Az utóbbi nyolc év a venezuelai zeneszerző-énekes-performer-producer valóságos diadalmenetét hozta, amihez saját remek albumain felül hozzájárult Kanye West (Yeezus), de különösen Björk (Vulnicura, Utopia) albumain végzett munkája, esetleg az FKA Twigs és Kelela számára írt zenék. A negyedik, legfrissebb nagylemezén igyekezett teret adni komplex alkotói személyisége megannyi oldalának. A zaklatott felütés (Nonbinary) határozott deklaráció a transznemű művész identitásválasztásáról, a hagyományos gender dualitás elutasításáról. Ehhez képest a Time szinte simogató énekdallamai, önfeledt hangulata Grimes legjobb pillanatait idézik meg, míg a Mequetrefe gyors, erősen perkusszív reggaeton darab spanyol nyelvű vokállal megfejelve. A KiCk i azonban a bravúrosan kivitelezett szólódarabokon felül, mint a Calor vagy a Machote, a néha katartikus duettektől marad emlékezetes. Kezdődik mindez a barát és alkotótárs Björkkel közös számmal (Afterwards), aki Antonio Machado egyik költeményét kántálja a zuhanó ütemek által roncsolt hangfestmény előtt. A neo-flamenco vonalon alkotó és a lassan szupersztár státusba jutó Rosalía hangja, valamint közös számuk, a KLK reggeaton/grime lüktetése együtt lesz hipnotikus – a széttördelt Watch-hoz Shygirl szolgáltatja az éneket, és a Sophie-val felvett La Chíquit egyetlen hajszál választja el attól, hogy idegesítő legyen. A nagyívű No Queda Nadával lezárt album izgalmas ellentmondásaival és felemelő pillanataival is a jelentős életmű méltó folytatása.
XL, 2020
