"A szerelem elűzi az időt, az idő a szerelmet" - e bölcs mondás Annie Girardot-tól ered, és úgy tűnik, igazságtartalmával a dél-koreai rendező, Kim Ki-duk hősei is tisztában vannak. Legalábbis a mulandóság veszélyeivel, mely félő, hogy idő és szerelem között egyenesen arányos.
Hősnőnk, She-hee (Ji-Yeon Park) hiába él évek óta együtt hű szerelmével, Ji-woo-val (Jung-woo Ha), egy ideje bizonytalan, hogyan tartsa ébren a férfi kezdeti lángolását. Önbizalomhiányból eredő féltékenységi rohamai állandósulnak, és a kissé patologikus gondolat is fokozatosan befészkeli magát az agyába: ha gyökeresen változtat a külsején, vagyis kés alá fekszik, barátja képes lesz újból rácsodálkozni.
Szó nélkül elhagyja hát a férfit, hogy új nő képében térjen vissza hozzá, és ismét magába bolondítsa. Azzal azonban nem számol, hogy az új csomagolás a belbecsen mit sem változtat - "friss húsként" ugyanúgy remeg az exbarátnője után kesergő Ji-woo-ért, mint régen, és egyre féltékenyebb lesz saját magára.
A film kissé abszurd története rafináltan utal az idő, a szerelem és az identitás összefüggéseire. Hat egymásra ugyanis mindahány, az utóbbi kettő ráadásul az idő függvényében folyamatosan változik (nem véletlen, hogy a hölgy a homokórát szeretné megállítani, az úr pedig az emlékeit elfelejteni).
Kim Ki-duk két motívumot is vándoroltat a filmidő alatt: a szereplők képlékeny, alakuló érzelmei, megváltozott külseje az állandóság metaforáival kerülnek ellentétbe. A régi-új párocska szabadidejét egy modern szoborparkban tölti - a "halhatatlan" műalkotások pont úgy ülnek diadalt a múló idő felett, mint azok a famatuzsálemek, melyeket She-hee és Ji-woo előszeretettel rugdal kínjában.
És ez csak az egyik réteg. Ahogy a történet újabb fordulatot vesz (Ji-woo dühében szintén átoperáltatja az arcát), más keservekkel is szembesülhetünk: az idő és a szerelem több fronton is képes kikezdeni az identitást. Mivel Shee-henek elképzelése sincs arról, hogy szerelme milyen új arccal tér(t) vissza hozzá, lassan a postással is ágyba bújik, ami újabb kérdéseket vet fel: kibe, netán mibe is vagyunk szerelmesek tulajdonképpen? Egy csinos pofiba? A jó humorba? A mélyenszántó gondolatokba? A szexuális kisugárzásba? Egy emberbe vagy a bizsergető érzésbe, amit egy ember kiválthat belőlünk? Netán ennek az érzésnek az emlékébe?
Fifikás filozófiai kirakós játék Kim Ki-duk filmje, abszurdnál abszurdabb helyzetekkel és ezekhez passzoló abszurd humorral. Egy újabb kísérlet arra, hogy megtudjuk, mi is a szerelem.
A Budapest Film bemutatója
