Lemez

Isten kedvenc zenekara

Einstürzende Neubauten: Alles in Allem

  • Nagy István
  • 2020.08.02 08:07

Zene

Ha van olyan együttes, amelynek nagyobb a hatása, mint a saját sikere, akkor az az Ein­stürzende Neubauten.

Az ipari zajokkal operáló, idén kereken 40 éves berlini zajkommandó Németország legtöbbet emlegetett zenekara a Kraftwerk és a Can mellett, ami a másokra tett benyomást illeti – tőlük merített ihletet a komplett indusztriál színtér, és abban sincs semmi meglepő, hogy Henry Rollins testén az egyik tetoválás a Neubauten legendás, archaikus emberábrázolásra emlékeztető logóját idézi.

A korai felállásból Blixa Bargeld (eredeti nevén Christian Emmerich), az amerikai születésű N.U. Unruh (Andrew Chudy) és Alexander Hacke még mindig az együttes tagja, de a két későbbi érkező, Jochen Arbeit és Rudolf Moser is a line-up része már 1997 óta. De az is tény, hogy ebben a felállásban csak három album készült idáig, a legutóbbi, az Alles wieder offen 2007-ben jelent meg. Azóta volt még egy kiadvány, de a 2014-es, első világháborús tematikájú Lament nem számít sorlemeznek.

Öt éve a Neubauten megjárta (ismét) Budapestet, és az esemény – legalábbis számomra – három okból kifolyólag maradt emlékezetes: egyrészt nagyszerű volt az Akváriumban megtartott koncert; a második ok az egyik női néző Derrick-tetkója volt, a harmadik pedig Blixa búcsúmondata. „Isten kedvenc zenekarát láthattátok” – jelentette ki a frontember, s tényleg jó lenne hinni abban, hogy a Teremtő őértük rajong a legjobban, nem pedig mondjuk a Nickelbackért.

Az Alles wieder offen óta Blixa visszaköltözött Kínából Berlinbe, így nem meglepő, hogy a hasonló című Alles in Allem fő tematikája a német főváros, még akkor is, ha a főhős ezt a friss interjúiban valamennyire cáfolni igyekszik. (Elmondása szerint pont ezért maradt le a lemezről a Welcome to Berlin című dal.) Ettől függetlenül több számcím berlini helynevet tartalmaz: ilyen az Am Landwehrkanal (egy folyóparti utca), a Grazer Damm, a Wedding (ami nem az angol „esküvő” szóra vonatkozik), és a Tempelhof, utóbbi ma már a régi reptér helyén kialakított városrész.

A másik dolog, amit a korábban a Nick Cave and the Bad Seeds együttesben is zenélő Blixa szinte az összes interjújában kihangsúlyoz mostanság, hogy már egyáltalán nem tulajdonít akkora jelentőséget a különleges hangoknak, hangzásoknak, mint korábban. Ez persze összefüggésben lehet azzal is, hogy biztonsági okokból már nem nagyon lehet elvinni semmit a németországi roncstelepekről, úgyhogy a Neubauten inkább más jellegű tárgyakat próbált ezúttal hangszerként használni. A Taschen című dalban például rongyokkal kitömött műanyag táskákat püfölnek. A számok tempója – tőlük nem túl meglepő módon – a lassú és a közepes között váltakozik, de inkább a lassúság dominál.

A zenekar nem tért vissza a korai albumok elborultságához, vagyis az évtizedek óta tartó letisztulás itt is folytatódik. A Ten Grand Goldie-ban hallható egy igencsak Bad Seeds-es kiállás, a Möbliertes Lied szinte érzelmes balladának tűnik (legalábbis az ő világukban), a Zivilisatorisches Missgeschickben Twin Peaks-es hangtorzítás bukkan fel, a már említett Taschent egy xilofon csilingelése kíséri végig. A német és angol szöveget is tartalmazó Seven Screwsban markáns vonósok festik alá a hangulatot, a Wedding kifejezetten gitáros darab, a záró Tempelhof pedig már szinte ambient, egy kicsit a Pink Floyd-féle Goodbye Cruel World hangulatában, ami azért is érdekes, mert Blixa az 1971-es Meddle-lel bezárólag szereti a Floydot. Ha elfogadjuk, hogy Blixa szerint a Neubauten zenéje félúton van az építkezés és a háború között, akkor az Alles in Allem egy újabb lépés az építkezés irányába, és ezt legfeljebb az ősrajongók bánhatják.

Potomak, 2020

Neked ajánljuk