„Várok a 7-esre, közben észreveszem, hogy egy idősebb, ám feltűnően jól ápolt asszonyság fixíroz. Frissen nyírva most jövök a borbélytól, sapka és ballonkabát van rajtam, teljes biztonságban érzem az inkognitómat. Amikor közelebb megyek a járdaszélhez, hogy megnézzem, jön-e már a busz, a hölgy – mintegy saját magának – elrebegi: Kocsis Zoltán… Ránézek, alig észrevehetően talán még bólintok is: tudomásul vettem. – Kocsis Zoltánra hasonlít – mondja most már félreérthetetlenül nekem adresszálva. Ismét bólintok. – Tudja, ki az? Most szólalok meg először, bár nem azt mondom, amit szeretnék: – Igen, hogyne. – No, maga rá hasonlít – szögezi le, s egy pillanattal később: – Csak ő sokkal magasabb. Hm. – Igen, magasabb – erősíti meg –, és már nem valami fiatal. Ámulatom a tetőfokára hág, szívesen megtudnék magamról egyebet is, de jön a busz, a nénit elsodorják, többet nem látom. Tulajdonképpen igaza van. Sokkal idősebb vagyok magamnál. Minden csontomban érzem a földünkön töltött harminchét és fél évemet.”
Így írt 1989 késő őszén Kocsis Zoltán, aki már akkor is régóta meghatározó alakja és mértékadó személyisége volt a hazai zenei életnek, s akinek 69. születésnapjáról vasárnap emlékezhetünk majd meg. Méghozzá a magyar klasszikus zene napján, merthogy május 30-át mostantól a tervek szerint ünnep gyanánt fogjuk találni a koncertnaptárban. Így a Zeneakadémia online közvetítésén Kocsis hajdani együttese, az ezúttal Madaras Gergely által vezényelendő Nemzeti Filharmonikus Zenekar kínál majd szinte reprezentatív mintát zeneirodalmunk értékeiből: Erkeltől és Liszttől Bartókon, Kodályon és Dohnányin át egészen a kortárs Fekete Gyuláig (május 30., fél nyolc).
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
