Interjú

„Jacksonért odavannak”

Damján Gyula utcazenész

  • Berecz Diána
  • 2017. július 29.

Zene

Milyen egy magyar utcazenész élete Japánban és Amerikában? A szaxofonos Damján Gyula Floridában és Nagaszakiban tölti az év nagy részét, de időnként hazajár, és ha hagyják, itthon is játszik. Japánban ő honosította meg a Tavaszi szél vizet árasztot, de Michael Jacksonnal még a magyar népdal sem vetekedhet.

Magyar Narancs: Hogyan lesz az emberből utcazenész?

Damján Gyula: Én sem ebből diplomáztam. Matek–testnevelés szakos nevelőtanár voltam 13 éven keresztül. Sokat dolgoztam nevelőotthonokban. Világéletemben tanár akartam lenni, apukám is az volt. Akkor még azt gondoltam, hogy tanárként is meg lehet élni. Tíz éve hagytam abba, azóta vagyok magánzó.

MN: Utcazenészként hogy fest az éves táncrended?

DGY: Évente három hónapot játszom Floridában, a maradék kilencben pedig Japánban. És itthon is megfordulok olykor. Floridába úgy kerültem ki először, hogy megszólított a Vörösmarty téren egy amerikai turista, hogy van neki egy étterme Miami Beachen, örülne, ha ott játszanék, fizet mindent. És tényleg így történt, fizetett. Később önállósítottam magam, mert rájöttem, hogy ha magamtól kiállok a Lincoln Roadra, akkor egy óra alatt megkeresem azt az 50 dollárt, ami az éttermében egy nap alatt jött össze. Ez volt az első külföldi utcazenélő utam.

MN: Floridában legálisan zenélsz?

DGY: Ott ez úgy működik, hogy a városházán meghallgatják, hogy hogyan zenélsz, és ha megfelelsz, akkor elmondják, hogy hol lehet játszani. Kint az „élni és élni hagyni” elve érvényesül, ott nem zavarja a hatóságokat, ha te is meg akarsz élni valahogy. Itthon másképp van. Nemrég kitalálták itthon is, hogy meghallgatást tartanak a kerületi önkormányzatnál, ami egy dolog, de például a Vörösmarty térre senki nem kap engedélyt már egy ideje, mert állítólag túl hangos a zene. Persze amikor ezer watton megy a karácsonyi és a tavaszi vásár, az állítólag nem hangos. És még ha meg is kapod az engedélyt az önkormányzattól, az is olykor beletelik 2-3 hónapba. Addig utcazenészként mit csináljon az ember? Ezért én összeálltam egy étteremmel itt a Duna-korzón, itt játszom mellette. Amikor játszani kezdek, fél órán belül tele van az étterem. Máshol most nem tudnék zenélni, csak erre az egy helyre kaptam engedélyt. Rengetegszer próbáltak már megbüntetni, volt, hogy elkobozták a hangszereimet több mint egy hónapra. Ilyen külföldön még eddig nem történt velem.

MN: Japánba hogy kerültél?

DGY: Floridában fedeztek fel. Utcazenélés közben egyszer csak odajött hozzám két japán, hogy szeretnék, ha Japánban játszanék. Azzal jöttek, hogy fizetik a szállást és minden egyebet. Na, gondoltam, ez túl szép, hogy igaz legyen. Mindenesetre megadtam nekik a címemet, ha már kérték. Nemsokára küldték a repülőjegyet, a vízumot és a munkaszerződést, mindent. Mint kiderült, aki engem Floridában megszólított, a Nagaszakiban lévő élménypark főnöke. Ott vagyok, immár 2013 óta, szerződéses utcazenész.

MN: Mi a park specialitása?

DGY: Úgy kell elképzelni, mint egy kis darab Hollandiát, csak Japánban. Itt játszom én, Hollandia japán verziójában fapapucsok és tulipánok között. Ez egy szórakoztatócentrum, rengetegféle programmal. Akkora helyet foglal el, mint nálunk egy kerület. A horgászattól kezdve a küzdősportokon – az aikidón és tekvandón – át a hőlégballonoztatásig és a kisrepülő-reptetésig minden van. Vannak 5D-s szellemkastélyok is, azokban a szaglásodat is igénybe veszik. Nem vagyok félős, de azért kétszer is meggondoltam, bemegyek-e. Európai szemmel rengeteg a furcsaság. Ahogy meglett emberek plüssmacikkal rohangálnak a parkban; kell egy kis idő, hogy megszokd. A japánok ide, az ő Hollandiájukba járnak kikapcsolódni. Én meg ide járok pénzt keresni. Heti 5-6 napot játszom. A parkban van a szállásom, úgyhogy, mondhatni, ebben a kilenc hónapban is Európában élek.

MN: Milyen egy átlagos munkanapod a japán Hollandiában?

DGY: Ötször lépek fel egy nap, háromszor 10 percet játszom, majd kétszer 20-at. Ha végeztem a kötelező zenéléssel, akkor ott, az élményparkon belül folytatom az utcazenélést, aminek az ottani vezetés nagyon örül.

MN: Meg van szabva a setlist?

DGY: Semmi nincs megszabva, de általában nemzetközi slágereket játszom, Michael Jacksont, Frank Sinatrát és így tovább. Jacksonért odavannak kortól függetlenül. Ő egyébként az élményparkba is ellátogatott. Több mint 50 számot játszom tőle. Néha azért játszom magyar slágereket is, például a Bikinitől vagy a Piramis Ha volna két életem című számát, de játszottam a Tavaszi szélt is. Nagy tetszést arattam vele. Sokszor kérdezik utána, hogy mi is ez a szám.

MN: A japán utcazenészek miket játszanak?

DGY: Én még eggyel sem találkoztam, abban sem vagyok biztos, hogy létezik japán utcazenész.

MN: Milyen a közönséged?

DGY: A legtöbben végigtapsolják az egészet, és korosztálytól függetlenül rengetegen táncolnak. A legszürreálisabb élményem talán az volt, amikor az összes élményparkos csúcsvezető leült, és egymást festették hennával, virág- és állatmintákat és írásjeleket festettek egymásra. Úgy, mint a gyerekek az óvodában, de olyan figyelemmel, mintha az életük múlna rajta. Egy-egy ilyen arcfestés eltartott jó két-három órán át is, én meg közben ott zenéltem mellettük.

MN: Egyedül járod a világot?

DGY: Bárhová is megyek, a 83 éves anyukámat mindenhová viszem magammal, és ő szeret velem jönni. Kötögetni, horgolni máshol is tud, nem csak itthon. Nélküle nem mennék sehová.

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

A krétafelkelés

Valaki feljelentette Michal M.-et – az eset nem nálunk, hanem a távoli és egzotikus Szlovákiában történt. Nálunk ilyesmi nem fordulhat elő.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van. Az ő kegyei éltetik, ő mozgatja a vezető személyi állomány tagjait, mint sakktáblán szokás a bábukat.