk némi elektronikus zaj felett táncoló szinte gyermeki dallam. Néha az ős techno-indusztriál tánczenei szintér ismerős bugyborékoló hangjai és posztpunk tónusai is előkerülnek, mintha a művész arra szánta volna biztos kézzel komponált darabjait, hogy beilleszthetőek legyenek egy kortárs electronic body music szettbe is. Nem fél a lassabb vagy éppen a látszólag ütemtelen szerzemények beillesztésétől sem, az albumot pont ezek cementálják egésszé, amit méltón zár a le az It Was All Fields Around Here When I Was a Kid roncsoltan is nosztalgikus szintiwave elégiája.

Ninja Tune/Neon Music, 2018

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.