Noha számos koncert- és demófelvétel őrizte nyomát, a Stoogesról szóló írások nemigen szokták volt megemlíteni, hogy a zenekar a feloszlása előtt voltaképp összerakta a 70-es években végül soha el nem készült negyedik albumának teljes anyagát. Talán azért is volt ez így, mert a megismert számok szembementek azzal a kanonizált képpel, amely a Stoogest a rocktörténet örök radikális bajkeverőiként mutatta be: a dalok jelentős része semmit nem tett meg azért, hogy valamelyik irányban kilógjon kicsit a tradicionális rockzene már akkor is jókorára duzzadt alaphalmazából. Így aztán most duplán is jó ötletnek tűnik, hogy ezek a régi számok (az eredeti tervekkel ellentétben) nem a zenekar, hanem James Williamson gitáros neve alatt, számos énekes hadra fogásával látnak végül hivatalosan is napvilágot. Duplán, mert így senki számára nem lehet illúzióromboló a bluesos, erősen stonesos felfogás, a két évvel ezelőtt a Ready To Die-on már eléggé kifáradtnak hangzó Iggy Pop helyett pedig csupa lelkes arc serénykedik a mikrofon előtt. Első körben az énekesnők emelkednek ki: Carolyn Wonderland igazán súlyossá alakítja az Open Up And Bleed éjszakai balladáját, amely egyébként is az anyag legerősebb tétele, Lisa Kekaula a Bellraysből pedig a régi Iggyt idéző zabolátlansággal esik neki az album legpunkosabb tételeként előmagasodó I Gotta Rightnak. De a többiek (Jello Biafrától Mark Laneganig) sem sokat hibáznak ezen a nem igazán fontos, de igazán jó rocklemezen.
Leopard Lady, 2014
