Interjú

„Jacksonért odavannak”

Damján Gyula utcazenész

  • Berecz Diána
  • 2017. július 29.

Zene

Milyen egy magyar utcazenész élete Japánban és Amerikában? A szaxofonos Damján Gyula Floridában és Nagaszakiban tölti az év nagy részét, de időnként hazajár, és ha hagyják, itthon is játszik. Japánban ő honosította meg a Tavaszi szél vizet árasztot, de Michael Jacksonnal még a magyar népdal sem vetekedhet.

Magyar Narancs: Hogyan lesz az emberből utcazenész?

Damján Gyula: Én sem ebből diplomáztam. Matek–testnevelés szakos nevelőtanár voltam 13 éven keresztül. Sokat dolgoztam nevelőotthonokban. Világéletemben tanár akartam lenni, apukám is az volt. Akkor még azt gondoltam, hogy tanárként is meg lehet élni. Tíz éve hagytam abba, azóta vagyok magánzó.

MN: Utcazenészként hogy fest az éves táncrended?

DGY: Évente három hónapot játszom Floridában, a maradék kilencben pedig Japánban. És itthon is megfordulok olykor. Floridába úgy kerültem ki először, hogy megszólított a Vörösmarty téren egy amerikai turista, hogy van neki egy étterme Miami Beachen, örülne, ha ott játszanék, fizet mindent. És tényleg így történt, fizetett. Később önállósítottam magam, mert rájöttem, hogy ha magamtól kiállok a Lincoln Roadra, akkor egy óra alatt megkeresem azt az 50 dollárt, ami az éttermében egy nap alatt jött össze. Ez volt az első külföldi utcazenélő utam.

MN: Floridában legálisan zenélsz?

DGY: Ott ez úgy működik, hogy a városházán meghallgatják, hogy hogyan zenélsz, és ha megfelelsz, akkor elmondják, hogy hol lehet játszani. Kint az „élni és élni hagyni” elve érvényesül, ott nem zavarja a hatóságokat, ha te is meg akarsz élni valahogy. Itthon másképp van. Nemrég kitalálták itthon is, hogy meghallgatást tartanak a kerületi önkormányzatnál, ami egy dolog, de például a Vörösmarty térre senki nem kap engedélyt már egy ideje, mert állítólag túl hangos a zene. Persze amikor ezer watton megy a karácsonyi és a tavaszi vásár, az állítólag nem hangos. És még ha meg is kapod az engedélyt az önkormányzattól, az is olykor beletelik 2-3 hónapba. Addig utcazenészként mit csináljon az ember? Ezért én összeálltam egy étteremmel itt a Duna-korzón, itt játszom mellette. Amikor játszani kezdek, fél órán belül tele van az étterem. Máshol most nem tudnék zenélni, csak erre az egy helyre kaptam engedélyt. Rengetegszer próbáltak már megbüntetni, volt, hogy elkobozták a hangszereimet több mint egy hónapra. Ilyen külföldön még eddig nem történt velem.

MN: Japánba hogy kerültél?

DGY: Floridában fedeztek fel. Utcazenélés közben egyszer csak odajött hozzám két japán, hogy szeretnék, ha Japánban játszanék. Azzal jöttek, hogy fizetik a szállást és minden egyebet. Na, gondoltam, ez túl szép, hogy igaz legyen. Mindenesetre megadtam nekik a címemet, ha már kérték. Nemsokára küldték a repülőjegyet, a vízumot és a munkaszerződést, mindent. Mint kiderült, aki engem Floridában megszólított, a Nagaszakiban lévő élménypark főnöke. Ott vagyok, immár 2013 óta, szerződéses utcazenész.

MN: Mi a park specialitása?

DGY: Úgy kell elképzelni, mint egy kis darab Hollandiát, csak Japánban. Itt játszom én, Hollandia japán verziójában fapapucsok és tulipánok között. Ez egy szórakoztatócentrum, rengetegféle programmal. Akkora helyet foglal el, mint nálunk egy kerület. A horgászattól kezdve a küzdősportokon – az aikidón és tekvandón – át a hőlégballonoztatásig és a kisrepülő-reptetésig minden van. Vannak 5D-s szellemkastélyok is, azokban a szaglásodat is igénybe veszik. Nem vagyok félős, de azért kétszer is meggondoltam, bemegyek-e. Európai szemmel rengeteg a furcsaság. Ahogy meglett emberek plüssmacikkal rohangálnak a parkban; kell egy kis idő, hogy megszokd. A japánok ide, az ő Hollandiájukba járnak kikapcsolódni. Én meg ide járok pénzt keresni. Heti 5-6 napot játszom. A parkban van a szállásom, úgyhogy, mondhatni, ebben a kilenc hónapban is Európában élek.

MN: Milyen egy átlagos munkanapod a japán Hollandiában?

DGY: Ötször lépek fel egy nap, háromszor 10 percet játszom, majd kétszer 20-at. Ha végeztem a kötelező zenéléssel, akkor ott, az élményparkon belül folytatom az utcazenélést, aminek az ottani vezetés nagyon örül.

MN: Meg van szabva a setlist?

DGY: Semmi nincs megszabva, de általában nemzetközi slágereket játszom, Michael Jacksont, Frank Sinatrát és így tovább. Jacksonért odavannak kortól függetlenül. Ő egyébként az élményparkba is ellátogatott. Több mint 50 számot játszom tőle. Néha azért játszom magyar slágereket is, például a Bikinitől vagy a Piramis Ha volna két életem című számát, de játszottam a Tavaszi szélt is. Nagy tetszést arattam vele. Sokszor kérdezik utána, hogy mi is ez a szám.

MN: A japán utcazenészek miket játszanak?

DGY: Én még eggyel sem találkoztam, abban sem vagyok biztos, hogy létezik japán utcazenész.

MN: Milyen a közönséged?

DGY: A legtöbben végigtapsolják az egészet, és korosztálytól függetlenül rengetegen táncolnak. A legszürreálisabb élményem talán az volt, amikor az összes élményparkos csúcsvezető leült, és egymást festették hennával, virág- és állatmintákat és írásjeleket festettek egymásra. Úgy, mint a gyerekek az óvodában, de olyan figyelemmel, mintha az életük múlna rajta. Egy-egy ilyen arcfestés eltartott jó két-három órán át is, én meg közben ott zenéltem mellettük.

MN: Egyedül járod a világot?

DGY: Bárhová is megyek, a 83 éves anyukámat mindenhová viszem magammal, és ő szeret velem jönni. Kötögetni, horgolni máshol is tud, nem csak itthon. Nélküle nem mennék sehová.

Figyelmébe ajánljuk

Köszönjük meg a Fidesznek a sok-sok leleplezést!

A Fidesz számára úgy kell a titkos terveket szövő ellenség leleplezése, mint a levegő: egyszerre mutat rá az ellenség vélt szándékaira, és tereli el a figyelmet önmaga alkalmatlanságáról. De hogyan lehet leleplezni hetente valamit, amit már mindenki tud? Hányféle leleplezés van? És hogy jön ide a konyhában ügyködő Magyar Péter? Ezt fejtettük meg.

Nemcsak költségvetési biztost, hanem ÁSZ-vizsgálatot és büntetést is kapott Orosháza

Nincs elég baja Békés megye egykor virágzó ipari centrumának, Orosházának, amhova nemrégiben költségvetési biztost neveztek ki. Állami számvevőszéki vizsgálat is folyik az önkormányzatnál, a korábbi fideszes vezetés miatt súlyos visszafizetési kötelezettségek terhelik, ráadásul kormánypárti településekkel ellentétben egyelőre nem kap pótlólagos forrásokat a működésére.

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.